2,5 százalékkal nőtt a román GDP
A román gazdaság teljesítménye 2,5 százalékkal nőtt tavaly - közölte a román statisztikai hivatal, amely kedden tette közzé az előzetes adatokat.
A román gazdaság teljesítménye 2,5 százalékkal nőtt tavaly - közölte a román statisztikai hivatal, amely kedden tette közzé az előzetes adatokat.
Lengyelországban 4,3 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) 2011 utolsó negyedévében az előző év azonos időszakához képest - jelentette szerdán a lengyel statisztikai hivatal (GUS).
A vártnál nagyobb mértékben, másfél éve a legnagyobb ütemben nőtt az amerikai gazdaság teljesítménye 2011 negyedik negyedévében.
A cseh pénzügyminisztérium 23,6 milliárd korona, vagyis körülbelül 1,25 milliárd dollárnyi költségvetési kiadás befagyasztását javasolja, mert a stagnáló gazdaság miatt a vártnál kisebbek a bevételek - közölte a minisztérium szóvivője pénteken. Az összeg a hazai össztermék (GDP) 0,6 százalékának felel meg.
Történelmi mélypontra csökkent a szerb dinár az euróval szemben, részben az ország költségvetési tanácsának arra a figyelmeztetésére, hogy az államadóság meghaladta a kormány által vállalt szintet.
Három év óta először csökkent Németországban az államháztartás hiánya az Európai Unió által előírt 3 százalék alá.
Lefelé módosította az idei olasz gazdaságnövekedésre vonatkozó előrejelzését az Európai Bizottság: már 1,3 százalékos visszaesést vár az ősszel kiadott 0,1 százalékos növekedési becslés helyett.
A Budapesti Corvinus Egyetem professzora szerint, ha a kormány 2013-ig teljesíti azt a mintegy 180 milliárd forintos lefaragást, amellyel Magyarországnak az államháztartási hiányt sikerül leszorítania a bevállalt 2,2 százalékra a GDP-hez mérten, jó eséllyel még hozzáférhet az ország a most befagyasztott, 2013-ban esedékes kohéziós pénzekhez.
A Századvég Gazdaságkutató szerint akkor tartható biztosan a kormány által kitűzött, GDP-arányosan 2,5 százalékos hiánycél, ha a jelenlegi 250 milliárd forintot kitevő, szabadon felhasználható költségvetési tartalék további 100-150 milliárddal bővül.
Görögország nemzetközi hitelezői között még mindig nem született egyezség, a 120 százalékos GDP-arányos adósságszint eléréséhez szükséges néhány milliárd eurónyi adósság leírásának mikéntjéről, hétfőn azonban mindenképpen eredmény születik, mivel csak így tartható a márciusi államcsőd elkerüléséhez szükséges menetrend - mondták a Dow Jones üzleti hírügynökségnek a tárgyalásokat jól ismerő források hétfőn.
Portugália GDP-arányos államadóssága 107,2 százalékra nőtt decemberben az egy évvel korábbi 93,4 százalékról - ez megfelel a Nemzetközi Valutaalap előrejelzésének. Az államadósság 183 milliárd euró volt 2011 utolsó hónapjában a 2010. decemberi 161 milliárd eurót követően – derül ki a portugál központi bank hétfőn ismertetett adataiból.
2011 végén a GDP 80,3 százaléka volt az államadósság – tette közé a Magyar Nemzeti Bank.
Részben a megszorítások, részben az európai adósságválság általános hatásai miatt 0,3 százalékkal csökkent a tavalyi utolsó negyedévben a spanyol GDP az előző negyedévhez képest - erősítette meg spanyol statisztikai hivatal csütörtökön a korábbi gyorsbecslést. Az éves szintű növekedés 0,3 százalékos volt.
Az internet Magyarország GDP-jének nettó 3,9 százalékához járult hozzá 2010-ben (5,1 milliárd dollárt, azaz 1058 milliárd forintot, ami – viszonyításképpen – kétszerese a magyar húsiparnak) – ez az arány hasonló, mint Németországban vagy az Egyesült Királyságban. Az internet azonban még bőven rejt kiaknázandó tartalékokat a kis- és közepes vállalkozói kör számára.
Egyes elemzők szerint a GDP elmúlt év utolsó negyedévi, és egész évi adatai is jobbak lettek, mint amit a piac várt. Az igazi kérdés azonban az, mennyivel eshet vissza a növekedés az idei évben. A Malév leállása az elemzők szerint alig, a Nokia nemrég bejelentett elbocsátása, illetve gyártásának elköltöztetése viszont már jelentősebben befolyásolhatja a GDP alakulását.
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2011. negyedik negyedévében 1,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az Ecostat gyorsbecslése alapján, a növekedés hajtóereje elsősorban a mezőgazdaság, másodsorban az ipari export volt; a gazdaság teljesítménye 2011-ben 1,7 százalékkal bővült.
A 2011-es naptári év negyedik negyedévben a japán GDP az egy évvel korábbihoz képest 2,3 százalékkal, az előző negyedévhez hasonlítva pedig 0,6 százalékkal csökkent.
Franciaország államadóssága a vártnál nagyobb mértékben fog növekedni jövőre, az eddig tervezett GDP arányos 88,3 százalék helyett 89,1 százalékra, s a csúcspontját 2013-ban 89,3 százalékon fogja elérni - derül ki a szerdán a kormány elé beterjesztett módosított költségvetésből.
Szlovákia jelentősen exportorientált gazdasága az eddig vártnál kisebb ütemben bővül az idén az ország pénzügyminisztériumának hétfőn ismertetett legújabb előrejelzése szerint.
A TakarékBank elemzői szerint az idén 0,5 százalékra lassulhat a magyar GDP növekedési üteme, de 2013-ban már 1,8 százalékra gyorsulhat - mondta Suppan Gergely, a TakarékBank senior elemzője.