Házi őrizetbe helyezték Mubarakot
Kiengedték a börtönből és házi őrizetbe helyezték a volt egyiptomi elnököt – jelentették hírügynökségek magyar idő szerint csütörtök délután. Hoszni Mubarakot helikopterrel egy kairói katonai kórházba vitték.
Kiengedték a börtönből és házi őrizetbe helyezték a volt egyiptomi elnököt – jelentették hírügynökségek magyar idő szerint csütörtök délután. Hoszni Mubarakot helikopterrel egy kairói katonai kórházba vitték.
Házi őrizetbe helyezik Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt, miután elengedték a börtönből - közölte szerdán az egyiptomi miniszterelnöki hivatal.
A Ceská Zbrojovka cseh fegyvergyártó már leállította Egyiptomba irányuló szállításait - közölte a cég képviselője szerdán, válaszul az Amnesty International (AI) közlésére, miszerint az egyiptomi fegyveres erők cseh gyártmányú lőfegyvereket használtak a tüntetőkkel szemben.
Érvénytelenek Egyiptomban azok az utasbiztosítások, amelyeket azután kötöttek, hogy a magyar Külügyminisztérium az észak-afrikai ország teljes területét az utazásra nem javasolt országok közé sorolta - hívja fel a figyelmet a K&H Biztosító és az Európai Utazási Biztosító Zrt. A korábban biztosítást kötők azonban számíthatnak kártérítésre biztosítási esemény bekövetkezése esetén.
Az Európai Unió felfüggeszti az Egyiptomnak szánt fegyverek és speciális rendőrségi technikai eszközök szállításának az engedélyezését - erről a tagállamok külügyminiszterei döntöttek szerdán Brüsszelben tartott rendkívüli tanácskozásukon.
Egy kairói bíróság elrendelte szerdán Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök szabadlábra helyezését - közölte egy bírósági és egy biztonsági forrás.
Megkezdődött szerdán kora délután az Európai Unió külügyminisztereinek rendkívüli tanácskozása, amelynek célja, hogy egységes választ találjanak az elmúlt hetekben Egyiptomban kialakult helyzetre.
Nem indítja el hurghadai járatát novemberben a Wizz Air. A Vörös-tenger nyaralóhelyeire azt követően indulnak újra járatok, ha a politikai helyzet rendeződik Egyiptomban.
Az egyiptomi hatóságok letartóztatták kedd éjjel a Muzulmán Testvériség pártjának szóvivőjét és egy hitszónokot, aki közel áll az iszlamista mozgalomhoz – közölték szerdán katonai és a biztonsági forrásból.
Az amerikai elnök összehívta a Nemzetbiztonsági Tanácsot, a testület az Egyiptomnak nyújtott évi 1,5 milliárd dolláros amerikai gazdasági és katonai segélyről tárgyal majd – mondta kedden Washingtonban Josh Earnest, az elnöki hivatal szóvivője.
Mahmud Azzat személyében új vezetője van az egyiptomi Muzulmán Testvériség mozgalomnak, miután pár órával korábban őrizetbe vették a mozgalom eddigi főnökét, Mohamed Badiét.
Az amerikai kormány a korábbi hírekkel ellentétben átmenetileg mégis felfüggesztené az Egyiptomnak folyósított évi 1,3 milliárd dolláros, vissza nem térítendő katonai támogatás egy részét - adta hírül kedden a CNN amerikai hírtelevízió.
Az erőszakcselekmények és a rendkívüli állapot beszüntetését sürgette az egyiptomi ideiglenes kormánytól Washingtonban hétfőn Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter, és Kairót egyúttal arra szólította fel, hogy törekedjen a megbékélésre.
A Vatikán az Egyiptomban kialakult "borzalmas helyzet" párbeszédes rendezéséért szállt síkra hétfőn, az egyiptomi kopt ortodox egyház pedig az egyiptomi rendfenntartó erőket biztosította támogatásáról, elítélve a "terrorista cselekményeket".
Rendkívüli tanácskozást tartanak az Európai Unió tagállamainak külügyminiszterei augusztus 21-én, szerdán az egyiptomi fejlemények miatt.
Még ezen a héten kiszabadulhat a börtönből Hoszni Mubarak volt egyiptomi államfő, miután az ügyész ejtette a vele szemben felhozott korrupciós vádat.
Legalább 25 rendőrt megöltek ismeretlen támadók egy rajtaütésben hétfőn Egyiptomban, a Sínai-félszigeten - közölték a helyi biztonsági szervek.
A Külügyminisztérium továbbra sem tud Egyiptomban bajba jutott magyar állampolgárról, az ott nyaralók hazautazása rendben folyik - mondta a tárca sajtófőosztályának vezetője hétfő reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Az iszlamista Muzulmán Testvériség számos támogatója halt meg vasárnap, amikor megpróbáltak megszökni börtönbe szállításuk közben - adta hírül a MENA egyiptomi hírügynökség.
Az egyiptomi belügyminisztérium betiltotta vasárnap a népi bizottságoknak nevezett lakóhelyi milíciák működését.