Nem tárgyalt a munkáltató a győri Audit is ellátó gyár sztrájkoló dolgozóival
A csütörtöki még figyelmeztető sztrájk volt, de eredmények híján folytatást terveznek a munkavállalók.
A csütörtöki még figyelmeztető sztrájk volt, de eredmények híján folytatást terveznek a munkavállalók.
Közleményük szerint egyedi eset volt, nem jellemző a napi működésükre, ezért nem is tudtak rá előzetesen felkészülni.
Reggel fél nyolckor már az utcán állt a sor vége.
Utolérte az Audit is a német autóipar válsága. Egyre kevesebb motor készül Győrben, nagyobb nyári leállást is terveznek, leépítések várhatók.
Ugyanaz a tulajdonosa a Győrnek és a DAC-nak, úgyhogy csak az egyik mehet a nemzetközi selejtezőbe. Az UEFA most döntött: a magyar bajnokság az erősebb a szlováknál, úgyhogy a Győr indulhat.
Közúton és versenypályán is alaposan kipróbáltuk az 5 hengeres turbómotorral szerelt RS3-at, és a valaha készült legerősebb közúti Audit, az elektromos RS e-tron GT performance-t is rendesen meghajtottuk.
Friss dizájnnal, modern műszerfallal, fejlett technikával és többféle hatékony hajtáslánccal áll hadrendbe az Audi Q3 teljesen új harmadik generációja, melynek ingolstadti nemzetközi premierjén jártunk.
Pintér Bence jelenlegi polgármester szerint méltatlan a fideszes Dézsi viselkedése.
Pintér Bence ellenőriztette a dokumentumot, és kiderült, hogy nem is volt titkos – pedig elődje, Dézsi Csaba András erre hivatkozva tagadta meg a közzétételét.
Csak kisebb módosítást fogadott el a Törvényalkotási Bizottság, és most már tényleg szavazni fognak az úgynevezett lex Milákról.
A Győr-iparterület csomópont előtt történt a baleset.
A férfi emellett rendszeresen szivárogtatott információkat a rendőrségi nyilvántartásokból.
Egy ideig gázrobbanásra gyanakodtak.
A produkció szerint eredetileg letiltották az előadást, de ezt a győri Audi Aréna cáfolta.
Az Audi Q3 modellek 20 százaléka megy az Egyesült Államokba, és rengeteg Győrben gyártott motor kerül olyan autókba, amelyet szintén ott értékesítenek. Külső segítség nélkül Győr gazdasága válságba kerülhet.
Az alacsony számok mutatják a teljes Volkswagen-csoport gyengélkedését. Az autógyártás viszont jól muzsikál Győrben.
Pintér Bence szerint 81 millió forintba kerül a város cégeinek, hogy több pénzt kapjanak a felügyelőbizottsági tagok.
A szakszervezet 6 százalékos alapbérfejlesztést akar kiharcolni.
A nő az autóban hagyta a nagyobbik gyermekét. A mozdonyvezető sokkot kapott a péntek este történtektől.