Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#KSH

Gazdaság

Októberben csökkentek az ipari árak

Az ipari termelői árak az előző hónaphoz képest 0,8 százalékkal csökkentek októberben, az egy évvel korábbi adathoz képest 7,1 százalékos emelkedést mért a KSH.

Karrier

KSH: 10,9 százalékra nőtt a munkanélküliség Magyarországon

2010 augusztus–októberében a 15–74 éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 824 ezer fő volt, ami 35 ezer fővel több, mint az előző év azonos időszakában. A munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 5,9 százalékkal, 466 ezer főre nőtt, ami 0,5 százalékponttal magasabb, azaz 10,9 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett - jelentette a KSH.

MTI Gazdaság

KSH: csökkent a harmadik negyedévi szállítási teljesítmény

A harmadik negyedévben 1,9 százalékkal csökkent az árutonna-kilométerben mért szállítási teljesítmény, miközben a szállított áruk tömege 9,3 százalékkal volt kisebb az előző év azonos időszakához viszonyítva – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

MTI Itthon

KSH: gyorsult a népességfogyás, 10 millió alatt vagyunk

A születések száma nagyobb mértékben csökkent, mint a halálozásoké, ezért 2010 első kilenc hónapjában a természetes fogyás nagyobb mértékű volt, mint 2009 ugyanezen időszakában; a becsült népességszám 9 millió 998 ezer fő volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.

MTI Gazdaság

Budapesten 8,2 százalékkal nőtt az ipari termelés idén

Az ipari termelés a budapesti székhelyű, legalább 50 főt foglalkoztató szervezetek körében első három negyedévében 8,2 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakában mértet, az értékesítés a termelésnél kevésbé, 2,3 százalékkal emelkedett, amely az export 21 százalékos bővülése és a belföldi kereslet 8 százalékos visszaesése mellett alakult ki - tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal honlapján.

MTI Itthon

Kevesebb a baleset az utakon

A KSH adatai szerint tíz százalékkal kevesebb személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt az idei első három negyedévben, mint az előző év azonos időszakában.

hvg.hu Gazdaság

Kivesézett napi utazásaink: hová, mivel, mennyiért és mennyivel megy a magyar?

A lakossági közlekedésnek óriási a súlya a nemzetgazdaságban és a társadalmi életben, amit a 10 milliós lakosság évi 3,6 milliárd napi utazása, az erre fordított évi 1,2 milliárd óra, a megtett 41 milliárd kilométer és az elköltött 624 milliárd forint jól jelez. A KSH frissen publikált tanulmánya részletesen bemutatja közlekedési szokásainkat.

ecoline.hu Gazdaság

Enyhén emelkedett a szálláshelyek árbevétele

A vendégek és vendégéjszakák száma 2010 első kilenc hónapjában az előző évhez viszonyítva lényegében változatlan volt a kereskedelmi szálláshelyeken, az árbevétel folyó áron kismértékben emelkedett.

MTI Gazdaság

Nőtt a külkereskedelmi többlet az első nyolc hónapban

A külkereskedelmi mérleg többlete 2010. január-augusztusban 3493 millió eurót (956 milliárd forintot) tett ki, 1413 millió euróval (355 milliárd forinttal) többet, mint 2009 azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Az augusztusi külkereskedelmi mérlegtöbblet 392 millió euró volt, 231 millióval több, mint egy évvel korábban.

Népszabadság Online Plázs

A múlté lesz a kétgyermekes családmodell

Magyarországon a nők 35 százaléka 30 éves kora után szüli első gyermekét - számol be a Népszabadság. Ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, megszűnik a kétgyerekes családok hegemóniája – figyelmeztetnek demográfusok.

Pelle János Vélemény

Mellár Tamás: a KSH cinkostárs volt az adatmaszatolásban

A KSH a 2006. áprilisi választások előtt ugyan nem vett részt tevékenyen a Gyurcsány kormány számára kínos adatok maszatolásában, de cinkosságot vállalt benne – jelentette ki Mellár Tamás, a Központi Statisztikai Hivatal volt elnöke, a pécsi tudományegyetem közgazdász professzora.

Gazdaság

Pont annyit vásároltunk, mint tavaly

A KSH adatai szerint a kiskereskedelmi üzletek értékesítésének volumene augusztusban 0,6 százalékkal maradt el a júliusi szinttől, miközben az előző év azonos időszakához képest a forgalom volumene nem változott.

1
98 99 100 101 102
117
Nem derül ki, hogy ki záratta le a kiskőrösi vasúti átkelőt Szijjártó és Mészáros őszi látogatásakor

Nem derül ki, hogy ki záratta le a kiskőrösi vasúti átkelőt Szijjártó és Mészáros őszi látogatásakor

Foreign Affairs-vélemény: Az orosz győzelem ára megfizethetetlen lenne a Nyugat számára

Foreign Affairs-vélemény: Az orosz győzelem ára megfizethetetlen lenne a Nyugat számára

Új szintre emelte a képgenerálást a Google, több képből dolgozik a mesterséges intelligenciája

Új szintre emelte a képgenerálást a Google, több képből dolgozik a mesterséges intelligenciája

Mogorvák, segítőkészek és keményen isznak – ilyennek látják a magyarokat az itt élő külföldiek

Mogorvák, segítőkészek és keményen isznak – ilyennek látják a magyarokat az itt élő külföldiek

A kegyelmi ügy kirobbantója a HVG-nek: Orbán Viktor meg fogja kapni a történelemtől a büntetését

A kegyelmi ügy kirobbantója a HVG-nek: Orbán Viktor meg fogja kapni a történelemtől a büntetését

Felejtse el a dubaji csokit, mutatunk egy olyat, amiben egy teljes karácsonyi menü benne van

Felejtse el a dubaji csokit, mutatunk egy olyat, amiben egy teljes karácsonyi menü benne van

Sokan beszélnek róla, de mégis mi az a Perplexity, ami megmutatja, hogy elaludt a Google?

Sokan beszélnek róla, de mégis mi az a Perplexity, ami megmutatja, hogy elaludt a Google?

Eldőlt, milyen alapkamat kerül a magyarok karácsonyfája alá

Eldőlt, milyen alapkamat kerül a magyarok karácsonyfája alá

Egy magyar diák is részt vett a Nobel-díj átadón

Egy magyar diák is részt vett a Nobel-díj átadón

A címlapról ajánljuk