#Irán

Megtört a jég: Obama beszélt az iráni elnökkel
 

Megtört a jég: Obama beszélt az iráni elnökkel

1979 óta nem volt példa arra, ami pénteken történt: egyeztetett az amerikai és az iráni elnök. Barack Obama magyar idő szerint péntek este jelentette be, hogy beszélt Haszan Róhánival, aki az ENSZ-közgyűlésre utazott az Egyesült Államokba. Az amerikai elnök szerint van esély arra, hogy javul a két ország kapcsolata, és akár az atomvita ügyében is elérhetnek előrelépést.

hvg.hu hvg.hu


A mosolyoffenzívától nem lesz több olaj a piacon
 

A mosolyoffenzívától nem lesz több olaj a piacon

Haszan Róháni iráni elnök "globális mosolyoffenzívája" ellenére sem valószínű, hogy belátható időn belül a jelenleginél több iráni nyersolaj jelenik meg a világpiacon, mivel a szankciók feloldásának politikai nehézségei mellett ennek jelentős műszaki akadályai is vannak - vélekedtek pénteki előrejelzésükben londoni szakelemzők.

MTI MTI


Megtört a jég Irán és az USA között
 

Megtört a jég Irán és az USA között

Hosszú szünet után csütörtökön először tárgyalt közvetlenül és érdemben egymással az amerikai és az iráni külügyminiszter, miután az iszlám köztársaság megállapodott a P5+1 csoportba tömörült nagyhatalmakkal, hogy egy éven belül tető alá hozzák az egyezményt az iszlám köztársaság nukleáris programjáról.

MTI MTI


Az iráni elnök fél éven belül rendezné az atomprogramjuk ügyét
 

Az iráni elnök fél éven belül rendezné az atomprogramjuk ügyét

Az iráni elnök 3-6 hónapon belül nyélbe akarja ütni a megállapodást a nagyhatalmakkal a teheráni atomprogramról. Haszan Róháni a The Washington Postnak adott interjúban beszélt erről. Közölte, hogy csak úgy lehet előrelépni ebben a kérdésben, ha rövidre szabják a tárgyalások menetrendjét.

MTI MTI


Az iráni elnök elítélte a holokausztot
 

Az iráni elnök elítélte a holokausztot

Haszan Róháni iráni elnök elismerte szerdán, hogy a holokauszt "történelmi tény", a nácik elítélendő bűnténye volt a zsidók ellen. Azt is mondta, hogy Irán védelmi doktrínájában nincs helye az atomfegyvernek.

MTI MTI

Izrael nem békül Iránnal, az ENSZ-közgyűlésen sem
 

Izrael nem békül Iránnal, az ENSZ-közgyűlésen sem

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök utasította az országát képviselő diplomatákat, hogy vonuljanak ki az ENSZ-közgyűlés ülésterméből, amikor Haszan Róháni iráni elnök beszédet mond – közölte az izraeli tízes tévécsatorna.

MTI MTI

Kibékül Irán és Amerika?
 

Kibékül Irán és Amerika?

Az iráni-amerikai kapcsolatok javulását jelezhetik előre a két fél által tett baráti gesztusok sorozata. Obama és Rohani iráni elnök már leveleznek is, ilyesmire 1979 óta nem volt példa. Az oroszok Iránban is a „szíriai megoldást” alkalmaznák, amire, úgy tűnik, Obama is hajlandó lenne.

Zubor Zalán Zubor Zalán

Irán átvette új atomerőművét az oroszoktól
 

Irán átvette új atomerőművét az oroszoktól

Irán átvette a busehri atomerőmű felügyeletét az oroszoktól és a létesítmény kibővítését tervezi ugyancsak Moszkva segítségével - jelentette be az iráni atomhatóság vezetője, Ali Akbar Szalehi hétfőn.

MTI MTI




Újabb meglepő ajánlatot tett az iráni elnök
 

Újabb meglepő ajánlatot tett az iráni elnök

Irán kész közvetítői szerepet vállalni a szíriai polgárháborúban az Aszad-rezsim és az ellenzék között – állította Haszan Róháni iráni államfő a The Washington Postban helyi idő szerint csütörtök este megjelent írásában.

MTI MTI



Felhőkarcolót koboz el Amerika Irántól
 

Felhőkarcolót koboz el Amerika Irántól

Az Egyesült Államok egy 36 emeletes New York-i felhőkarcoló lefoglalására készül, amely eddig titokban iráni állami tulajdonban volt – közölte az igazságügyi minisztérium helyi idő szerint kedden. A Manhattan központjában található épület lefoglalását és eladását a tárca "a terrorizmushoz kapcsolódó legnagyobb szabású elkobzásnak" nevezte.

MTI MTI

Visszajött az iráni Facebook, aztán el is ment
 

Visszajött az iráni Facebook, aztán el is ment

Egy technikai hiba miatt vált Iránban ismét közvetlenül elérhetővé a Facebook és a Twitter - közölte egy iráni tisztségviselő kedden, cáfolva azokat a feltételezéseket, amelyek szerint a kormány oldotta volna fel a közösségi média blokkolását.

MTI MTI