Egyelőre véget ért az iráni rakétatámadás, az izraeliek elhagyhatják az óvóhelyeket
Országszerte megszólaltak a légvédelmi szirénák.
Országszerte megszólaltak a légvédelmi szirénák.
Az USA felajánlotta segítségét, hogy Izrael felkészülhessen a védekezésre.
A Euronews arról tudósít, hogy a magyar miniszterelnök nem zárta le a békemisszióját. Továbbra is az ausztriai választás áll a német nyelvű sajtó érdeklődésének homlokterében, de erről ír a Financial Times is. A közel-keleti helyzetet tárgyalja a Financial Times és a The New York Times. Utóbbi lap egy másik cikkében arra biztatja olvasóit, szavazzanak Kamala Harrisre.
Az izraeli hadsereg (IDF) kedd hajnalban jelentette be, hogy „célzott és korlátozott” támadást indított Libanonban a Hezbollah ellen, amely során a szárazföldi erőket a hadsereg légiereje és tüzérsége támogatja.
Izraeli források szerint a hadművelet során az izraeli csapatok a határ menti dél-libanoni falvakból kiinduló „közvetlen fenyegetések” eltávolítására összpontosítanak.
A hadsereg hangsúlyozza: az offenzívát az Izraelre közvetlen fenyegetést jelentő célpontok ellen hajtják végre.
Izrael tervezett hadjárata kisebb lenne, mint a Hezbollah elleni legutóbbi, 2006-os háborúja, és a határ menti katonai infrastruktúra felszámolására összpontosítana.
A Hezbollah több katonai vezetőjét is likvidálta Izrael az utóbbi hetekben, Haszan Naszrallahnak ezért tudnia kellett volna, hogy rá is vadásznak. Mégis az egyetlen, központi főhadiszálláson tartózkodott a pénteki izraeli légicsapás idején – kérdés, hogy miért. A Der Spiegel elemzése szakemberek nyilatkozataiból és névtelen forrásoktól szerzett információkból próbálta feltárni, mi történhetett pontosan.
Jelenleg 1800 olyan regisztrált német állampolgárról tudnak, akik Libanonban tartózkodnak.
„Izrael önök mellett áll” – fogalmazott az izraeli miniszterelnök az irániakhoz intézett üzenetében.
Izrael a Hamászt legyőzte, mostantól az északi frontra összpontosít, ahol küszöbön áll bevonulása Libanonba a Hezbollah ellen – nyilatkozta a HVG-nek Amir Avivi izraeli nyugalmazott dandártábornok. Szerinte a győzelemhez vezető úton aranykor vár a bibliai jelentőségű pillanathoz érkezett zsidó nemzetre. Avivi a biztonsági körökben befolyásos Izraeli Védelmi és Biztonsági Fórum (IDSF) alapító-vezetője, jobboldali cionista nézeteiről ismert, a Jerusalem Post tavaly a világ legbefolyásosabb 50 zsidó személyisége közé választotta. Az interjú a Hezbollah elleni csipogós támadás és Haszan Naszrallah, a Hezbollah vezetőjének szeptember 27-i likvidálása előtt készült.
Nem is érkezett erre felkérés az iráni külügyminisztérium szerint.
A különleges erők a Hezbollah állásait derítik fel.
A BAC Consulting Kft. számos másik cégnek utalt tovább.
Ezúttal nem Bejrút külvárosát érte támadás, hanem a központot, amire egyes források szerint régóta nem volt példa.
Nem biztonságos a repülés Izrael és Libanon fölött, ahol Izrael és a Hezbollah támadja egymást – erről kaptak figyelmeztetést az európai légitársaságok.
Joe Biden amerikai elnök szerint a Hezbollah élén álló Haszan Naszrallah megölése igazságtétel a terrorizmus áldozatai számára. Az elnök annak ellenére mondta ezt, hogy washingtoni források szerint az izraeli illetékesek nem figyelmeztették előre amerikai kollégáikat a pénteki csapásról.
A Hezbollah libanoni síita milícia szombaton megerősítette, hogy vezetője, Szajjed Haszan Naszrallah életét vesztette a szervezet bejrúti főhadiszállása ellen intézett pénteki izraeli légicsapásban.
Az izraeli hadsereg szombati közlése szerint a Hezbollah dél-bejrúti főhadiszállását ért pénteki légi csapásban életét vesztette Haszan Naszrallah sejk, a libanoni Hezbollah ikonikus vezéralakja, az Irán által kiépített „ellenállás” vezető figurája. Izrael ezzel megint átlépett egy újabb veszélyes határt, és a térség vészesen tart egy regionális háború felé.
Pénteken célozta meg az IDF a szervezet vezetőjét, de fél napon keresztül egyik fél sem erősítette meg halálát.