#Esztergom


Hét tanárt kirúgnak az elhíresült esztergomi gimnáziumból

Hét tanárt elbocsátottak az esztergomi Szent István Gimnáziumból pénteken egy vizsgálat nyomán, melyet a képviselő-testület folytatott le; a nyár folyamán öten mondtak fel, így a tanévet 12 korábbi tanára nélkül kezdi meg az iskola - tudta meg az MTI az érintett tanároktól.

MTI

Mi a bánat folyik Búbánatvölgyben?

Hatalmas beruházások kezdődnek meg az esztergomi Búbánatvölgyben, a természetben gazdag, de infrastrukturálisan szegény városrészben várhatóan megugranak majd a telekárak. Bár a tulajdonosok örülnek a fejlesztéseknek, aggasztja őket, hogy a közművesítés költségét rájuk terhelné az önkormányzat, miközben azt sem tudják, pontosan mennyibe kerül majd mindez. Az önkormányzatnál is csak becsült összegek vannak: az ivóvíz- és szennyvízvezeték lefektetésének költsége több száz millió forintra, míg az utak építése milliárdokra rúghat.

hvg.hu

Port Danube Kft.: Fidesz-közeli kikötő

Sasvári Szilárd és Lázár Mózes egykori fideszes országgyűlési képviselők is bekerültek az immár esztergomi érdekeltségű Port Danube Kft.-be, amely „vízi szállítást kiegészítő szolgáltatást végez”: Duna-kikötőt üzemeltet majd.

HVG

Huszonkét tanár ellen indít fegyelmit Esztergom önkormányzata

Az esztergomi Szent István Gimnáziumban a tanév végén történt diáksztrájkok, tanári függelemsértések és egy diák iskolán kívüli öngyilkossága miatt a tantestület 22 tagja ellen fegyelmi vizsgálatot kezdeményez a gimnázium igazgatója - erről döntött csütörtök éjjeli ülésén a képviselő-testület. Az ülésre, melyet 18 órára a Városháza nagytermébe hívtak össze, 53 napirendi pontot terjesztett elő Meggyes Tamás fideszes polgármester, ám ezek közül egyik sem szólt a fegyelmi ügyéről.

MTI



Visszaadta kitüntetését egy gimnáziumigazgató

Nyílt levélben jelentette be az esztergomi Szent István Gimnázium nyugalmazott címzetes igazgatója, hogy a visszaadta a város képviselő-testületének a 38 éves munkásságát elismerő díjat, mert az önkormányzat olyan vezetőt nevezett ki az intézmény élére, akit a tanárok, az alkalmazottak, az iskolaszék, a szülői munkaközösség és a diákönkormányzat sem támogatott.

MTI



Életfogytiglan az esztergomi rendőrgyilkosnak

Életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a tatabányai bíróság csütörtökön azt a férfit, aki egy éve szíven lőtte a hozzájuk családi veszekedés miatt kihívott rendőrt Esztergomban. Boros Miklós a legkorábban harminc év múlva szabadulhat.

MTI


Szennyeződés a Dunán Esztergomnál

Az Esztergom belvárosán átfolyó Kis-Duna ágban a legmagasabb fokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendelték el, mert a Táti-öböl környékéről kiinduló szénhidrogénes szennyeződés jutott az esztergomi folyószakaszokra.

MTI


Munkát és lakást kínálnak romáknak Esztergomban

Esztergom önkormányzata 53 millió forintos programot indít a város cigány közösségének segítésére; városi cégeknél munkát és lehetőség szerint szolgálati lakást biztosítanak a roma munkavállalóknak, tanulmányi szerződést kínálnak a munka mellett tanulóknak, a középiskolai diákok pedig ösztöndíjat kapnak.

MTI

Sérthetetlen képviselők

Az országgyűlési képviselők törvény szabta sérthetetlensége örök vita tárgya, olykor maguk a kedvezményezettek is méltatlan vagy indokolatlan kiváltságnak tartják. Ritkán ugyan, de előfordul, hogy egy-egy kétes ügy tisztázása érdekében önként mondanak le róla. Összegyűjtöttük az elmúlt év fontosabb eseteit.

Benkő Eszter

Orbán díszpolgár

Az esztergomi képviselő-testületnek az 1956-os forradalomra emlékező ünnepi ülésén vette át az "Esztergom Díszpolgára" címet Orbán Viktor és Paskai László.

MTI