Rendkívül hosszú volt a tetőzés, de már apad a Duna Adonynál
Az adonyi vízmércénél már apadást regisztrálnak, a tetőzés azonban rendkívül hosszúra nyúlt, továbbra is lassú apadásra kell számítani Győr-Moson-Sopronban.
Az adonyi vízmércénél már apadást regisztrálnak, a tetőzés azonban rendkívül hosszúra nyúlt, továbbra is lassú apadásra kell számítani Győr-Moson-Sopronban.
A Fidesz várhatóan ősszel tartja meg az árvízhelyzet miatt vasárnapról elhalasztott kongresszusát – írja a Magyar Nemzet és a Népszabadság keddi számában.
Van miből fedezni az árvíz költségeit, csak a katasztrófavédelemnél több mint 51 milliárd forint áll rendelkezésre, aminek egy részét a helyreállítási munkákra lehet költeni, a Belügyminisztériumnál és a helyi önkormányzatoknál vis maior keret van, ezek 8 milliárd forintot tesznek ki – írja a Magyar Hírlap keddi számában.
Folytatódik a Duna tetőzése Tassnál kedd hajnalban, a folyó vízszintje hétfő este 10 óra óta változatlan a térségben, a felső szakaszon viszont tovább apadt a vízszint.
Dunaföldváron hajnali 4 óra óta, Paksnál 7 óra óta változatlan a Duna vízállása, az ettől északra lévő mérőállomások szerint mindenütt apad a folyó. Orbán Tökölön azt mondta: még másfél-két nehéz nap vár az országra. A győrújfaluiak hazatérhettek otthonukba, Baján a TEK 200 fővel segít a védekezésben, a Készenléti Rendőrség pedig 240 főt küld a déli térségbe. Kövesse az árvízzel kapcsolatos híreket percről percre a hvg.hu-val!
A dunai árhullám szintje a Budapest feletti szakaszon mindenhol meghaladta a valaha mért legmagasabb vízállást, és az eddigi tetőzések a fővárostól délre lévő szakaszon is megdöntötték a korábbi rekordot - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) hétfő este az MTI-vel.
Jelentősebb károk nélkül tetőzött a Duna Dunaföldvárnál hétfőn este - közölte Horváth Zsolt (független) polgármester az MTI-vel.
A klímaváltozás hatására világszerte rendszeresebbé válhatnak a súlyos árvizek, egyebek között a Gangesz, a Nílus és az Amazonas tekintetében is, míg néhány folyó, köztük a Duna, várhatóan ritkábban fog kilépni medréből - derül ki egy új tanulmányból.
Dunaújvárosban és Dunaföldváron tetőzik a Duna a következő órákban. A folyó vízállása mindkét helyen már a tetőzés előtt meghaladta a valaha mért legnagyobb vízállást - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) nem sokkal 18 óra után az MTI-vel.
Az Erste Bank Hungary Zrt. az árvízhelyzet miatt június 10-től ideiglenesen bezárja a Mammut II. üzletközpontban lévő fiókját - tette közzé a hitelintézet hétfőn a BÉT honlapján.
Olvasónk a 2-es villamosok Széchenyi István téri ideiglenes végállomásánál fotózta le, ahogyan a Dunába fut bele a jármű.
Nagymaroson is apad a Duna – jelentette a helyszínről a hvg.hu tudósítója. Főleg a folyópart melletti utcákat öntötte el teljesen a víz, van, ahol derékig gázolnak a katonák a Dunában.
Az árvíz elleni védekezés segítésére összesen 133,3 millió forintnyi felajánlás érkezett hétfőn 11 óra 30 percig a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanácshoz - jelentette be az emberi erőforrások minisztere sajtótájékoztatón, Budapesten.
Hétfőn dél körül sikeresen elzárták Szigetmonostornál a falu egy részét veszélyeztető vízátömlést a védekezésben résztvevők - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) rendkívüli közleményében az MTI-vel.
Változatlanul tetőzés közeli vízszinteket mérnek a Duna Fejér megyei szakaszán - tájékoztatta a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság megyei szakaszmérnökségének vezetője hétfőn az MTI-t.
Az árvíz miatt a kórházakban jelenleg nincs közvetlen veszély - közölte a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet. Budapesten, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet (ORFI) Lukács fürdőhöz közeli épületében a belvíz műszaki gondot okoz, de a betegellátás zavartalan.
Két megmentett öngyilkosjelöltön kívül senkit sem kellett kimenteni az áradó Dunából és fulladásról sincs tudomása a vízirendőröknek - mondta Barnácz István, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője hétfői sajtótájékoztatóján.
Az árvíz levonulása után fontos az alapos takarítás és fertőtlenítés, amellyel elkerülhető egy járvány kialakulása – mondta el sajtótájékoztatóján Paller Judit megbízott országos tiszti főorvos hétfőn Budapesten.
Tizenkét, a fővárostól délre fekvő Duna menti járásra hirdetett ki veszélyhelyzetet a kormány hétfő délben – közölte a Belügyminisztérium.
A Magyar Kerékpárosklub azt tanácsolja a budapestieknek, hogy inkább biciklivel közlekedjenek a fővárosban érvényben lévő rendkívüli útlezárások és tömegközlekedési korlátozások miatt kialakuló dugók elkerülésére.