A hágai törvényszék szerdán a holland és a szerb kormánytól is válasz kért arra, hogy milyen álláspontot képviselnek a hágai vádlott ideiglenes szabadlábra helyezésével kapcsolatban.
A nemzetközi törvényszék egyúttal garanciát kért a szerb kormánytól arra is, hogy Seselj nem léphet kapcsolatba tanúkkal vagy áldozatokkal, és azonnal visszatér Hágába, ha a bírói testület ezt kéri. Belgrád ezt hajlandó volt vállalni azzal a feltétellel, hogy Seselj is kijelenti: tiszteletben tartja, amit tőle kértek.
A törvényszék csütörtöki közleménye szerint Seseljt méltányossági alapon helyezik szabadlábra, és ehhez nem kell a fogvatartott beleegyezése. Egyelőre nem közölték, hogy a Szerb Radikális Párt elnöke mikor hagyhatja el Hágát.
A szélsőségesen nacionalista szerb politikus 2003 elején önként adta fel magát a Nemzetközi Törvényszéken, pere azonban csak 2007-ben kezdődött. Végig maga látta el védelmét, minden vádpontban ártatlannak vallotta magát. Egyebek mellett azzal vádolják, hogy felelős az 1991 és 1994 között Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és a Vajdaságban elkövetett szerb háborús bűncselekményekért. Ezeket a bűnöket félkatonai szervezetek követték el, Seseljnek pedig jelentős szerepe volt a toborzásukban: nacionalista gyűlöletbeszédei hozzájárultak az etnikai feszültségek szításához.
Ügyében tavaly részrehajlás gyanúja miatt felmentették az eljárás egyik bíráját, Frederik Harhoffot, helyére pedig Mandiaye Niangot nevezték ki. A bírócsere miatt elmaradt a tavaly októberre tervezett ítélethirdetés.