Kiderült, egy királynőtől származhat az összes méhgyilkos lódarázs Európában
Kutatók genetikai vizsgálatok alapján megállapították, hogy mindössze egyetlen példány elég volt ahhoz, hogy Európában is elterjedjen az ázsiai óriás lódarázs.
Kutatók genetikai vizsgálatok alapján megállapították, hogy mindössze egyetlen példány elég volt ahhoz, hogy Európában is elterjedjen az ázsiai óriás lódarázs.
Békés tüntetést tartott a párizsi kurd közösség szombaton Párizsban a pénteki három halálos áldozattal járó támadása miatt, ám a demonstráció végeztével összecsapások alakultak ki a tiltakozók egy része és a rendőrség között.
A tüntetők köveket dobáltak, a rendőrség könnygázzal válaszolt.
Egy férfi fenekéből kellett eltávolítani sebészeknek egy első világháborús lőszert, az eset miatt a helyi katasztrófavédelem is besegített.
Almát, mangót és borotvahabot is találtak már rossz helyen a kórház dolgozói, de ez a tárgy még őket is meglepte.
Az időjárással, a kulturális különbségekkel és a hazai ízek hiányával is kénytelenek megbirkózni karácsonykor a külföldön élő magyarok, akik az új lakóhelyük szokásai és az otthonról hozott tradíciók ötvözésével teremtik meg a saját hagyományaikat.
A francia köztársasági elnök az öltözőben mondott beszédet az elveszített világbajnoki döntő után.
A franciák a semmiből kapaszkodtak vissza, de a végére elfáradtak.
Dráma dráma hátán: Argentína először két góllal lépett el, majd jött Mbappé és három perc alatt egyenlített. A hosszabbításban Messi másodjára is betalált, aminek először örülni sem mert az argentin csapat, mivel a gólvonal mögül lőtte vissza a labdát egy francia védő. A meccs utolsó pillanatai idegtépőek voltak: Montiel kezezett, Mbappé berúgta a büntetőt, mesterhármast szerzett. A kétszer 15 perces hosszabbítás második félidejében Kolo Muani és Lautaro Martinez is megnyerhette volna a világbajnokságot, de egyiküknek sem jött össze a gól. A büntetőpárbajban két francia is rontott, végül Montiel góljával lett meg a világbajnoki cím az argentinoknak..
Vb-lázban Franciaország és Argentína, a délutáni döntőre készül mindkét ország.
Messi felteheti a koronát karrierére, a franciák pedig címet védhetnek.
Papírforma-e vagy sem az argentin-francia döntő? Megérdemli-e Marokkó, hogy bronzmeccset játsszon? Szabad-e hagyni a pankrációt a bírónak a csapatok között? És lett-e a torna végére vébéhangulatunk? Podcastban elemeztük a világbajnokság egyenes kieséses szakaszát.
A rendőrség Montpellier-ben és Lyonban is könnygázzal oszlatta a tömeget.
Kapkodva, összeszedetlenül játszott Portugália, erre pedig jelentősen rá is fázott a végén: Marokkónak elég volt egy gól, hogy az első afrikai csapatként jusson az elődöntőbe. Az első elődöntős afrikai csapat pedig Franciaországgal játszik az elődöntőben, miután a franciák búcsúztatták az angolokat a nyolc között. Harry Kane büntetőt rontott - ezen pedig elment a meccsük.
Lehet, hogy mégsem Napóleon katonáit vagy a párizsi metróban bicskázó munkásokat akarták megnyugtatni az azóta szimbolikussá vált kenyérrel – amelyet egyébként maguk a franciák már kezdenek unni.
Párizsiak, francia és külföldi turisták hatalmas, milliós tömege ünnepelte a 2023-as év kezdetét a híres sugárúton, a Diadalívnél.
Összesen tízen haltak meg, a francia belügyminiszter vizsgálatot kért az ügyben. Azt egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tüzet.
Három embert sebesített meg.
Több mint száz randalírozó szurkolót vettek őrizetbe a francia rendőrök.
Zárulnak a negyeddöntők, két csúcsmeccset várunk szombaton. Szavazzon a továbbjutóra, majd kövesse velünk délután mindkét mérkőzést!