Karácsony: Magyarország ismét a semmiért állt a történelem rossz oldalára
Az olcsó orosz gáz csak egy újabb fideszes mítosz – írja a főpolgármester.
Az olcsó orosz gáz csak egy újabb fideszes mítosz – írja a főpolgármester.
Baj van bőven: óriási az élelmiszerár-emelkedés, brutális az infláció, most jönnek az első rezsiszámlák – sorolja a HVG-nek adott interjúban Botka László szegedi polgármester, aki szerint ennél nagyobb lehetősége nem lesz az ellenzéknek. Azt is gondolja, hogy soha nem volt ennyire aktuális egy újraelosztásra, a középosztály védelmére építő szociáldemokrata program.
December 30-tól függesztik fel a lapok kiadását, megszűnik a Krónika is.
A magyar kormányt korábban is többször bíráló EP-képviselő ezúttal rossz plakátra hitte, hogy rossz.
A DK-s képviselő azt mondta az oszlatásról, hogy azért szavaznak róla, mert mindenki új kezdetet szeretne a városban.
Gyurcsány pártja közölte: bár a jászberényi időközi választás kérdését „helyi belügynek” értékelik, azért a Fidesszel való hatalmi kiegyezés a DK politikájának elárulását jelenti.
A főpolgármester már korábban is előrukkolt egy 2030-ig tartó tervvel, szombati beszédében ezt gondolta tovább.
Megmutatjuk, mit tesz a kormánypropaganda a hétköznapi emberekkel.
Miután a közös indulás kudarcot vallott, két tömörülés alakulhat ki és küzdhet meg egymással is az ellenzéki térfélen – véli Mikecz Dániel, a Republikon Intézet vezető kutatója.
Most Törley Katalin és Palya Tamás nevét jegyeztük meg, korábban Pukli István volt a tanártüntetések hangadója, áttörés nélkül. A NER-t Hadházy Ákostól MTVA-s hírbemondókon át Ángyán Józsefig többen próbálták belülről is megrepeszteni, egyre csak egységesebb lett. 2010 óta látszik: a hatalom ellen a lelkiismeret semmit nem ér.
A Fidesz EP-képviselőcsoportja azt javasolja, hogy jövőre egy összegben az összes uniós forrást kapják meg a tagállamok, "az orosz–-ukrán háború és az elhibázott uniós szankciók miatt".
„Ha bármit csinálok, bejelentem akkor, amikor ideje van” – mondta az országgyűlési képviselő.
Élőlánccal és demonstrációkkal tiltakoztak, sztrájkoltak a tanárok a héten, holott a sztrájkjogukat kiüresítette, polgári engedetlenségüket pedig nem ismeri el a kormányzat, sőt emiatt többeket már kirúgtak, másokat még csak fenyegetnek vele. Pedig Orbán Viktor és teljes Fidesz-vezérkar ugyanezt tette a 2007-es kordonbontáskor. Vagyis, amikor ellenzékben voltak, hittek a nyomásgyakorlás ezen formájában, kormányon viszont már üldözik a polgári engedetlenséget.
A határvadászok eskütételével kapcsolatban beszélt erről Mihálffy Béla.
Nyilván nem azért, mert a főváros nem tudja megfizetni a kukásait.
Felháborodott közleményben tiltakozik a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja azért, mert szerintük az EP a közösségimédia-felületein álhíreket terjeszt Magyarországgal kapcsolatban. Az EP szerint arról tájékoztatnak, amiről döntés született.
Az egykori fideszes országgyűlési képviselőt bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolják.
Február óta inkább hetente irányt vált a kormánykommunikáció, mintsem egyszer az empátia jelét mutassa: a háború semmi másról nem szól, mint arról, hogy nekünk, magyaroknak jó legyen, no meg Putyin se üsse meg nagyon a bokáját. Az illiberális kormánykommunikáció lényege, hogy semmiféle emberséget ne tanúsítson szavazótáboron kívül, most úgy tűnik, ez szankciódémonban, migránsozásban és dollárbaloldalban merül ki. A társadalom viszont mindenképp csapdába került: ha Orbán jó lovakra tett Putyin és Trump személyében, rettenetes jövő vár a demokráciára, ha viszont tévedett, akkor is rajtunk csattan a háború és a megélhetési válság.
Választás előtt vagy után, teljesen mindegy, a Fidesz, illetve Orbán Viktor kormánya a demokrácia minden lehetséges alaptételét semmibe veszi. Ha kell, példát statuál a tanárok kirúgásával, ha nem akarja a tétlenségét igazolni, akkor úszó tanterembe kényszeríti a diákokat, az EU-nak úgy ígér átláthatóságot, hogy közben egy nap alatt átnyomja a kataszigorítást, az egészségügy elmúlt 12 évének legjelentősebb átalakításáról pedig nem tart szükségesnek társadalmi konzultációt. Összegyűjtöttük mindazt, amit e tekintetben nem lehet nekik elfelejteni - és most csak májusig mentünk vissza.
Egy évvel a viharos kilépés után újra közeledne az Európai Néppárthoz (EPP) a Fidesz. Erre utal legalábbis, hogy Orbán Viktor áldását adta Navracsics Tibor frakcióváltására, aki a KDNP tagjaként sokkal jobban rálát majd az EPP belső ügyeire. A teljes békülés kizárt, miközben az ukrajnai háború óta a többi európai pártcsalád sem tülekedik a magyar kormánypárt barátságáért.