Orbán: Ne küldjünk árulókat Brüsszelbe!
A miniszterelnök a dabasi polgármesteri hivatal előtt összegyűlt embereknek mondott beszédet. Brüsszellel kapcsolatban szóba került a rezsicsökkentés és a magyar föld megvédése is.
A miniszterelnök a dabasi polgármesteri hivatal előtt összegyűlt embereknek mondott beszédet. Brüsszellel kapcsolatban szóba került a rezsicsökkentés és a magyar föld megvédése is.
A CÖKA elnöke sajtótájékoztatón ismertette, mit kezdenének a békemenetesek az EU-val. Először is felére csökkentenék, vagy teljesen felszámolnák az Európai Parlamentet. A békemenetesek szerint nemzetek Európája kell, és népi konzultációra van szükség.
A legtöbbet, 38 millió forintot, az Összefogás Pártnak kell fizetnie, mivel 750 ajánlóívet nem vagy határidőn túl vitt vissza, de három másik kispártnak is 10-20 milliót kell befizetnie. Eddig összesen 964 ezer forint futott be a Nemzeti Választási Iroda számlájára, amit nagyrészt a parlamenti pártok adtak össze.
Beindította a Demokratikus Koalíció fantáziáját a Fidesz "tiszteletet a magyaroknak" EP-választási tematikája.
A négy évvel ezelőttihez hasonlóan idén is a Kossuth térre szervezett nagygyűléssel ünnepelte a Fidesz Orbán Viktor miniszterelnök megválasztását. A Kossuth téren nagy tömeg várta a régi-új kormányfőt, a résztvevőket arról kérdeztük, mit jelent nekik Orbán újraválasztása.
Minden körülmények között kiállunk Magyarország érdekeiért, akkor is, ha nem könnyű, ha kilátástalan a harc - mondta Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) listavezetője a pártszövetség politikusairól szombaton egy EP-választási kampánygyűlésen, a terézvárosi Fidesz-irodában.
Nem a konfliktusban gondolkodunk, hanem az együttműködésben, mert szerintünk az Európa Unióban sokkal többet lehet elérni ésszel, mint erőfitogtatással – mondta az MSZP elnöke hétfői, dunaújvárosi sajtótájékoztatóján.
A Demokratikus Koalíció (DK) azzal lenne elégedett, ha két képviselője jutna be az Európai Parlamentbe (EP), de ha egynek sikerülne, azt sem tekintenék kudarcnak, hiszen a párt két éve alakult, és azóta még nem is indultak önállóan választáson – közölte az ügyvezető alelnök.
Másfél órás vitában csaptak össze csütörtök este az Európai Parlament brüsszeli épületében az európai pártcsaládok által az Európai Bizottság élére javasolt csúcsjelöltek. Orbán Viktor negatív példaként merült fel a vita során.
A Rzeczpospolita és a Der Standard Orbán Viktor beszédéről, a Frankfurter Allgemeine Zeitung a magyarországi európai parlamenti választási kampányról, a Libération pedig a Biszku-ítéletről cikkezik.
Magyarországon el kell érni a csatlakozási szerződés azonnali újratárgyalását, hogy a magyar termőföldet kivegyék a tőke szabad áramlásáról szóló fejezetből – véli Morvai Krisztina, a Jobbik EP-listavezetője, aki Kovács Béla ügyével kapcsolatban azt mondta: az unió keményen beindult Magyarország ellen.
A legtöbb, 12 002 delegáltat a Fidesz-KDNP jelentette be, az MSZP 4355-öt, a Jobbik 4298-at, a DK 1026-ot, az Együtt-PM mintegy 469-et, A Haza Nem Eladó Mozgalom párt 60-at, az LMP 37-et, a Seres Mária Szövetségesei pedig egyet. A pártok érdeke, hogy minél több választási szervbe delegáljanak tagot, mivel megbízottjaikon keresztül győződhetnek meg a választás tisztaságáról, valamint vehetnek részt az esetleges vitás kérdések eldöntésében.
Az MSZP szerint a Fidesz mirelitkampányt folytat az európai parlamenti választásokkal kapcsolatban - jelentette ki Tüttő Kata, a szocialista párt EP-képviselőjelöltje, fővárosi frakcióvezető-helyettes szerdán.
Hungarikumként menekítené ki a magyar kormányzat az akácot a veszélyes idegenhonos fajok uniós feketelistájáról, amely még el sem készült.
A magyar hálózat példaértékű lehet más európai uniós tagállamoknak is, továbbá cél, hogy a védőnőképzés európai központja Magyarországon legyen – mondta a Fidesz EP-listavezetője.
Jól megy a Jobbik kampánya, a Nézőpont ezerfős felmérése szerint a biztos szavazók 15-15 százaléka szavazna rájuk és az MSZP-re az EP-választáson. Az LMP támogatottsága az Együtt-PM-ével egyezik. A megkérdezettek 44 százaléka venne részt az európai parlamenti választáson, ami túl jó aránynak tűnik.
A dán parlament meglepő videóval igyekszik rávenni a dánokat, hogy vegyenek részt a május 25-i EP-választásokon.
Az LMP-s EP-listavezető szerint félreértés kisebb és nagyobb Európáról vitatkozni, az a kérdés, hogy jobb, hatékonyabb, igazságosabb lesz-e Európa vagy sem.
Nyomatékosan kérik Szabó László Zsoltot, hogy adjon helyet az EP-választás előtti nyilvános pártvitának.
Az MSZP-s politikus egy olyan alkalmazotthoz hasonlította a Jobbikot, amelyik nem dolgozik, egész hónapban csapkodja az ajtót, ordibál, majd a hónap végén jelentkezik a fizetéséért. A jobbos párt kiszorítása érdekében akár a Fidesszel is összefogna az szocialisták EP-listavezetője.