#Hortobágy


Ötezer bombatölcsért temettek be eddig Hortobágyon

A Magyar Honvédség tűzszerészei folytatják az egykori hortobágyi bombázó lőtér mentesítését – mondta a honvédelmi miniszter a helyszínen kedden. Előbb kézi műszerekkel feltárják és megjelölik a lőszerek, bombák helyét, majd a tűzszerészek megsemmisítik azokat. Eddig már csaknem 40 ezer ilyen jelölés van a Hortobágyon. Hende Csaba szerint eddig 521 hektáron történt meg a mentesítés: 532 robbanótöltetet és 126 kilogramm egyéb pirotechnikai anyagot, robbanószert találtak.

MTI


"Élet-halál kérdése": Bárányokkal mentek a Kossuth térre a hortobágyi gazdák

Birkás felvonulással egybekötött figyelemfelkeltő demonstrációt tartott a Független Kisgazdapárt kedden a Kossuth téren. Arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatóságának több mint egy éve kiírt legelő-pályázatán sok olyan ember nyert el területet korábbi bérlők elől, akik nem helyiek vagy nem is foglalkoznak állattartással. A föld nélkül maradt gazdák szerint biológiai katasztrófa következhet be, ha nem tudják legeltetni a csaknem harmincöt-negyvenezer anyajuhot. A gazdák petíciót adtak át a Fölművelésügyi Minisztérium illetékesének, aki meghallgatta a panaszokat, kellemes húsvéti ünnepeket kívánt, majd úgy búcsúzott, hogy "örültem".

hvg.hu








Ürülékkel árasztottak el egy hortobágyi nádast

Jelentős környezetszennyezés a Hortobágyi Nemzeti Parkban, amelynek során szennyvizet eresztettek le két helyszínen is – jelentette be a környezetvédelmi államtitkár. A céget pénzbüntetésre ítélték és meg kell tisztítania a területet a fekáliától.

MTI


"Hová vigyem az ötszáz marhát?"

Botrányos helyzet alakult ki a Hortobágyi Nemzeti Park földpályázatai miatt. Az eddigi földosztási gyakorlathoz hasonlatosan, a hortobágyi földosztásnál is megtalálhatóak a nyertesek között a gazdálkodási gyakorlattal nem rendelkező, csak papíron helyi lakosok és székhelyű cégek, miközben évtizedek óta állattartással foglalkozó gazdák maradtak legelőterület nélkül. A földosztás ügyében Orbán Viktor miniszterelnök már korábban felkérte a Kehit, hogy vizsgálja meg a nemzeti parkot érintő földhaszonbérleti szerződéseket.

Patyi Máté

2 milliárdos ökoturisztikai megaberuházás indul a Hortobágyon

Európai uniós forrásból több mint 2 milliárd forintos ökoturisztikai megaberuházás kezdődik a Hortobágyon a helyi halgazdaság, génmegőrző kft. és a nemzeti park együttműködésének eredményeként - jelentették be szerdán, a Nagyhortobágyi csárdában tartott projektindító rendezvényen.

MTI

Vizsgálatot követelnek "a hortobágyi földmutyi" ügyében

Az MSZP számára elfogadhatatlan az az Orbán-kormány által művelt gyakorlat, hogy korábban állattartással soha nem foglalkozó nyertesek ezerhektáros nagyságrendben vesznek el legelőterületeket évtizedek óta állattartással foglalkozó gazdáktól – írta Gőgös Zoltán.

MTI



Népszabadság: veszélyes hulladékokat tárolnak a Hortobágyi Nemzeti Park mellett

A Hortobágyi Nemzeti Park tőszomszédságában, több állattartó telep, mezőgazdasági terület és a Szeg-Híresháti belvízelvezető csatorna közvetlen közelében található az a láthatóan teljesen magára hagyott, gondozatlan veszélyeshulladék-tároló telep, amely jelenlegi állapotában fokozott veszélyt jelent a környezetére - írta csütörtöki számában a Népszabadság.

MTI

5000 bombatölcsért tömnek be a Hortobágyon

Elkezdődött az egykori bombázólőtér tájrehabilitációja a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) területén. A két ütemben megvalósuló fejlesztés csaknem kétmilliárd forintból, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg – jelentette be Szilágyi Gábor, a HNP igazgatója kedden, a hortobágyi projektindító rendezvényen.

MTI