#Emmi

Eltűnt 168 ezer szegény Magyarországon a kormány szerint
 

Eltűnt 168 ezer szegény Magyarországon a kormány szerint

Két év alatt hatszázezren zárkóztak fel a középosztályba, és a mélyszegénységben élők száma is 168 ezerrel csökkent - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára egy keddi budapesti konferencián, amelyen ismertette a KSH november végén a témában közzétett adatait.

MTI MTI

Elsöpörheti a népharag a menzareformot?
 

Elsöpörheti a népharag a menzareformot?

Miközben kifelé továbbra is váltig védik a népszerűtlenségi csúcsokat döntögető menzareformot, Balog Zoltán minisztériumában már folynak a háttéregyeztetések a szeptembertől hatályos rendelet megváltoztatásáról. Visszavonulót fújni persze kínos lenne, ezért információink szerint több hónapos előkészítés után léphetnek, de akár még a lecsökkentett sómennyiségről szóló rész is változhat. A tárca ezt nem erősítette meg, szerintük csak a tapasztalatokról egyeztetnek. Közben a reform egyik fő felelősét leváltották, de állítják, ennek sincs semmi köze a menzai botrányokhoz.


Bérrabszolgák működtetik az államot
 

Bérrabszolgák működtetik az államot

Nagy ötlettel álltak elő a szocialisták: aláírásgyűjtéssel kényszerítik rá a kormányt, hogy hatalmas béremelést hajtson végre a közszférában. A kezdeményezés kissé komolytalan, miközben a közszféra béremelésének követelése aktuális és jogos. A magyar államot működtetők évek óta nagyon keveset keresnek, aminek következményeit a romló közoktatásban, a közegészségügyben és a közpolitika riasztó állapotában, a közszolgák külföldi munkavégzésében, majd kialvatlanságában láthatjuk viszont. A kormány azonban már nekikezdett a bérrendezésnek - leszeletelve ágazatokat, azokon belül pedig munkaköröket.

hvg.hu hvg.hu

Se a net, se a telefon nem működik a Klikben
 

Se a net, se a telefon nem működik a Klikben

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elköltözött egy másik épületbe, másfél hete nem működik az internet és a vezetékes telefonok. Azt sem lehet tudni, hogy mikor jön újra helyre a rend.

hvg.hu hvg.hu

Egyelőre csak dísznek lesz a PÖCS
 

Egyelőre csak dísznek lesz a PÖCS

Még nem számít majd bele a pedagógusok értékelésébe a Pedagógus Önértékelési Csoportok által készített minősítés, a kormány a szakmai szervezetekkel egyeztetve finomhangolná a rendszert.

hvg.hu hvg.hu



Még egy rábízott sikergimnáziumot bedarálna az NGM
 

Még egy rábízott sikergimnáziumot bedarálna az NGM

Idegen elem az NGM portfóliójában, hogy a rábízott szakképző iskolák egy részében gimnáziumi képzés is folyik. A tárca ragaszkodik hozzá, hogy egy, az intézményi rangsorokban jól szereplő váci gimnáziumi képzés is megszűnjön. Egyelőre az Emmi és az NGM között megy a meccs a Boronkay ügyében. Az NGM csütörtökön reagált: megmaradnak a Boronkay osztályai.

hvg.hu hvg.hu

Sportcentrumot építenek a lakóparkokhoz, de az óvodákra már nem gondolnak
 

Sportcentrumot építenek a lakóparkokhoz, de az óvodákra már nem gondolnak

Budapesten, az agglomerációban és Pest megyében még mindig kevés óvodai férőhely van, hiába volt bővítés az elmúlt egy évben – ezt mondta Verba Attiláné, a Pedagógusok Szakszervezete óvodai tagozatának vezetője a Magyar Nemzetnek. A minisztériumnak nincs információja arról, hogy az óvodák elutasítottak volna háromévesnél idősebb óvodaköteles gyerekeket. A lap úgy tudja, hogy folytatják a férőhelyek bővítését, a következő évre 2,5 milliárd forintot különítettek el erre.

hvg.hu hvg.hu

Kiugrott az ablakon egy férfi a Merényi zárt osztályáról
 

Kiugrott az ablakon egy férfi a Merényi zárt osztályáról

Öngyilkosságot akart elkövetni egy férfi a Merényi Gusztáv Kórház zárt osztályán. A férfi arról az osztályról ugrott ki az ablakon keresztül, ahol a héten az egyik beteg megölt egy másikat. Korábban az ombudsman már bezáratta volna a pszichiátriát, de az Emmi inkább gyurcsányozik.

hvg.hu hvg.hu



 

"Mindenki bepánikolt a törvénytervezet miatt"

Körülbelül háromezer gyerekkel többet kell ellátniuk az állami óvodáknak, ha a családi napközikbe (rövidítve: csana) nem járhatnak majd óvodás korú gyerekek, mint ahogyan azt az Emmi kitalálta. Miközben vannak olyan települések és körzetek, ahol eddig is túlzsúfoltak voltak az óvodák vagy éppen nem volt a közelben egy sem, a csanák attól félnek, nem fognak megélni kizárólag a bölcsis korú gyerekekből.

Mizsur András Mizsur András

KSH: Tavaly kétezer gyerek maradt bölcsőde nélkül
 

KSH: Tavaly kétezer gyerek maradt bölcsőde nélkül

A KSH kiadványa szerint közel kétezer gyerekeket utasítottak el férőhelyhiányra hivatkozva a bölcsődék, az eléutasított gyerekek többsége a fővárosban él. Aza datoktból az is kiderül, hogy hat település törvénysértő módon nem tart fenn bölcsődét, pedig a jogszabályok erre köteleznék őket. Az EMMI legújabb törvénytervezete szerint 2017-től megszűnnének a családi napközik, egyúttal több száz önkormányzatot köteleznének bölcsőde fenntartására.

hvg.hu hvg.hu

Emmi: Több száz bölcsődét kell létrehozni
 

Emmi: Több száz bölcsődét kell létrehozni

Az Emmi által jegyzett törvénytervezetben az áll: szemben a jelenlegi helyzettel, nem csupán a tízezer lakosnál népesebb településeken kellene bölcsődét létrehozni, hanem mindenhol, ahol ezt legalább öt háromévesnél fiatalabb gyermek családja igényli, vagy a kétévesnél fiatalabbak száma meghaladja a negyvenet.

MTI MTI

Késik az állami pénz, csúsznak az osztálykirándulások
 

Késik az állami pénz, csúsznak az osztálykirándulások

Az állami támogatások csúszása miatt sorban mondják le az iskolák a határon túli magyar területekre szervezett őszi kirándulásokat – értesült több forrásból a Népszabadság. A Fidesz pár éve találta ki, hogy pénzt ad a trianoni békeszerződéssel elcsatolt régiókba szervezett általános iskolai osztálykirándulásokra, amelyekre a pályázati rendszerben elvileg pluszpontok járnak.

hvg.hu hvg.hu



Czunyiné széke inog, vannak esélyesek a helyére
 

Czunyiné széke inog, vannak esélyesek a helyére

Nem volt zökkenőmentes a köznevelési államtitkár frakcióülésen tartott előadása: egyesek szerint keményen elővették Czunyiné Bertalan Juditot. Fideszes politikusok is morgolódnak, ha szóba kerül a közoktatás, de sokan inkább Czunyiné helyettesét, Áder János húgát, Pölöskei Gábornét kritizálták. A Parlament folyosóin két képviselőről is suttognak már, mint a következő lehetséges államtitkárról.

Kálmán Attila Kálmán Attila