Hadházy Ákos feljelentést tesz az augusztus 20-i tűzijáték kivizsgálását lezáró belügyminisztériumi jelentés után
A volt országgyűlési képviselő szerint a jelentés leginkább az ügy elkenésére jó és nem ad választ a legfontosabb kérdésekre.
A volt országgyűlési képviselő szerint a jelentés leginkább az ügy elkenésére jó és nem ad választ a legfontosabb kérdésekre.
HVG
„Akár a közéletből is nyugodtan távozhat” – tette hozzá a volt országgyűlési képviselő, miután a tiszás Kaprinyák Tibor több nyilvános fotón is elejtett állatok tetemeivel pózolt.
HVG
Sárosi József szerint minden törvényesen és az eladó teljes megelégedésével zajlott.
HVG
Sárosi József tiszás képviselő neve ugyan nem szerepel a szerződésekben, de az egyik 5,5 hektáros mező birtokbaadási jegyzőkönyvében feltűnik, mint az eladó kapcsolattartója.
HVG
A volt politikus szerint érdemes lenne az egykor Magyar Péter vezette Diákhitel Központ szerződéseit is megvizsgálni.
HVG
A vacsora nem volt benne az árban, azért még 1,8 millió forintot kellett fizetni.
HVG
Hadházy Ákos korábbi országgyűlési képviselő szerint „ha valódi szándék lenne rá”, már előzetesben lenne a volt miniszterelnök veje.
HVG
Vannak kérdések, azokat fel kell tenni, az esetleges hibákra pedig rá kell mutatni – mondta Hadházy Ákos az élő környezetért felelős miniszterrel való találkozója előtt.
HVG
Hadházy Ákos posztja alatt alakult ki üzengetés.
HVG
„Orbánnak ma nem Kötcsén kellene piknikeznie, hanem valamelyik börtön udvarán sétálgatnia.”
HVG
A volt országgyűlési képviselő méltatta Hamran István ottani munkáját és elért eredményeit.
HVG
Az egykori parlamenti képviselő a Szuvák Attilátval foglalkozó cikkek miatt megszólaló miniszternek kommentelt.
HVG
A volt országgyűlési képviselő szerint addig nincs befejezve a rendszerváltás, amíg a hatvanpusztai birtok az Orbán családé.
HVG
Ezt részletesen bizonyítják a dokumentumok, melyeket most sikerült kiperelnie. Az OLAF vizsgálatot indított.
HVG
A megújult Kossuth Rádióban egy egész műsort szenteltek az állatoknak, amelyeknek a létezését hosszú időn át tagadta minden érintett.
HVG
A volt országgyűlési képviselő úgy véli, Ligeti Miklóst, a legalkalmasabb jelöltet „elbuktatták” a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki posztjáért folyó versenyben.
HVG
A Tisza alelnöke azt közölte: a tárgyban neki is címzett mutyigyanús leveleket nem is olvasta, az augusztus 20-i rendezvényekhez pedig amúgy sem volt semmi köze.
HVG
A Fidesz és a Mi Hazánk után lehet, hogy a volt független képviselő is jogi lépéseket tesz az augusztus 20-i ünnepség tendere körüli furcsaságok miatt, mutyigyanúját pedig dokumentumokkal támasztotta alá.
HVG
A tudományos és technológiai miniszter úgy kalkulál, hogy az alkalmazást az arra kifizetett több mint 280 millió forint ötödéből is el lehetett volna készíteni.
HVG
Sok év kellett hozzá, hogy bejusson, ennek örömére fotózkodott egyet a tévémacival.
HVG