Új ellenséget kapott Szíriában az Iszlám Állam
A dán légierő először mért légicsapásokat Szíriában az Iszlám Állam (IÁ) állásaira – közölte pénteken a NATO-tagállam hadserege.
A dán légierő először mért légicsapásokat Szíriában az Iszlám Állam (IÁ) állásaira – közölte pénteken a NATO-tagállam hadserege.
Kínában már azt is tudják, kinek van bütyke Dániában. Mert illetéktelen kezekbe került szinte a teljes dán lakosság, személyes egészségügyi adata, mert véletlenül a Kínai Népköztársaság koppenhágai vízumügyi irodájába küldték el őket. Azért ez több mint hiba.
Jó az autósoknak, jó a bicikliseknek, lényegesen csökkenti az agglomerációs ingázók miatti dugókat, és egészségesebbé teszi a lakosokat, de egy vagyonba kerül, mi az? A bringasztráda. Németországban, Hollandiában és Dániában már építik, mi meg csak lesünk.
Szijjártó Péter szerint a koppenhágai előadását megzavaró magyar diákok igazából nem zavarták meg, az így is sikeres volt.
Dániában hamarosan módosítják a törvényt azért, hogy a transzszexualitás ne számítson többi mentális zavarnak Dániában – erről egyeztek meg a koppenhágai törvényhozás pártjai kedden.
Nem, nem nézték el, egyszerűen ki akarják próbálni a Siemensnél, hogy a cég legnagyobb teljesítményű szélturbinája mire képes a szárazföldön. Ha a teszt sikeres lesz, óriások kora jön a kontinensen – és összenőhet, ami amúgy is összetartozik.
A dán parlament kedden úgy döntött, hogy ismét F-16-os harci repülőket küld Irakba és Szíriába az Iszlám Állam elleni harc miatt.
Magyarország az ott élő emberek boldogsági rangsorában éppen, hogy megelőzi Pakisztánt, 157 országból a 91. helyet sikerült csak megcsípni.
Az ismert kínai művész Aj Vej-vej visszavonja két tárlatát Dániából, mert ott a menekültek elriasztását célzó intézkedést léptettek életbe.
Dánia ezentúl úgy próbálja elriasztani a menekülteket attól, hogy őket tekintsék célpontnak, hogy az értéktárgyaikat elkobozhatják, költség-hozzájárulás gyanánt.
Ordítozásba torkollt az Európai Parlament emberi jogi bizottságának hétfői ülése. A dán kormány menekültügyi intézkedései voltak napirenden, de Louis Michel liberális képviselő, a belga miniszterelnök édesapja szerint nem volt érdemi vita, és ezért az ülést levezető magyar néppárti képviselőt, Gál Kingát okolta, aki végül berekesztette az ülést – írja az Eurológus információi alapján az Index.
Egy dán város kötelezővé tette az iskolai és a napközis menükben a sertéshúst. A város vezetése szerint erre azért van szükség, hogy megőrizzék Dánia gasztronómiai hagyományait. Állítják, hogy nem az országba érkező muszlimok ellen találták ki a furcsa intézkedést.
A két ország a menekültválság kapcsán került vitába, ugyanis Dánián keresztül próbálták meg a Svédországba tartó menekültek elérni céljukat. A svéd hatóságok vasárnap jelentették be, hogy hétfőtől ellenőrizni fogják a Dániából az Öresund tengerszoroson keresztül vonattal, busszal és kompokon az országba érkezők útlevelét a migránsáradat feltartóztatása érdekében. Erre reagálva a dán miniszterelnök is bejelentette, hogy a Németországgal közös határon ők is bevezetik az ellenőrzést.
Politikai és kulturális okai is vannak, hogy Dánia elvenné a menekültek értékeit. De nem mindenki ért ezzel egyet.
A dán rendőrség „illetlennek” minősített és ezért bezárt egy meztelen nőket bemutató koppenhágai szabadtéri kiállítást.
Útlevél-ellenőrzést vezetne be Svédország a Dániából az Öresund tengerszoroson érkező utasoknál, ami arra kényszerítheti Dániát, hogy szintén ellenőrzést vezessen be a dán-német határon.
Átszámítva csaknem kétszázmillió forintnyi értéket loptak el Liu Tao kínai tévésztártól, akit kiraboltak koppenhágai szállodájában.
Egy mentálisan instabil férfi ugrott a koppenhágai állatkert jegesmedvéi közé szerdán, kisebb sérüléseket szenvedett. Az esetet végignézték az állatkert vendégei is.
Két kelet-európai ország fért bele a brit Legatum Intézet “ahol a legjobb élni” 26-os rangsorába. Talán nem árulunk el nagy titkot, hogy egyik sem Magyarország. A listát Norvégia, Svájc és Dánia vezetik.