#G20

Új lehetőséghez juthatnak a fiatal magyar vállalkozók
 

Új lehetőséghez juthatnak a fiatal magyar vállalkozók

Az alapszabály véglegesítésével hivatalosan is szervezetté alakult a G20 Fiatal Vállalkozók Szövetsége (G20 Young Entrepreneurs' Alliance - G20YEA) - közölte a magyar Fiatal Vállalkozók Szövetsége (FIVOSZ) az MTI-vel kedden. A FIVOSZ alapító elnökét a nemzetközi szövetség két bizottságba, a tagságért felelős- és a marketing bizottságába is beválasztották, ami új lehetőségeket jelenthet a fiatal magyar vállalkozóknak a világ legfejlettebb piacain.

MTI MTI



Tízezrek követelték Berlusconi távozását Rómában
 

Tízezrek követelték Berlusconi távozását Rómában

Több tízezer tüntető gyűlt össze szombaton Rómában, és az olasz kormányfő távozását követelték. Silvio Berlusconi viszont a cannes-i G20-csúcsról hazatérve hetvenkét órát kért annak felmérésére, hogy az általa vezetett kormánykoalíció még többséget élvez-e.

MTI MTI


G20-csúcs: kevés a konkrétum a zárónyilatkozatban
 

G20-csúcs: kevés a konkrétum a zárónyilatkozatban

A G20-csoport Cannes-ban lezajlott kétnapos csúcsértekezletén született zárónyilatkozat témák széles körét öleli fel, az IMF forrásainak növelésétől az adóparadicsomokon keresztül az élelmiszerválságig, de kevés kérdéskörben rögzít konkrét cselekvési tervet.

MTI MTI

Cameron: nem állhat meg a világ az eurózóna miatt
 

Cameron: nem állhat meg a világ az eurózóna miatt

A világ nem várhat a végtelenségig az eurózóna döntéseire az adósságválság kezeléséhez - hangsúlyozta David Cameron brit miniszterelnök a világ 19 legfejlettebb gazdaságú, illetve vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő csoport, a G20-ak csúcstalálkozóját záró sajtótájékoztatón pénteken, a dél-franciaországi Cannes-ban.

MTI MTI

Obama szerint Európa meg tudja oldani az adósságválságot
 

Obama szerint Európa meg tudja oldani az adósságválságot

Az Európai Unió képes megoldani az adósságválságot - hangsúlyozta Barack Obama amerikai elnök pénteken a világ 19 legfejlettebb gazdaságú, illetve vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő csoport, a G20-ak csúcstalálkozóját záró sajtótájékoztatón

MTI MTI


Medvegyev: nem kellenek populista hírek Görögországból
 

Medvegyev: nem kellenek populista hírek Görögországból

A világ "jó hírekre vár Görögországból és nem egzotikus vagy populista hírekre" - mondta az orosz elnök csütörtökön Cannes-ban. Dmitrij Medvegyev az európai pénzügyi mentőcsomagról tervezett referendum miatt kialakult görög belpolitikai válságra utalt a G20-ak csúcstalálkozóján vállalatvezetők előtt tartott beszédében.

MTI MTI



 

"Elérkezett az igazság pillanata" - borús elemzés a világgazdaságról

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) a G20 csúcstalálkozója előestéjén kiadott borúlátó elemzésében kijelenti, hogy a globális gazdaság egy újabb és a korábbinál mélyebb foglalkoztatási recesszió küszöbén áll, amely tovább késlelteti a globális gazdasági fellendülést, és számos országban újabb társadalmi zavargásokat okozhat.

MTI MTI

A bankszektor zablázására készül a G20
 

A bankszektor zablázására készül a G20

A német "Der Spiegel" magazinnak a zárónyilatkozat-tervezetre támaszkodó értesülése szerint a G20 átfogó reformintézkedéseket tervez hozni a cannes-i csúcstalálkozón a pénzügyi szektor túlhatalmának korlátozására.

MTI MTI

Újra készülnek valamire a Wall Street-i tüntetők
 

Újra készülnek valamire a Wall Street-i tüntetők

Újabb globális megmozdulásra buzdít az a kanadai központú csoport, amely a Foglald el a Wall Streetet! mozgalmat elindította szeptemberben: ezúttal a G20-országok november 3-4-i franciaországi tanácskozása előtt, szombaton szeretne tüntetéseket, amelyeken követelnék a tanácskozó vezetőktől Robin Hood-adó bevezetését a pénzügyi tranzakciókra és a devizakereskedelemre.

MTI MTI

Hiteles értékelést vár saját helyzetéről az EU-tól a G20
 

Hiteles értékelést vár saját helyzetéről az EU-tól a G20

A világ gazdaságilag legjelentősebb államait tömörítő G20 országcsoport úgy véli, hogy az euróövezetnek először "hitelesen" kellene értékelnie saját fizetőképességi kérdéseit, mielőtt a nemzetközi közösség belépne az európai adósságválság megoldásába - mondta az indiai pénzügyminiszter szerdán Újdelhiben.

MTI MTI



Körvonalazódik a megoldás az európai adósságválságra
 

Körvonalazódik a megoldás az európai adósságválságra

Egyre nő az euróövezeti adósságválság megoldásának irányába mutató lendület, elkezdődött a visszaszámlálás az iparilag fejlett G20-as államok november eleji cannes-i találkozójára – fogalmazott az Egyesült Királyság pénzügyminisztere a G20-as államok pénzügyminisztereinek párizsi találkozóján pénteken.

MTI MTI

Kevés lehet a Nemzetközi Valutaalap pénze
 

Kevés lehet a Nemzetközi Valutaalap pénze

Kevésnek bizonyulhat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénze, ha a globális pénzügyi helyzet romlása miatt több ország fordul a szervezethez kölcsönért - áll az IMF-nek egy Reuters által megszerzett belső dokumentumában.

MTI MTI