A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Közleményben magyarázta meg a hajdúdorogi polgármester azt, hogy ígérete ellenére miért látták mégis táncolni péntek este az egyik városi rendezvényen. Csige Tamás előzőleg kritizálta a debreceni városvezetőket, amiért a rossz gazdasági helyzet ellenére bált szerveztek a megyeszékhelyen, és azt mondta, hogy ő még a dorogi bálra sem megy el pénteken. Fotók és videofelvétel bizonyítja azonban, hogy a polgármester aznap este táncra perdült.
Politikai rongyrázásnak nevezte pénteken Debrecenben a város bálját Csige Tamás. A szocialista politikus szerint a kormány rossz gazdaságpolitikai döntései miatt sok magyar ember megélhetése került veszélybe az elmúlt hónapokban, ezért ilyenkor nem illik vigadni. Az MSZP városi frakcióvezetője, Szathmári Károly hozzátette: a jótékony céllal egyetértenek, ezért a belépő díját ők is felajánlják a helyi gyermekklinikának, de mivel a szocialisták szerint nincs ok az örömre, ők nem mennek bálba.
Csige Tamás, aki Hajdúdorog polgármestere, elmondta, hogy Dorogon is lesz bál, de ő arra sem megy el, mivel, mint mondta, egy „ilyen időszakban tényleg egy picit visszább kell fogni az embernek magát”.
A Dehir.hu-hoz azonban eljutott két fotó és egy videofelvétel, amin az látszik, hogy még aznap este jókedvűen táncolt Csige Tamás egy hajdúdorogi rendezvényen. Csige Tamást közleményt adott ki az ügyben.
Azt írja: „2012. január 13-án a Hajdúdorogi Őszidő Kulturális Egyesület évértékelő és évindító rendezvényén vettem részt. Az Önök által közölt felvételből is látszik, hogy egy családias jellegű programon, és nem bálon, a tagok által felkérve táncoltam egyet – ezt a tényt az is alátámaszthatja, aki szánalmasan viselkedve a felvételeket készítette. Azt gondolom, hogy akik egy ilyen rendezvényre nem a vendéglátók szíves invitálása végett, hanem 'politikai rongyrázás' és provokáció gerjesztése miatt jönnek el, szánalmasan viselkednek. Ezt erősítette bennem a jelenlévők többségének véleménye is”.
A politikus megerősítette: Debrecen város bálját továbbra is „politikai rongyrázásnak” tartja, mivel Debrecen az ország egyik legeladósodottabb települése. „Hajdúdorog városának működési hitelállománya 2011. év végen és 2012 elején egyaránt 0 forint, de így sem gondolom, hogy bált kellene szerveznünk. Településemen azon közösségek, akik működésük, tevékenységük biztosításához bált szerveznek, azt erkölcsileg és lehetőségeimhez mérten anyagilag is támogatom és támogatni fogom, de jelenlétemet a már megfogalmazott indokaim miatt nélkülözni kénytelenek” – írja a politikus.
A dehir.hu cikkében kérdésként fogalmazták meg, hogy az MSZP-s politikusok ígéretükhöz híven valóban átutalják-e a báli belépődíjat a gyermekklinikának. Csige Tamás a szerkesztőségnek elküldte a banki átutalásról szóló bizonylatot. A politikus az írás megjelenése után egy nappal, hétfőn délután utalta át az adományát.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.