Az ellene felhozott tizenegy vádpontból tízben bűnösnek találta Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnokot az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék.
Megkezdődött az ítélethirdetés Ratko Mladic ügyében szerdán az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszéken. A volt boszniai szerb hadseregparancsnok ügyvédje az ülés elnapolását kérte védence magas vérnyomására hivatkozva, de ezt a bíróság elutasította. Ratko Mladicot kiabálni kezdett, erre kivezették a tárgyalóteremből.
Életfogytiglani börtönbüntetés kiszabását kérte az ügyészség a háborús bűnök elkövetésével vádolt Ratko Mladicra szerdán a hágai Nemzetközi Törvényszéken (NT).
Egészségi okokra hivatkozva határozatlan időre felfüggesztették Goran Hadzicnak, a horvátországi szerbek egykori politikai vezetőjének tárgyalását a hágai Nemzetközi Törvényszéken – közölte a testület kedden.
A hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) felmentette a háborús bűnök elkövetésével vádolt Vojiszlav Seseljt, ám a szélsőséges szerb nacionalista politikus már az ítélet előtt diadalt aratott a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűncselekményeket kivizsgáló ENSZ-testület ellen. A rákbetegsége miatt Szerbiába hazaengedett Seselj ugyanis már egy éve otthon kezelteti magát, s annak ellenére sem tért vissza Hágába, hogy erre többször is utasította őt az NT. A jövőben a magát csetnik vajdának nevező pártvezér e helyett folytatni fogja uszító politikáját.
Tizenegy vádpontból tízben bűnösnek találta Radovan Karadzicot az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék. Csütörtökön hirdettek ítéletet Hágában: a volt boszniai szerb elnököt negyven év börtönre ítélték. Felelősnek mondták a srebrenicai népirtásért és Szarajevó ostromáért. Karadzic fellebbez.
Különleges törvényszéket hoznak létre Hágában a feltételezett háborús bűnök kivizsgálására, amelyeket a Koszovói Felszabadítási Hadsereg tagjai követtek el etnikai kisebbségek és politikai ellenfeleik ellen – közölte pénteken a holland kormány.
A hágai bíróság arra ítélte a holland kormányt, hogy az eredetileg 2020-ra vállalt 15-17 százalékos károsanyagkibocsátás-csökkentési szintjét emelje fel legalább 25-re. Nem a bíróság, vagy az EU, hanem civilek "nyomták fel" a saját kormányukat.
A háborús bűnökkel vádolt Vojislav Seseljt a szerb kormánynak május 26-án vagy a lehető legrövidebb időn belül át kell adnia a holland hatóságoknak – ez olvasható abban a kérelemben, amelyet a szerb igazságügyi minisztérium hétfőn késő délután kapott meg, a szerb sajtó pedig kedden ismertetett.
Hiába van meg a döntés, a szerb és horvát közvélemény még hetekig feszültségben maradhat, ugyanis csak február első hetében hozzák nyilvánosságra. Szakértők szerint a bírák vagy elvetették mindkét keresetet, illetve egyik fél javára sem döntöttek, vagy egyaránt bűnössé nyilvánították Szerbiát és Horvátországot is.
A nagy felfutás után úgy tűnik, stagnál a szabadulós játékok népszerűsége. Budapestnek nincs szüksége 40-45 ilyen típusú helyre, így annak, aki a piacon szeretne maradni, két választása van: vagy komolyabb fejlesztést hajt végre, vagy külföldön értékesíti a saját ötletét. Megkerestünk egy budapesti, és egy külföldön, magyarok által alapított helyet is, meséljék el saját történetüket, és azt, hogy mit gondolnak a színtér jelenlegi helyzetéről. Mi kell a sikerhez, és milyen buktatói vannak a szobák kialakításának? Hogyan lett sikersztori három magyar fiatal ötletéből Hágában?
Nem tér vissza önként Hágába Vojislav Seselj – ezt mondta a háborús bűnökkel vádolt egykori politikus újságíróknak Belgrádban. Ha mégis vissza kell mennie a nemzetközi törvényszékre, akkor Tomislav Nikolic szerb elnöknek és Aleksandar Vucic miniszterelnöknek kell majd őt letartóztatnia illetve kiadnia – tette hozzá. Seseljt betegsége miatt engedték ideiglenesen szabadon Hágából.
A hágai nemzetközi törvényszék jóváhagyja Vojislav Seselj ideiglenes szabadlábra helyezését, hogy a 11 éve raboskodó nacionalista politikus Szerbiában gyógyulhasson – számolt be csütörtökön a szerbiai közszolgálati televízió. Seseljnél tavaly diagnosztizáltak vastagbélrákot, majd meg is műtötték, egy hónappal ezelőtt azonban áttéteket találtak a máján. A törvényszék szerint a hágai börtönben nem tudnák a megfelelően kezelni a beteget.
A háborús bűnökkel vádolt Seseljnél tavaly diagnosztizáltak vastagbélrákot, majd meg is műtötték, egy hónappal ezelőtt azonban áttéteket találtak a máján, és egészségi állapota is jelentősen romlott. Ideiglenesen kiengedhetik hágai börtönéből.
Összeomlott az Uhuru Kenyatta kenyai elnök elleni vád a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC) emberiesség elleni bűncselekmények miatt folyó perben pénteken, miután az ügyészek nem kapták meg az általuk követelt bizonyítékokat a nairobi hatóságoktól.
Előzetes vizsgálatot indít a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság az ukrajnai válsággal kapcsolatban. A tavaly novembertől idén februárig tartó időszak eseményeit szeretnék feltárni – közölték pénteken.
Hágában találkozott Szergej Lavrov és ukrán kollégája. Először beszéltek azóta, hogy Ukrajnában leváltották Viktor Janukovics korábbi elnököt, és Oroszország bekebelezte Krímet.