Nem jelentették be a jégbüfés tüntetést
Nem jelentették be október 23-án azt a rendezvényt, ahol szélsőjobbosok kerültek összetűzésbe millásokkal - írja az Index. A rendőrség ennek ellenére nem indít eljárást.
Nem jelentették be október 23-án azt a rendezvényt, ahol szélsőjobbosok kerültek összetűzésbe millásokkal - írja az Index. A rendőrség ennek ellenére nem indít eljárást.
Mórahalom díszpolgárának, Babarczi Jánosnak a címről való lemondását és Nógrádi Zoltán (Fidesz) polgármesteri és országgyűlési képviselői mandátumának visszaadását követeli a Jobbik, miután a település tanyavilágában "román cigány vendégmunkások megöltek egy magyar gazdát" a hétvégén; a gyilkosság hírére a Jobbik demonstrációt tartott a városban kedd éjszaka.
Keresik azt a férfit, aki az október 23-i ünnepségek egyik helyszínén rátámadt az Index tudósítójára - írja a Blikk. A Főszerkesztők Fóruma elítéli a támadást és támogatják az Index szerkesztőségének szándékát, hogy büntetőfeljelentést tegyen az ügyben.
Elnézést kért a Jobbik karcagi alapszervezete Kovács Sándortól, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés fideszes elnökétől a családját érintő valótlan állítások miatt; a gesztus egy bírósági végzés nyomán született meg, miután a politikus jogi úton követelt elégtételt a személyét és családját ért támadások miatt.
A Jobbik mintegy százötven tagja és szimpatizánsa vonult fel kedden este Mórahalmon, miután kiderült, hogy három román állampolgár gyilkolt meg még vasárnap egy hatvanéves férfit egy helyi tanyán.
A nyugati világ nem áll a saját lábán, az európai élet „tengelytörést” szenvedett, az EU politikusai tévelyegnek, de Magyarország tudja, hol a helye – mondta Orbán Viktor ünnepi beszédében. Miközben a kormányfő arról beszélt, megvédi az országot az idegen érdekekkel szemben, elődje, Bajnai Gordon a leváltására szövetkezett a civilekkel. Az ellenzéki pártok külön ünnepeltek, de közösen sem tudtak volna akkora tömeget összegyűjteni, mint az Orbánt ünneplő Békemenet.
Garázdaság miatt előállítottak egy férfit a Jobbik központi rendezvényén Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedd délután.
Az 1989-es generáció "eltakarításáról" beszélt Vona Gábor a pártja fővárosi tüntetésén, melyen a "magyar föld védelméről is értekezett", hangsúlyozva, Magyarország nem lesz elnyomott Palesztina.
Sorfalat alkotva választották el a rendőrök a Milla tüntetésétől azokat a szélsőséges demonstrálókat, akik a Jégbüfénél, a Petőfi Sándor utcában gyülekeztek - jelentette tudósítónk. A szélsőjobboldaliak többsége fél ötre azonban szétszéledt.
Elutasítja a Jobbik a BKV-s jegyárak emelését, és nem fogják támogatni Vitézy Dávid javaslatát.
A Külügyminisztérium az október 23-án antiszemita indíttatású verbális és fizikai atrocitásokkal kapcsolatban azt közölte, elfogadhatatlan, hogy a XXI. században, a demokratikus Magyarországon polgártársainkat zsidó identitásuk miatt becsméreljék, bántalmazzák, továbbá, hogy Izrael zászlaját meggyalázzák.
A Jobbikról és a devecseri tüntetésről közölt hosszú riportot a Reuters.
A lomizás környezetkárosító hatásai miatt módosítana törvényt a Jobbik.
Tanúkihallgatással folytatódott a Jobbik országgyűlési képviselőjének, Zagyva György Gyulának a Váci Városi Bíróságon zajló büntetőpere a Budapest Környéki Törvényszék épületében szerdán; a tárgyaláson bemutatták azt a karikás ostort, amellyel a vádirat szerint a politikus megfenyegette a Hetek című lap munkatársait a Magyar Sziget Fesztiválon.
Zsidózva, cigányozva vonult a Jobbik október 23-án a párt által bejelentett tüntetések helyszínei között. Videó a szélesőjobb vonulásáról.
Elindult a Jobbik ifjúsági tagozatának fáklyás menete a Deák térről.
Több száz gárdista van már a Jobbik rendezvényén a Deák téren.
Egyik tüntetés a másikat követi majd október 23-án Budapesten, ahol várhatóan tízezrek vonulnak majd a különböző politikai rendezvényeken. A kormány támogatói a Margit hídon át mennek a Kossuth térre, a Szolidaritás hívei a Lánchídon át csatlakoznak a Milla tüntetőihez, a Jobbik szimpatizánsai pedig a Deák térről a Magyar Rádióhoz vonulnak. Gyurcsány pártja az egyetlen, amely egyhelyben ünnepel.
Három roma jogvédő szervezet vezetője felszólítja a kormányt és a belügyi szerveket, hogy akadályozzák meg, hogy "szélsőjobboldali szervezetek és bűnözők" a magyar települések életét felborítsák, a magyar törvényekbe ütköző uszítást valósítsanak meg.
Uniós szintű népszavazást akar az új uniós szerződésről az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége (AENM) - mondta a szervezet kétnapos hédervári kongresszusát záró sajtótájékoztatón vasárnap Bruno Gollnisch, a francia Nemzeti Front európai parlamenti képviselője, akit a következő tanácskozásig újra elnökévé választotta az AENM, amelynek tagja a Jobbik is.