A választási bizottságot hecceli az Együtt a nemzeti konzultációval
Az Együtt arra kíváncsi, hogy a Nemzeti Választási Bizottság átengedi-e népszavazási kezdeményezésként a nemzeti konzultáció kérdéseit.
Az Együtt arra kíváncsi, hogy a Nemzeti Választási Bizottság átengedi-e népszavazási kezdeményezésként a nemzeti konzultáció kérdéseit.
Mélyponton az MSZP, a kisebb ellenzéki pártok népszerűsége mégis stagnál. Egyedül a DK örülhet egy kicsit, az Együtt, az LMP és PM viszont egyelőre alig halad, pedig egyértelműen magasabb fokozatba kapcsolt mindenki.
Az ellenzéki pártok a megmaradó magas áfát sérelmezték a leginkább és mind azt mondták, hogy a szerdán benyújtott költségvetés ismét a gazdagoknak kedvez, nem segíti a szegényeket és a valódi munkahelyek teremtését sem.
Az adóhatóság értékelhetőnek tartja az Együtt közérdekű bejelentését, amelyet a miniszterelnöki tanácsadó ügyében tettek. A NAV válaszában azt írta, megtette a szükséges intézkedéseket.
Az Együtt - a Korszakváltók Pártja bírósághoz és az adatvédelmi hivatalhoz fordul annak érdekében, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) nyilvánosságra hozzon több, a működéséhez kapcsolódó közérdekű adatot.
A Tárki kutatása szerint januárhoz képest 2-3 százalékos a Jobbik erősödése.
Átfogó tanulmányt tettek közzé a magyar választói csoportokról, ami sok evidencia megerősítése mellett fontos új tanulságokkal is szolgál. A pártszimpátiát már nem jelzi előre régi osztálylogika, de a kulturális különbségek továbbra is jelentősek. A szocialista nyugdíjasok, a jobbikos melósok és a misejáró fideszesek jól ismert csoportjai mellett tizenhét további választói csoportot írt le a Policy Solutions. Az utálkozás úgy látszik örök, miközben egyre nő a közönyös lecsúszók tábora. A kutatáshoz a hvg.hu fotóriportere készített portrésorozatot.
Minimum tízmilliárd forintos kár keletkezett 2008-tól a Belvárosban az önkormányzati tulajdonú ingatlanok értékesítésekor, legalább is ezt állítja a belvárosi ingatlanügyeket tisztázni kívánó Juhász Péter, az Együtt alelnöke.
Az Illatos útnál tárolt veszélyeshulladék-lerakat azonnali felszámolását követeli az Együtt, amely meginvitálta Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert is a helyszínre.
Aláírásgyűjtésbe kezdett az Együtt a Pécs közelébe tervezett atomtemető ellen. A párt célja, hogy nem csak Pécs szomszédságában, hanem máshol se épülhessen radioaktív hulladékot tartalmazó tároló, ha a helyi lakosság nem járul hozzá.
A korrupció ellen tüntettek Orbán Viktor XII. kerületi házánál szerda reggel az Együtt aktivistái. Juhász Péter, a párt alelnöke szerint a demonstrációval bizonyítani akarták: nem félnek közterületen tüntetni. A tüntetőket igazoltatták a rendőrök.
Az Iszlám Állam elleni koalícióra igennel szavazott többek között a Fidesz, a KDNP, a DK, és nemmel szavazott az MSZP, a Jobbik, az LMP. A fideszes Bencsik János sem támogatta a magyar részvételt.