Nincs egyetértés az USA és Izrael között a Palesztin Hatóság jövőjéről
Washington támogatná Mahmúd Abbász szervezetét, míg az izraeli kormánykoalíció szélsőjobboldali tagjai megvonnák a forrásait.
Washington támogatná Mahmúd Abbász szervezetét, míg az izraeli kormánykoalíció szélsőjobboldali tagjai megvonnák a forrásait.
Napokon belül elengedheti a Hamász a külföldi, tehát nem izraeli túszait, de közben azzal is fenyegetőzik, hogy az október 7-ihez hasonló támadásait Izrael megsemmisüléséig fogja folytatni.
A súlyos sérülteket egyiptomi kórházba szállítják Rafahnál. Listát adtak ki arról, kik azok a kettős állampolgárok vagy külföldiek, akik elhagyhatják az övezetet.
Megnyitották a határátkelőt Rafahnál, megkezdődött a külföldiek és sérültek evakuációja.
Izraelnek két Eb-selejtezője is lesz novemberben, a találkozókon nézők is lehetnek.
Azzal, hogy Izrael kiterjesztette a szárazföldi műveletét Gázában, miközben az Egyesült Államok megpróbálta – csak részleges sikerrel – "visszafogni", nemcsak Iránt és a hozzá kötődő militáns szervezeteket tolhatja agresszívabb fellépés felé, de Ciszjordániában is felerősítheti az erőszakot. Még ha sem Teherán, sem Washington nem vágyik regionális háborúra, az eszkaláció kockázata az elmúlt napokban nőtt – állítja elemzésében a Stratfor.
Ami október 7-én lejátszódott, azt nem lehet összevetni a holokauszttal – mondja – hiszen utóbbi ezerszer súlyosabb volt. De azért vannak hasonlóságok a tragédiákban, mondja Jichák Hercog a konzervatív Die Weltnek adott interjúban.
A külügynek az elrabolt egyik hozzátartozója jelezte, hogy mi történt.
Izrael megindította a szárazföldi akciókat a Hamász ellen Gázában. Kérdés, elpusztítható-e a szervezet, amely a háború előtt nem volt népszerű az övezetben.
A harcok kisebb megszakításaira van szükség a segélyszállítmányok bejuttatása érdekében a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője szerint.
A brit Independent azonnali tűzszünetet vár el Benjamin Netanjahutól. Paul Lendvai az ENSZ-t kritizálja a Der Standardban. Egy finn szakértő szerint Oroszország nem csupán a harcmezőn vívja a háborút. A Die Presse a Fertő tó magyar oldalának fejlesztésére kiírt új pályázatról ír.
Az egészségügyi intézmény török támogatásból működött, Ankara szerint azért is érthetetlen, hogy találat érte, mert Izrael pontosan tudta, hogy ez egy török kórház.
Megbocsáthatatlan, hogy nyugati vezetők fegyverszünetet sürgetnek Gázában, fogalmaz a lap vezércikke.
Az izraeli hadsereg pénteken indított szárazföldi akciója óta folyamatosak a harcok a gázai övezetben, de összecsapások zajlottak Ciszjordániában is az izraeli katonák és palesztin fegyveresek között. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közlése szerint egy ötödik magyar származású túsza is van a Hamásznak, az október 7-i terrortámadásnak pedig van egy halálos magyar származású áldozata is. Még mindig legalább 240 túszt tart fogva a csoport.
Daniel Hagari szerint a gyalogsági erők mellett harckocsik és páncélos hadtestek is részt vesznek a műveletekben.
A Hamász terroristái október 7-én támadták meg a fesztiválon bulizókat, akik közül 260-at megöltek, többeket pedig elraboltak.
A Süddeutsche Zeitungnak nyilatkozó Ehud Barak több javaslatot is tesz a jelenlegi izraeli–palesztin válság rendezésére. A New York Times szerzője önmérsékletet vár a Netanjahu-kormánytól. A Washington Post szerint Kína hasznot húz abból, hogy az Egyesült Államok figyelmét leköti az ukrajnai háború és a közel-keleti válság. A kínai és az európai autógyártók piaci küzdelméről ír a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
Az alelnök szerint az Egyesült Államok a konfliktus eszkalálódásának megakadályozásán dolgozik.
Jelenleg is tartanak a harcok a Gázai övezetben az IDF pénteken megindított szárazföldi akciója következtében, de összecsapások zajlottak Ciszjordániában is az izraeli katonák és palesztin fegyveresek között.
Az Izrael és a Hamász között zajló háború kérdésessé teszi az India – Közel-Kelet – Európa gazdasági folyosó jövőjét. A projekt több milliárd dolláros beruházást igényel, de ebben a helyzetben a befektetők lelkesedése gyorsan elpárologhat.