Iráni atomprogram: Kerry Genfbe utazik
Genfbe utazik pénteken John Kerry amerikai külügyminiszter, hogy segítsen előmozdítani az elérhető közelségbe került megállapodás kidolgozását az iráni atomprogramról folyó nemzetközi tárgyalásokon.
Genfbe utazik pénteken John Kerry amerikai külügyminiszter, hogy segítsen előmozdítani az elérhető közelségbe került megállapodás kidolgozását az iráni atomprogramról folyó nemzetközi tárgyalásokon.
"Történelmi léptékű hiba" lenne a Teherán atomprogramjáról Irán és a Hatok nevű országcsoport között Genfben körvonalazódó megállapodás elfogadása - közölte csütörtökön Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.
Támogatja azt az Irán által csütörtökön előterjesztett tervet a Hatok néven emlegetett országcsoport, amely szerint Teherán korlátozná atomprogramját az ellene hozott gazdasági szankciók részleges feloldásáért cserébe - közölte az iszlám köztársaság főtárgyalója.
Terroristák végeztek egy Afganisztánnal határos város ügyészével Irán délkeleti részén, Szisztán-Beludzsisztán tartományban szerda reggel.
Tűzharc tört ki az iráni biztonsági erők és kábítószercsempészek között kedden Iránban. Nyolc csempész meghalt, a hatóságok csaknem kéttonnányi kábítószert foglaltak le – jelentette kedden az iráni média.
Több tízezren tüntettek az Egyesült Államok egykori teheráni nagykövetsége előtt hétfőn, a külképviselet 1979-es elfoglalásának évfordulóján - jelentette az iráni média.
Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője kijelentette vasárnap, hogy "nem derűlátó" az ország atomprogramjáról szóló tárgyalásokat illetően, de támogatja az iráni tárgyalócsapatot - olvasható hivatalos honlapján, a khamenei.ir oldalon.
Elindították Irán első, idegenforgalmi célokat szolgáló tengeralattjáróját a Perzsa-öbölben fekvő Kish-szigeten, az ország első számú tengeri üdülőhelyén.
Az iráni sajtófelügyeleti bizottság betiltotta a Bahar című reformer napilapot, mert az állítólag megkérdőjelezte a síita iszlám vallás alapjait – közölte az iráni média hétfőn. A bizottság titkára azt mondta, hogy a Bahar ügye már az igazságszolgáltatás előtt van.
Irán egy hétig tartó, intenzív tárgyalásokat kezd hétfőtől Bécsben, hogy felkészüljön a november 7-én és 8-án tartandó genfi találkozójára a hatokkal.
Irán beszüntette az urán 20 százalékosra dúsítását - közölte csütörtökön az IRNA állami hírügynökség. Ez volt a nyugati országok egyik fő követelése.
Mégsem ismétlik meg az akasztását túlélő iráni férfi kivégzését - jelentette szerdán az iráni média az igazságügy-minisztériumra hivatkozva. Előzőleg jogászok és nemzetközi jogvédő szervezetek megkérdőjelezték a kivégzés megismétlésének jogszerűségét.
Túlélte az akasztást egy drogcsempészet miatt halálra ítélt férfi Iránban, és a hatóságok most arra készülnek, hogy megismétlik a kivégzést, amint az illető felgyógyult - írta csütörtöki számában a Guardian című napilap.
Törökország tavaly átadta Iránnak egy körülbelül tíz főből álló, az iszlám köztársaságban az izraeli Moszad titkosszolgálatnak dolgozó kémhálózat személyes adatait - közölte a Jediót Ahronót című izraeli lap Ynet hírportálja csütörtök reggel. Hasonló értesülést közölt David Ignatius, a The Washington Post oknyomozó újságírója is, Ahmet Davutoglu török külügyminiszter azonban cáfolta a hírt.
Halál Amerikára! – hirdeti a propaganda-falfestmény Teherán központjában. Az iráni közvélekedés azonban nagyban különbözik a hivatalos állásponttól: a nagy többség békét szeretne, és nyugati árukat. Glódi Balázs képriportja egy ellentmondásos ország mindennapjairól.
Kétoldalú találkozót tartott az amerikai és az iráni küldöttség kedd este Genfben, ahol aznap tárgyalások kezdődtek a nagyhatalmak és az ázsiai ország között az iráni atomprogramról.
Irán atomprogramjának visszafejlesztését kéri Izrael a nagyhatalmaktól a nukleáris tárgyalások genfi újrakezdésekor, továbbá azt, hogy idő előtt ne enyhítsenek a gazdasági szankciókon - áll a biztonsági kabinet egyhangúlag elfogadott, kedden nyilvánosságra hozott határozatában.
Irán azt szeretné, hogy a hatok csoportjával kedden kezdődő genfi tárgyalások után tartsanak külügyminiszteri szintű találkozót, amelyen kidolgoznák az atomprogramról kötendő megállapodás részleteit. Az iráni külügyminiszter hétfőn utazott el az iráni küldöttséggel Genfbe. Mohamad Dzsavad Zarif a Facebookon vasárnap este azt írta: reméli, hogy szerdáig meg tudnak állapodni egy rendezési tervben, ezután lenne szükség a külügyminiszteri szintű találkozóra.
Iránban egy halálraítélt bűnöző rokonai gránátot hajítottak a börtön épületére a kivégzés alatt, hogy megakadályozzák az ítélet végrehajtását. A robbanás 28 embert megsebesített, az elítélt férfit végül felakasztották – jelentette hétfőn az iráni sajtó.
Irán nem szállítja külföldre dúsított uránkészletét - jelentette ki vasárnap Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter-helyettes, elutasítva ezzel a nyugati hatalmak egyik követelését a Teheránnal nukleáris programjáról kedden újrakezdődő tárgyalások előtt.