#GDP


Kínában gyorsul a gazdasági növekedés
 

Kínában gyorsul a gazdasági növekedés

Kína hazai össztermékének (GDP) növekedése az első félév átlagában minden bizonnyal 6,5 százalékra gyorsult az első negyedévi, 6,1 százalékos ütemről, mindkettő éves összehasonlításban, írta a kínai kormány tervhivatala, az Országos Fejlesztési és Reformbizottság egyik munkatársa a China Cescurities Journal szerdán megjelent számában.

MTI MTI

Kopint-Tárki: 2009-ben 6,0 százalékkal csökken a GDP
 

Kopint-Tárki: 2009-ben 6,0 százalékkal csökken a GDP

Az idei új GDP előrejelzését a márciusi 4-5 százalékos visszaesés után 6,0 százalékra rontotta a Kopint-Tárki Zrt., miközben inflációs prognózisát 5,2 százalékra emelte a márciusi 3,7 százalékról – jelentette be Palócz Éva vezérigazgató.

MTI MTI







Románia első negyedévi GDP-je 6,2 százalékkal csökkent
 

Románia első negyedévi GDP-je 6,2 százalékkal csökkent

Románia első negyedévi hazai összterméke 6,2 százalékkal csökkent éves összevetésben végleges adat szerint. A román statisztikai hivatal előzetes adata még nagyobb, 6,4 százalékos visszaesésről szólt. A tavalyi utolsó három hónapban a hazai össztermék 2,9 százalékkal nőtt éves szinten.

MTI MTI


Az euróövezeti GDP 2,5 százalékkal csökkent az első negyedévben
 

Az euróövezeti GDP 2,5 százalékkal csökkent az első negyedévben

Az euróövezeti országok hazai összterméke átlagosan 2,5 százalékkal csökkent az első negyedévben az előző negyedhez képest, és 4,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól is, közölték az EU statisztikai hivatalában szerdán első becslésként, a tavalyi utolsó negyedévhez képest megerősítve a május 15-én kiadott előzetes becslést. A tavalyi első negyedévhez képest 4,8 százalékra rontották a visszaesés adatát az előzetes becslésben szerepelt mínusz 4,6 százalékról.

MTI MTI

Szlovákia már a leggyorsabban romló uniós gazdaságok klubjában
 

Szlovákia már a leggyorsabban romló uniós gazdaságok klubjában

Szlovákia hazai összterméke (GDP) az első negyedévben, 14,648 milliárd euró (136,2 milliárd forint), 5,6 százalékkal elmaradt a tavalyi első negyedévitől, jelentették a szlovák statisztikai hivatalban szerdán, rontva a május 15-én kiadott előzetes becslésen, amely 5,4 százalékos visszaesésről szólt.

MTI MTI


Felborult a világgazdaság erőeloszlásának évszázados rendje
 

Felborult a világgazdaság erőeloszlásának évszázados rendje

Az idén 50 százalék alá csökken a legfejlettebb nyugati gazdaságok részaránya a világgazdaság össztermék-értékében (GDP), áll az egyik vezető londoni gazdaságkutató központ kedden kiadott elemzésében, amely szerint a recesszió miatt a korábban vártnál évekkel előbb következik be ez a fejlemény.

MTI MTI



A lengyelek tudnak valamit: 0,8 százalékkal nőtt a GDP
 

A lengyelek tudnak valamit: 0,8 százalékkal nőtt a GDP

Lengyelország hazai összterméke (GDP) 0,8 százalékkal haladta meg az első negyedévben az egy évvel korábbit, jelentették a lengyel statisztikai hivatalban pénteken. Az elemzők többsége 1,0 százalékos növekedést jósolt, de voltak visszaesésre utaló előrejelzések is.

MTI MTI

Az ENSZ erre az évre mínusz 2,6 százalékot vár
 

Az ENSZ erre az évre mínusz 2,6 százalékot vár

Mínusz fél százalékról mínusz 2,6 százalékra módosította az ENSZ szerdán előrejelzését a világgazdaság ez évi kibocsátásának csökkenéséről. Az nemzetközi szervezet legutóbb januárban adott előrejelzést. Mostani jóslatában 2010-re már szerény növekedést vár a világgazdaság egészére.

MTI MTI

MNB: jelentősen csökken a folyó fizetési mérleg hiánya 2009-ben
 

MNB: jelentősen csökken a folyó fizetési mérleg hiánya 2009-ben

A bruttó hazai termék (GDP) idén 6,7 százalékkal, jövőre 0,9 százalékkal esik vissza, az infláció 2009-ben 4,5 százalék, jövőre 4,3, 2011-ben 1,9 százalék lesz, a folyó fizetési mérleg hiánya jelentősen csökken: 2009-ben 3,6 milliárd, jövőre 3,5 milliárd euróra a tavalyi 8,9 milliárdról - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán megjelent inflációs jelentésében.

MTI MTI