Hárman meghaltak, amikor három autó összeütközött Hajdúdorognál
Több sérült is van, teljes lezárás mellett helyszínelnek a rendőrök.
Több sérült is van, teljes lezárás mellett helyszínelnek a rendőrök.
Hajdúdorogon négy embert vettek őrizetbe az ügyben.
Szervezetfelszámolási hullám söpör végig a Fideszen. A pártközpont elérkezettnek látta az időt, hogy véget vessen a belső háborúknak, de több olyan város is akad, ahol a helyiek önállóságát nézte rossz szemmel a Fidesz vezetése. Találtunk olyan településeket is, ahol nincs is szükség oszlatásra, miután a helyi Fidesz-szervezet magától kimúlt.
Csige Tamás eltűnt a mosolygó gyerekek mögül a hajdúdorogi helyi újságban közölt képen - adta hírül a Nol.hu. A szocialista polgármester egy fideszes többségű képviselő-testület élén áll.
Közleményben magyarázta meg a hajdúdorogi polgármester azt, hogy ígérete ellenére miért látták mégis táncolni péntek este az egyik városi rendezvényen. Csige Tamás előzőleg kritizálta a debreceni városvezetőket, amiért a rossz gazdasági helyzet ellenére bált szerveztek a megyeszékhelyen, és azt mondta, hogy ő még a dorogi bálra sem megy el pénteken. Fotók és videofelvétel bizonyítja azonban, hogy a polgármester aznap este táncra perdült.
Meghalt egy motoros szombat este Hajdúdorogon, miután összeütközött egy autóval.
Kegyetlenül megkínzott egy pár egy 19 éves fiút Hajdúdorogon. Állítólag tartozott nekik. Az ávós keretlegényeket idéző módszerekkel próbáltak pénzt kicsikarni belőle. A fiú kórházba került.
Több autó összeütközött csütörtök délután Hajdúdorog belterületén, a balesetben egy ember meghalt - tudatta a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.
Ha egyik fél sem kéri a per folytatását, akkor október 23-án végleg befejeződhet a per. Korábban a tanúként meghallgatott Balog Zoltán javasolta az egyezséget.
Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány azét indított pert egy görög katolikus iskola ellen, mert álláspontja szerint az iskola szegregált oktatást folytat.
A Hajdúdorogi Újság főszerkesztője szerint azért retusálták ki a lapból Csige Tamás szocialista polgármestert, mert egy gyerekekről szóló fényképet talált helyénvalónak az illusztrálásra.
Az MSZP arra reagált, hogy a Hajdúdorogi Újság kiretusálta a gyerekek háta mögül a város szocialista polgármesterét egy fotóról.
A 27 ezer forintos segély összegének több mint dupláját kapják meg azok, akik részt vesznek a közmunkaprogramban - így reagált a Belügyminisztérium (BM) Csige Tamás, Hajdúdorog szocialista polgármesterének hétfői sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
Egy hajdúdorogi szórakozóhely tulajdonosa megpróbálta megakadályozni a rendőri intézkedést szombaton reggel - közölte Vezendi Jánosné, a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.