Szijjártó: Szövetségesként tekintünk Izraelre
A külgazdasági és külügyminiszter azt szeretné, ha a nemzetközi szervezetekben végre korrekt hozzáállásban részesülne Izrael, és az EU-hoz is közelebb kerülhetne.
A külgazdasági és külügyminiszter azt szeretné, ha a nemzetközi szervezetekben végre korrekt hozzáállásban részesülne Izrael, és az EU-hoz is közelebb kerülhetne.
A Medium Robotic Combat Vehicle egy halálos fegyverzet, ami mindenféle terepviszonyok között elboldogul – ezt állítja legalábbis az izraeli védelmi minisztérium.
Lapid csak ideiglenesen tölti majd be a kormányfői posztot, új választásokat írnak ki.
Újabb variánsok jöhetnek, több helyen pedig már most felerősödött a járvány.
Rakétát lőttek ki a Gázai övezetből egy izraeli katonák által Dzseninben végrehajtott rajtaütést követően, amelynek során három palesztin fegyverest megöltek.
Kollégánk, Bihari Ádám Jeruzsálemben beszélgetett egy izraeli mentőssel, Hirschberg Katalinnal.
Kölcsönösen provokációkkal vádolják egymást az izraeliek és a palesztinok, miközben Ciszjordániában megállíthatatlan a kolóniák bővülése.
Az izraeli Xfloat egy víztározóra telepítette a napelemrendszerét, amivel kétszeresen is jól jár az ország.
Már 14 országból jelentettek megbetegedést a hatóságok.
A rendőrség szerint a temetésen résztvevők támadtak rájuk.
Sirín Abu Aklát Dzseninben lőtték meg, a nőt azonnal kórházba szállították, ahol azonban nem tudták megmenteni az életét.
A 65 éves nő Naftali Bennett izraeli kormányfő feleségét és fiát fenyegette. Bennett szerint a politikai viszály sohasem vezethet erőszakhoz, és „lejjebb kell csavarni a politikai vita lángját”.
Eddig három halálos áldozata és hat sebesültje van a támadásnak.
Naftali Bennett elfogadta a gesztust.
Töréspontig romlottak az amerikai–szaúdi kapcsolatok 75 évnyi stratégiai szövetség után. Mohamed szaúdi trónörökös Oroszországra és Donald Trump visszatérésére játszik.
Az orosz külügyminiszter kijelentése komoly vihart keltett Izraelben.
A robbanószerkezetet a Golán-fennsíkon tett kirándulásukon találták.
Naftali Bennett izraeli miniszterelnök hívta meg az amerikai elnököt.
Másfél ezer éves evőeszközre (villára) és medálos fülbevalóra bukkantak az Észak-Izraelben, a Galileai-tengernél, másik nevén a Kinneret-tónál folyó ásatásokon – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság.
Tavaly mutatta be, idén pedig már sikerrel tesztelte új lézeralapú rakétavédelmi rendszerét Izrael.