#Egyiptom

Teljesen átírják a Murszi alatt elfogadott egyiptomi alkotmányt
 

Teljesen átírják a Murszi alatt elfogadott egyiptomi alkotmányt

Egyiptomban minden bizonnyal teljesen újraírják az iszlamista ihletésű alkotmányt - közölte vasárnap az alkotmányozó testület szóvivője, ezzel is jelezve a puccsot levezénylő egyiptomi hadsereg szándékát, hogy eltöröljön minden változást, amelyet Mohamed Murszi volt egyiptomi államfő elnöksége alatt fogadtak el.

MTI MTI

Fehér folt marad Egyiptom sok németnek
 

Fehér folt marad Egyiptom sok németnek

Bő két héttel meghosszabbította a TUI és az Alltours német utazási iroda az egyiptomi utakra vonatkozó moratóriumot. A két társaság október 15-ig nem szervez utat az észak-afrikai arab országba.

MTI MTI



Rövidebb lesz a kijárási tilalom szombattól Egyiptomban
 

Rövidebb lesz a kijárási tilalom szombattól Egyiptomban

Két órával lerövidítik a kijárási tilalom hatályát Egyiptomban – jelentették be csütörtökön a hatóságok. Szombattól - helyi idő szerint - éjféltől reggel öt óráig lesz érvényben a korlátozás. Az emberek kijárására és az adott időszakban való közlekedésére vonatkozó tiltás este 23 órától reggel hat óráig volt eddig érvényben.

MTI MTI

Összecsapások voltak Kairóban
 

Összecsapások voltak Kairóban

Az egyiptomi biztonsági erők hajtóvadászatot indítottak csütörtök hajnalban Kairó egyik külvárosi városnegyedében megbúvó "szélsőséges fegyveresek" ellen, összecsaptak több fegyveres csoporttal; az összetűzésekben lelőttek egy rendőrt, egyet megsebesítették - jelentette a helyi média.

MTI MTI








Felállítják Kheopsz fáraó eredeti napbárkáját
 

Felállítják Kheopsz fáraó eredeti napbárkáját

Versenyt futva az idővel folyik a Gizai-fennsíkon Kheopsz fáraó temetési napbárkájának feltárása. Az egyiptomi és japán régészek azt tervezik, hogy restaurálják, összeállítják és kiállítják a nagyközönség számára a páratlan felfedezést.

MTI MTI

Kétmilliárd dolláros segély futott be az egyiptomi jegybankhoz
 

Kétmilliárd dolláros segély futott be az egyiptomi jegybankhoz

Kuvait kétmilliárd dolláros (450 milliárd forint) segélyt helyez letétbe az egyiptomi jegybanknál a jövő héten a belpolitikai konfliktus által sújtott állam gazdasági gondjainak enyhítésére - közölte az egyiptomi központi bank elnöke. Az összeg öt évig maradhat a kairói jegybanknál - nyilatkozta Hisám Rámez, az egyiptomi központi bank elnöke az al-Arabíja tévécsatornának.

MTI MTI

Összecsaptak az iszlamisták és a hadsereg Egyiptomban
 

Összecsaptak az iszlamisták és a hadsereg Egyiptomban

Legkevesebb tizenhárman vesztették életüket és tizenöten megsebesültek az elmúlt huszonnégy órában a Sínai-félsziget északi részén az egyiptomi hadsereg elleni támadásokban - közölték kedden orvosi, biztonsági és katonai források.

MTI MTI


Utcára vonult a betiltással fenyegetett Muzulmán Testváriség
 

Utcára vonult a betiltással fenyegetett Muzulmán Testváriség

A pénteki ima után ismét a Muzulmán Testvériség több ezer híve vonult utcára Egyiptom számos nagyvárosában, hogy a hadsereg ellen és Mohamed Murszi elmozdított kormányfő mellett tüntessen, miközben sajtóértesülések szerint a kormány a szervezet betiltására készül.

MTI MTI

Levadászták és megették a magyar gólyát
 

Levadászták és megették a magyar gólyát

Először a rá erősített jeladó miatt kémnek nézték, majd szabadon engedése után levadászták és megették az Egyiptomig repülő gyanútlan magyar gólyát – derül ki a Magyar Madártani Egyesület cikkéből.

hvg.hu hvg.hu