#Elefántcsontpart

Döntő ma este: Drogba húsz év után vezetheti győzelemre csapatát

Az Afrika Kupa bronzérmese már megvan (Mali), ma este 20:00-tól pedig döntő. Elefántcsontpart labdarúgó-válogatottjának Didier Droga vezette aranygenerációját már csak egyetlen győzelem választja el eddigi legnagyobb sikerétől, ugyanis vasárnap döntőt játszik Zambia csapatával a Gabonban és Egyenlítői-Guineában zajló tornán.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI



Ijesztően "népszerűek" lettek a zsoldosok az ENSZ szerint

Ijesztően "népszerű" lett a zsoldosok alkalmazása az utóbbi egy évben a világon - állítják ENSZ-szakértők, akik a líbiai és az elefántcsontparti eseményeket hozzák fel a legkirívóbb példákként, és felszólítják a kormányokat, hogy igyekezzenek megállítani ezt a folyamatot.

MTI







Eljárás indul Elefántcsontpart exelnöke ellen

Elefántcsontparton nyomozás indult Laurent Gbagbo, a nyugat-afrikai ország volt elnöke ellen. A vád szerint többek között az elnök és felesége felelős a tavaly novemberi elnökválasztás utáni, hónapokon át tartó véres harcok során elkövetett bűncselekményekért.

MTI





Vérengzés a kakaó hazájában - Nagyítás-fotógaléria

Bíróság elé állítják Laurent Gbagbót, Elefántcsontpart volt elnökét, aki a tavaly novemberben elvesztett elnökválasztás óta nem volt hajlandó lemondani posztjáról. Elefántcsontparton tavaly novemberben tartottak elnökválasztást, amelyet Ouattara nyert meg, s a nemzetközi közösség őt ismerte el Elefántcsontpart államfőjének. A 2000 óta hatalmon lévő Gbagbo azonban nem volt hajlandó átadni a hatalmat, ezért heteken át súlyos harcok dúltak a világ legjelentősebb kakaótermelőjének számító nyugat-afrikai országban.

unknown


Kik kapták el az elefántcsontparti exelnököt?

Alassane Ouattara megválasztott elefántcsontparti elnök főhadiszállására, az Abidjanban fekvő Golf hotelbe szállították Laurent Gbagbo volt államfőt - közölte Jean-Marc Simon, Franciaország elefántcsontparti nagykövete.

MTI

A szankciók feloldása ellenére tartja magát a kakaó ára

Hétfőn a kakaó ára tonnánként 47 dollárral, 1,6 százalékkal 3.032 dollárra emelkedett az Intercontinental Exchange (ICE) határidős tőzsdén, eddigi csúcsa március 4-én volt, amikor az elefántcsontparti feszültségek, illetve a kakaóexport leállítása miatt 32 éves rekordot döntött az ár.

MTI

ENSZ-helikoptereket vetettek be Elefántcsontparton

Az ENSZ és a francia Licorne expedíciós erő összesen három helikoptere Laurent Gbagbo, Elefántcsontpart volt elnöke csapatainak nehézfegyverzetét támadta vasárnap Abidjanban, az elnöki rezidencián - közölte a világszervezet szóvivője.

MTI