A Fidesz nemet mondott az EP-ben az illegális migrációra fordított pénz növelésére

Az EP az Európai Bizottság által javasolt összegnél tízmilliárd euróval többet fordítana az elmúlt három évben pótlólagosan felmerült költségek kezelésére. A Fidesz képviselői a javaslat ellen szavaztak.

  • EUrologus EUrologus
A Fidesz nemet mondott az EP-ben az illegális migrációra fordított pénz növelésére

Az Európai Parlament kedden elfogadta álláspontját az EU hosszú távú költségvetésének reformjáról, hangsúlyozva, hogy arra mindenképpen szükség van az EU működőképességének megőrzése érdekében.

Az EP az Európai Bizottság javaslatát követően, amely az EU hosszú távú költségvetésének (MFF) félidős felülvizsgálatára irányult, 10 milliárd euró többletforrást javasoltak az eredetileg erőirányzott 65,8 milliárd eurós emelésen felül a 2024-2027-es költségvetési időszakra vonatkozóan.

Az eredeti bizottsági javaslat legnagyobb tétele az Ukrajnának nyújtott finanszírozás, amely 50 milliárd eurót jelent, ennek nagyobb része, 23 milliárd euró azonban hitel, vagyis nem szükséges az egész összeget „elkérni” a tagállamoktól. A másik nagy tétel az illegális bevándorlással szemben fellépésre biztosított 10 milliárd euró.

A közelmúlt külső kihívásaira, különösen az Ukrajna elleni orosz háborúra és a migrációs problémák növekedésére tekintettel a képviselők 2 milliárd euróval erősítették meg az érintett költségvetési területeket

– áll a parlamenti állásfoglalásban. További 3 milliárd eurót különítettek el az új „Stratégiai Technológiák Európai Platformja" (STEP) számára, és 5 milliárd eurót különítettek el az előre nem látható válságokra való reagálás képességének javítására.

Ami a gazdaságélénkítési tervből eredő adósságkifizetéseket illeti, a képviselők azt követelik, hogy azokat az EU költségvetési felső határai fölé helyezzék. Ezzel azt akarják biztosítani, hogy a polgárokat közvetlenül segítő uniós programok ne kerüljenek veszélybe, különös tekintettel arra, hogy a növekvő kamatlábak miatt ezek a költségek ingadozhatnak.

A javaslatot 393 szavazattal, 136 ellenében és 92 tartózkodás mellett fogadták el.

Jan Olbrycht, lengyel néppárti képviselő a szavazás után azt mondta: Célunk, hogy egy új, 50 milliárd eurós eszközzel stabilizáljuk Ukrajna helyzetét, miközben megerősítjük az EU gazdaságát. Megerősítjük a költségvetést a migrációra szánt kiegészítésekkel, és biztosítjuk a válságokra való reagálás rugalmasságát.

Ennek a mandátumnak a birtokában kezdi meg a tárgyalásokat az Európai Parlament delegációja a tagállamokkal. A parlamenti szavazással kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a fideszes képviselők az indítvány ellen szavaztak, azaz például az illegális bevándorlással szembeni pluszt pénzt is elutasították.