#Jobbik

Feljelentette Vona Gábort az igazságügyi miniszter
 

Feljelentette Vona Gábort az igazságügyi miniszter

Forgács Imre igazságügyi és rendészeti miniszter pénteken a Legfőbb Ügyésznél feljelentette törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás bűntettének gyanúja miatt Vona Gábort, a Jobbik elnökét és miniszterelnök-jelöltjét.

MTI MTI

Bíróságon támadják a Jobbik és a TMRSZ együttműködését
 

Bíróságon támadják a Jobbik és a TMRSZ együttműködését

Keresetet nyújtott be a bíróságon a Tolna Megyei Főügyészség a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) ellen, hogy így érje el többek között a Jobbikkal kötött együttműködés felbontását - áll egy, a hvg.hu birtokában lévő, március 29-én kelt dokumentumban.

hvg.hu hvg.hu




Pénteken még kampányolnak a pártok
 

Pénteken még kampányolnak a pártok

Tizenhárom kerületben, majdnem negyven helyszínen tart kitelepülést az MSZP pénteken Budapesten, a Fidesz elnöke televíziós és rádiós interjúkat ad, és a Jobbik, illetve az LMP is rendezvényeket hirdetett a kampánycsendet megelőző napra; az áprilisi országgyűlési választáson induló politikai erők országos kampányukat egyébként csütörtökön zárják.

MTI MTI

A Jobbik népfőiskolája
 

A Jobbik népfőiskolája

Költségkalkuláló szoftvereket készít civilben a „szellemi önvédelmet” segítő Jobbik-közeli Atilla Király Népfőiskolát működtető alapítvány létrehozója – derül ki a friss HVG cikkéből.

HVG HVG




Kifulladni látszik a Jobbik a Századvég szerint
 

Kifulladni látszik a Jobbik a Századvég szerint

A Századvég-Kód legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a Fidesz-KDNP továbbra is stabil előnnyel vezet a választások hajrájában, miközben a Jobbik "kifulladása" miatt újra az MSZP a második legnagyobb erő. Az MTI-hez szerdán eljuttatott felmérés készítői úgy látják, hogy az MDF és az LMP közül csak az utóbbinak van esélye a parlamenti küszöb átlépésére.

MTI MTI

Tölgyessy az ATV-ben: „Menjetek a fenébe, mondják a válságövezetekben
 

Tölgyessy az ATV-ben: „Menjetek a fenébe, mondják a válságövezetekben"

Szembe kell nézni azzal, hogy a létező kapitalizmusnak magyarországi változata megbukott, a jobboldali radikalizmus kísérteni fog, amíg nem fordulnak jobbra a dolgok. Orbán Viktornak rettenetesen nehéz döntéseket kell hoznia már kormányzása elején, de sokba kerül, ha annak szurkolunk, hogy ne sikerüljön neki – mondta el többek között Tölgyessy Péter az ATV Bánó András vezette Pont7 c. műsorában. Az interjú figyelemreméltó részeit az alábbiakban ismertetjük.

hvg.hu hvg.hu


Okozhat még meglepetést a Jobbik
 

Okozhat még meglepetést a Jobbik

Bár a Szonda Ipsos legfrissebb kutatása szerint március eleje óta gyengült a Jobbik támogatottsága, a Political Capital vezető elemzője szerint a radikális pártnak még vannak tartalékai és a szavazás napján előbukkanhatnak rejtett szavazók. Krekó Pétert kérdeztük.

hvg.hu hvg.hu


Gyengült a Jobbik a Szonda Ipsos szerint
 

Gyengült a Jobbik a Szonda Ipsos szerint

Az utóbbi hetekben a Fidesz-Jobbik csata a legnagyobb ellenzéki párt sikerét hozta: a népesség egészén belül 3, a biztos pártválasztók körében 5 százalékponttal emelkedett a támogatottsága. A biztos pártválasztók körében a Fidesz 62, az MSZP 20, a Jobbik 13 százalékon áll - derül ki a Szonda Ipsos március 27. és április 2. között végzett felméréséből, amelynek eredményeit a Népszabadság keddi száma ismertette.

MTI MTI


Április 11.: hol várják az eredményeket a pártok?
 

Április 11.: hol várják az eredményeket a pártok?

Pártszékházban, irodaházban, illetve rendezvényközpontban tartják az országos listát állító pártok eredményváró rendezvényüket az országgyűlési választás április 11-i, első fordulójának napján - derül ki az érintett szervezeteknek az MTI-nek adott pénteki tájékoztatásából.

MTI MTI

Közös levelet írt négy párt Orbán Viktornak
 

Közös levelet írt négy párt Orbán Viktornak

Közös levélben szólítja fel a listavezetők vitáján való részvételre Orbán Viktort, a Fidesz elnökét az a négy párt, amelyik képviseltette magát a vita részleteinek megvitatására összehívott pénteki egyeztetésen.

MTI MTI