#IMF-tárgyalás


Varga elmondta, mit válaszoltak az IMF-nek
 

Varga elmondta, mit válaszoltak az IMF-nek

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt ismertette Varga Mihály az IMF-nek küldött válaszlevelet, amelyet nem hoznak nyilvánosságra. Eszerint a kormány többek között a közszféra méretének csökkentését, az adóbeszedés hatékonyságának növelését és a szociális támogatások felülvizsgálatát javasolta. Ugyanakkor a nyugdíjakhoz és a gyermekvállaláshoz kapcsolódó támogatáshoz nem nyúlnak hozzá.

hvg.hu hvg.hu



Elszámoltatná a 2008-as IMF-megállapodásról az MSZP-t a Fidesz
 

Elszámoltatná a 2008-as IMF-megállapodásról az MSZP-t a Fidesz

A Fidesz nyomatékosan kéri Mesterházy Attilát, az MSZP elnök-frakcióvezetőjét és párttársát, Veres János volt pénzügyminisztert, hogy a parlament gazdasági bizottságának hétfői ülésén adjanak tájékoztatást a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) 2008-ban kötött megállapodásról - közölte Selmeczi Gabriella.

MTI MTI



Rogán: októberben megismerheti az ellenzék az IMF-válaszlevelet
 

Rogán: októberben megismerheti az ellenzék az IMF-válaszlevelet

A Fidesz frakcióvezetője a parlament gazdasági bizottságának október 1-jei ülésén kész tájékoztatni az ellenzéki képviselőket és a nyilvánosságot arról, hogy mit tartalmaz a Nemzetközi Valutaalapnak és az Európai Bizottságnak szerdán levélben megküldött kormányálláspont. Előtte azonban szükségesnek tartja a négy évvel ezelőtti IMF-megállapodás értékelését. Közben az Európai Bizottsághoz megérkezett a magyar válaszlevél.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu

Ez sem lesz éles vitáktól mentes - Kövér az új választási szabályokról
 

Ez sem lesz éles vitáktól mentes - Kövér az új választási szabályokról

Az IMF/EU támogatásnak csak gazdasági természetű feltétele lehet, politikai nem - erről jutott egyetértésre Kövér László a német Bundestag elnökével csütörtökön Strasbourgban. Az Országgyűlés elnöke tájékoztatta a Bundestag-elnököt a magyar parlament napirendjén levő kérdésekről, köztük a választási eljárással kapcsolatos tervezetről is. Kövér úgy fogalmazott, ez a kérdés sem lesz éles vitáktól mentes.

MTI MTI