Ilyen is volt: tiltakozott a Fidesz a vasútvonalak bezárása ellen
Persze nem most, amikor a Fidesz-KDNP kormányoz, hanem 2009-ben, még ellenzékben.
Persze nem most, amikor a Fidesz-KDNP kormányoz, hanem 2009-ben, még ellenzékben.
Nagy port kavart Pesty László tusnádfürdői kritikája, majd az interjú, amelyben a bírálatát magyarázta. A Fideszt Orbán katonás, a vadabb kiszólásokat nem túlzottan toleráló pártként működteti, kevesen merik elmondani a véleményüket a nyilvánosság előtt, ezért is ennyire szembetűnő, ha valaki ezt megteszi. Mindenesetre azok, akik keményebb bírálatokat fogalmaztak meg a sajátjaikkal szemben, ha benne is maradtak a rendszerben, nem kerültek nagyon magas polcra. Lázár János sem a Miniszterelnökséget vezeti már.
Nem sokan hallottak a Szigeten Orbán Viktorról.
Molnár Zsolt egy csomó kérdésben egyetért a Fidesszel, Tusványosra nem érti, miért ne ment volna, Gyurcsányék mindenért a Fideszt támadó kommunikációját pedig zsákutcának tartja.
A tábor viszont ezúttal csak egynapos lesz, három beszélgetést hallgathatnak meg a résztvevők.
A fideszes országgyűlési képviselő egy Fegyirről szóló poszt alá kommentelte: "Ezek szerint nem magyar az ember".
A nemzetközi szolgáltató több milliárd forintot tart vissza, egyre nehezebb helyzetbe sodorva több ezer magyar kisvállalkozást – írták, hatósági kivizsgálást követelve.
Oda-vissza kitolások, kreatív jogértelmezések, de tíz évvel az első befuccsolt közbeszerzés után kész a Lánchíd felújítása. Megmutatjuk, milyen politikai csatározások végeredménye a híd, amit péntek este piknikkel, perecosztással, fényoroszlánokkal adnak át a gyalogosoknak.
A magyar fiatalok egyharmada jellemzően sötéten látja a jövőt úgy általában, és ezen belül a saját jövőjét is – derül ki egy friss MTA-kutatásból. Hiába elégedetlenek azonban a demokráciával, sokan nem találják a számukra elfogadható pártot a jelenlegi kínálatban.
A DK szerint a kormány, a Fidesz szerint a DK és a főpolgármester akar vízdíjat emelni.
Fábry Szabolcs a mellékvonalak bezárása ellen kikelő írásának kritikái ellenére mégis olyan címet adott, ami azt hirdeti, hogy Orbán Viktornak van igaza.
A postaládákba dobott röpiratok vagyonelherdálással és ingatlanspekulációval vádolták meg az erzsébetvárosi vezetést. Az önkormányzat mindkettőt megcáfolta.
Miért kellett tíz vasútvonalat bezárni? Meddig bírja a MÁV járműparkja az erőn felüli teljesítményt? Miért csak látványpolitikát folytatott a Fidesz a vasúton? Lesz-e valaha repülőalternatíva a vonat nemzetközi szinten? Közéleti podcastunkban utánajártunk, honnan erednek a MÁV problémái és mit okoz az életképes vasút hiánya a magyar társadalomban.
Krúbi a Viktória Királynő Emlékkoncertet nyomta Debrecenben, azonban a gyászszünet ezúttal elmaradt.
Mi történik Tusványoson, mielőtt Orbán Viktor színpadra lép? Mi újat tudnak mondani a kormánypolitikusok, és miért csak a világ végén lehet velük beszélgetni? Van-e medve? Használ-e Tuzson Bence alapozót? Tusványosi tudósítóink röviden válaszoltak a legfontosabb kérdésekre közéleti podcastunkban.
Gulyás Gergely szerint belőle nem lesz belügyminiszter, Orbán Balázs meg arról nem tud, hogy külügyminiszter lesz. Őket, valamint Németh Zsoltot, Kocsis Mátét és Navracsics Tibort kérdeztük a Tusványos-fesztivál harmadik napján az Erasmus-ösztöndíjakról, a svéd NATO-csatlakozás ratifikálásáról, kormányzati személycserékről, sikereikről és kudarcaikról.
Nem nagyon volt az elmúlt egy évnek belpolitikája a gazdasági- és külpolitikai kríziskezelésen túl – ami viszont igen, az megmutatta: a rendszernek van szavatossági ideje. Az ötödik Orbán-kormány államformává tette a suttyóságot, és egyre szorosabban markolja kritikusai torkát, jóllehet, egy év alatt mutatott annyi válságjelenséget, amelyhez korábban egész ciklusok kellettek.
Így értékeltek a fradisták a csúfos BL-kizúgás után.