Jobbikos ellenfele lejáratásában kérte Schadl György segítségét Völner Pál
„Ne viccelj, ez természetes” – mondta Schadl, miután információt adott Nunkovics Tiborról Völner Pálnak.
„Ne viccelj, ez természetes” – mondta Schadl, miután információt adott Nunkovics Tiborról Völner Pálnak.
„Minden, az életben kapott pofon kellett ahhoz, hogy most itt legyek” – mondja a 42 éves jobbikos politikus, akit kétharmaddal választottak újra Jászberény polgármesterének az időközi választáson. Budai Lóránt beszél arról is, hogyan tudnak együtt dolgozni a városban az ellenzéki politikusok. HVG-portré.
Lukács László szerint a hatóságok maguk is súlyos bűncselekménybe keveredhettek.
Az összefogás a Jobbikkal arra a feltevésre épül, hogy ez a párt gyökeresen szakított a múltjával. A gyökeres szakítás azt jelenti, hogy felismerte annak a borzalmát, amit a neonáci, újfasiszta eszmerendszer jelent. Ez a felismerés csak katartikus lehet, és kínzó bűntudattal kell járnia. Látta valaki ennek a katarzisnak, ennek a kínzó bűntudatnak, önvádnak a nyomát? Vélemény.
Abban minden, a témában megszólaló ellenzéki egyetért, hogy a fideszes minisztereknek semmi keresnivalójuk nincs az egyetemi kuratóriumokban.
Egyszerre van együttműködési kényszer és félidős versengés az ellenzék pártjai között, miközben a többségük magára sem talált még. A legaktívabb a DK – a többiek kannibalizálásában. Tényleg leszedhetik Karácsonyt?
Varga Ferenc független képviselőként folytatja.
Két, vele együtt a Jobbikból távozott volt megyei vezetővel egy másfél éve alapított hagyományőrző egyesületet átvéve és átnevezve hozta létre Jakab Péter új formációját, A Nép Pártján Mozgalmat. Ez egyelőre nem párt, hanem politikai célú mozgalom, de párt is bármikor lehet belőle.
Gyurcsány Ferenc szabadverset írt, a Jobbik Orbán meghátrálásáról posztolt.
Most viszont mindkét exjobbikos pártalapító Orbán kormányának lesz a diplomatája.
Kanadában kap diplomáciai megbízatást a Jobbikból Jakab Péter miatt 2020-ban kilépett volt országgyűlési képviselő, Bencsik János, aki jövőre torontói főkonzul lesz – tudta meg a hvg.hu. A politikus csak annyit mondhatott, hogy a külügyi tárca „felkészülő diplomatája”.
A Karinthy Frigyes Gimnázium tanárainak kirúgását levezénylő tankerület épülete korábban MSZMP-s pártház volt.
A legfrissebb pártpreferencia-kutatás szerint továbbra is stabil a kormánypárt előnye.
Novemberben négy képviselőt igazolt máshonnan a DK, a párt szerint az átlépések folytatódnak. Gyurcsány Ferenc ezzel erőt demonstrál az ellenzéki oldalon, hogy minél jobb tárgyalási pozíciót harcoljon ki a 2024-es önkormányzati választások előtti alkudozáshoz.
Az ellenzék pozíciói csak minimálisan javultak, pedig sokat romlott a közhangulat.
Jakab Péterről közöltek több valótlanságot is a TV2 Híradójában.
A Szabadság tér alatt már valóban nincsenek ott a szovjet katonák sírjai, de Németh Zsolt szerint ha az emlékműhöz nyúlnának, akkor az oroszoknak is lenne alapjuk a voronyezsi magyar emlékműhöz nyúlni.
Hiába nő az elégedetlenség, kormányképes ellenzéki alternatíva továbbra sem látszik. Az egyetlen erősnek mutatkozó formáció, a Demokratikus Koalíció képességei pedig kimerülnek riválisai lenyomásában.
Az ellenzéki pártoknak egy közös programjuk van október 23-ra, azt viszont nem ők szervezik: politikusaik ki fognak menni a diákok tüntetésére.
Ander Balázs a Jobbik nevében arra kéri a DK-t, hogy tartsa tiszteletben a civil kezdeményezés tisztaságát, „és ne tegyen több szívességet Orbán Viktor propagandagépezetének”.