#Irán

Dollármillióktól esik el Irán az olajexport csökkenése miatt
 

Dollármillióktól esik el Irán az olajexport csökkenése miatt

Tovább csökkent Irán kőolajexportja júniusban a szankciók miatt. Olajkereskedők szerint júniusban napi 1,2-1,3 millió hordó volt a kivitel naponta, ami azt jelenti, hogy Irán eddig napi 1 millió hordó, napi 90 millió dollár bevételtől esett el, ráadásul a szankciók teljes körűen csak július 1-jén lépnek hatályba.

MTI MTI

Magyar cégtől kérhetett segítséget Irán a kémvírus miatt
 

Magyar cégtől kérhetett segítséget Irán a kémvírus miatt

Az USA és Izrael közösen fejlesztett ki egy Flame (Láng) névre keresztelt, kifinomult komputervírust, amelynek az volt a feladata, hogy az iráni atomfegyverprojekt lelassítását célzó kibernetikai támadás előkészítéseképpen adatokat gyűjtsön az országról – közölte kedden nyugati hivatalos személyekre hivatkozva a Washington Post. A lap úgy értesült, hogy Irán egy magyar számítástechnikai cégtől is segítséget kért.

MTI MTI

Nem mond le Irán az urándúsításról
 

Nem mond le Irán az urándúsításról

Irán továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a nagyhatalmak ismerjék el az Iszlám Köztársaság jogát az urán dúsítására minden szinten - jelentette ki kedd este Moszkvában Szaíd Dzsalíli iráni főtárgyaló a kétnapos értekezlet befejeztével.

MTI MTI


Szíria-konferenciát rendezne Oroszország, és Iránt is meghívnák
 

Szíria-konferenciát rendezne Oroszország, és Iránt is meghívnák

Moszkva kész megrendezni egy nemzetközi Szíria-konferenciát, amelyen Teheránnak is részt kellene vennie - jelentette be teheráni útja előtt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán. "Oroszország konkrét, egyértelmű elvek alapján javasolta megtartani a tanácskozást. Ezért a konfliktus rendezésében csakis az Egyesült Államok részéről lehet előrelépést várni" - mondta Lavrov.

MTI MTI

Irán atomtengeralattjárót akar kifejleszteni
 

Irán atomtengeralattjárót akar kifejleszteni

Atommeghajtású tengeralattjáró fejlesztéséhez szükséges előzetes tanulmányok készítését kezdte meg Teherán - jelentette kedden a Fars félhivatalos iráni hírügynökség alig egy héttel az ország vitatott nukleáris programjáról szóló nemzetközi tárgyalások következő, moszkvai fordulója előtt.

MTI MTI


The New York Times: érlelődik az amerikai fellépés Irán ellen
 

The New York Times: érlelődik az amerikai fellépés Irán ellen

Az Egyesült Államok előkészületeket tett Irán elleni katonai műveletekhez - idézte csütörtökön a The New York Times az Izraelbe akkreditált amerikai nagykövetet. A lap arra mutatott rá, hogy az Egyesült Államoknak a zsidó államban megszólaló képviselői sokkal nyíltabban beszélnek a Teherán elleni fellépés lehetőségéről, mint kollégáik odahaza. A diplomata a katonai előkészületekkel kapcsolatban még májusban nyilatkozott Izraelben.

MTI MTI


Nyomoz az FBI az USA állítólagos iráni vírustámadása miatt
 

Nyomoz az FBI az USA állítólagos iráni vírustámadása miatt

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nyomozást indított annak megállapítására, ki szivárogtatta ki a sajtónak azt az információt, hogy az Egyesült Államok titokban kibernetikai támadást hajtott végre Irán nukleáris létesítményei ellen - írta szerdai számában a Wall Street Journal.

MTI MTI

Visszafogja atomprogramját Irán?
 

Visszafogja atomprogramját Irán?

Irán felszámolja egyes nukleáris létesítményeit – legalább is erre utalnak azok a műholdas felvételek, amelyeket egy amerikai agytröszt honlapján tettek közzé csütörtökön. A képek azt mutatják, hogy április 9-e és május 25-e között két épületet ledózeroltak egy olyan területen, amely valószínűleg az iráni titkos atomprogramhoz kapcsolódik.

MTI MTI


Újabb atomerőművet akar Irán
 

Újabb atomerőművet akar Irán

Irán azt tervezi, hogy jövőre megkezdi az ország déli részén található busehri atomerőmű újabb, második energiablokkjának építését - jelentette be az ország atomenergia-hivatalának igazgatója vasárnap.

MTI MTI

Irán nem törődik a kritikákkal
 

Irán nem törődik a kritikákkal

Irán nem tulajdonít jelentőséget annak, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrei az átlagosnál nagyobb dúsítottságú urán nyomaira bukkantak a fordói föld alatti nukleáris létesítményben.

MTI MTI