Fotókon a világ legkisebb nője
A 18 éves, mindössze 62,8 centiméteres Dzsjoti Amge jelenleg a világ legkisebb nője a Guinness Rekordok szerint.
A 18 éves, mindössze 62,8 centiméteres Dzsjoti Amge jelenleg a világ legkisebb nője a Guinness Rekordok szerint.
Az indiai Radzsasztán állam egyik leghíresebb fesztiválja a pushkari tevevásár, melyet már a század elején is megrendeztek. Időpontját a telihold határozza meg: ekkor a sivatagban felállított sátrak közötti látványos vásári hangulatban napokon át cserél gazdát ötvenezer teve.
Legkevesebb 102 ember meghalt, több tucatnyi kórházba került Kelet-Indiában, mert pancsolt szeszesitalt ivott - közölték csütörtökön a helyi hatóságok.
Kalkuttában az utolsó hírek szerint hatvanegy ember halt meg a péntek hajnali kórháztűzben. Az áldozatok főként lángok által csapdába zárt betegek - közölték a helyi hatóságok.
Az indiai hadsereg nem vesz fel soraiba olyan férfiakat, akiknek a kezüket leszámítva maradandó tetoválás ékesíti testét - írta honlapján az NDTV indiai tévécsatorna csütörtökön.
A ritka eset Gwailor állatkertjében, Indiában történt: a fehér nőstény két sárga kölyköt hozott világra.
Az indiai hazai össztermék több mint 7,5 százalékkal nőhet az idén - vélte az ország pénzügyminisztere, aki a napokban még némileg szerényebb, 7,3 százalékos GDP-emelkedést valószínűsített.
Robbantásokért és több mint egy tucat ember haláláért felelős terrorista sejtet számoltak fel Indiában - jelentették be szerdán az indiai hatóságok.
Az elmúlt két év legalacsonyabb ütemével, éves szinten 6,9 százalékkal nőtt az indiai gazdaság a harmadik negyedévben elsősorban a romló világgazdasági környezet, illetve a kedvezőtlenebb hitelfelvételi körülmények miatt - közölte az indiai kormány szerdán.
Legalább 15 ember meghalt és 40 másik megsérült egy homoszexuális rendezvényen az indiai fővárosban, Újdelhiben - közölte hétfőn a rendőrség és a PTI indiai hírügynökség. A baleset körülményeit vizsgálják.
Kezdetben vala a kínai büfé, ami aztán bámulatos sokszorozódásról és uniformizálódásról tett tanúbizonyságot. Sokan meg is untuk, és más konyhákba kezdtünk beleenni. Egyik kedvencünk lett az indiai, ami szerencsére még nem süllyedt a körúti hókuszpókusz globál etetők színvonalára. Az meg pláne tuti, amit otthon csinálunk. Most kókuszos garnélakarit.
India az utóbbi öt évben az amerikai, brit és más európai gyógyszercégek "kísérleti terepévé" vált, ahol a laza szabályozásnak köszönhetően gondtalanul elvégezhetik az új készítmények szabadalmaztatásához szükséges klinikai vizsgálatokat - írják a The Independent című brit napilap honlapján.
Bűnösnek mondott ki egy indiai bíróság szerdán 31 hindut, akik kilenc évvel ezelőtt a nyugat-indiai Gudzsarát államban egy épület felgyújtásával több tucatnyi muszlim halálát okozták.
Agyontapostak 16 embert egy hindu vallási ünnepségen kedden Észak-Indiában - közölték az esemény szervezői.
Az Európai Unióban a becslések szerint kétmillió ember életét teszi lehetővé biztonságosan a pacemaker, az az elektromos eszköz, amely megvédi viselőjét a haláltól a veszélyesen lelassuló, vagy átmenetileg leálló szívet ingerelve. A rendkívüli és ezért drága műszert szegény országokban, mint India, sok beteg nem kaphatja meg, most ezen próbál segíteni egy jótékonysági szervezet.
Harmincan fulladtak vízbe az északkelet-indiai Arunácsal Prades államban szombaton, mikor leszakadt egy gyalogoshíd.
A tudósítások szerint Ziona Chana rendelkezik a világ legnépesebb családjával, a 39 feleség és több mint 120 gyerek és unoka mind együtt lakik egy négyemeletes, százszobás házban a Myanmarral határos területen. A család nagyrészt saját termelésből látja el magát, naponta mintegy 91 kiló rizst és több mint 59 kiló burgonyát fogyaszt el. Ziona Chana nem zárkózik el a család további bővítésétől sem, készen áll további házasságok kötésére is.
Indiában először vitte el valaki a Legyen ön is milliomos című műsor főnyereményét, és mit ad isten, épp egy szegénylegény írt történelmet.
Legalább 19-en meghaltak és húszan megsérültek egy közúti balesetben a nyugat-indiai Gudzsarát tartományban csütörtök este - közölte a rendőrség pénteken.
Egy szerény körülmények között élő kormánytisztviselő nyerte meg a Legyen Ön is milliomos televíziós kvízjáték indiai változatának az eddigi legnagyobb értékű, egymillió dollárnak megfelelő díját.