Fordulat: több tanár dolgozott ebben a tanévben
Megállt a pedagógusok számának csökkenése, sőt, a ma záruló tanévben több tanár volt a KSH adatai szerint. A népesség iskolai végzettsége folyamatosan javul.
Megállt a pedagógusok számának csökkenése, sőt, a ma záruló tanévben több tanár volt a KSH adatai szerint. A népesség iskolai végzettsége folyamatosan javul.
A járműgyártás mellett az élelmiszeripar is húzta az ipari termelést áprilisban.
Nyolcvanhétezer-ötszáz forint. Ennyi lenne az az összeg, amire egy szerény életvitelhez – létminimum – ma szüksége van egy főnek a statisztikai hivatal szerint. Szakértők szerint hivatalosan több millió ember él ez alatt a szint alatt, a helyzet ráadásul 2009 óta folyamatosan romlik, a kormány pedig elengedte a legelesettebbek kezét. Probléma ugyanakkor, hogy a minimálbér nem fedezi a létminimum összegét, erre megoldás lehetne az, hogy a minimumjövedelem szintjét a létminimum szintjére emelnék. A cégek ezt ki is tudnák fizetni.
Továbbra sem lesz jelentős inflációs nyomás az Erste és az ING makroelemzői szerint, akik úgy vélik, hogy bár az év végére 2,2 százalék körülire gyorsulhat az infláció, az éves átlagos index igen alacsony lesz.
0,1 százalékkal csökkentek Magyarországon a fogyasztói árak az előző év azonos időszakához képest a KSH adatai szerint. Áprilishoz viszonyítva 0,2 százalékkal mérséklődtek az árak.
A létminimum az az összeg, amely biztosítja a magánháztartásokban élők számára a folyamatos életvitellel kapcsolatos szerény szükségletek kielégítését. Ez az összeg a KSH szerint 2 százalékkal nőtt tavaly.
Egy egyedülálló felnőttnek tavaly 87 510 forintra volt szüksége ahhoz, hogy megéljen, míg egy kétgyerekes családnak 253 779 forintra - derül ki a KSH pénteken kiadott, az MTI által azonban nem közölt Létminimum, 2013 című kiadványából. Az idén sem derült ki, hogy hányan élnek a létminimum alatt.
2014 negyedik hónapjában az export és import euróban számított értéke 3,1, illetve 4,2 százalékkal bővült tavaly áprilishoz viszonyítva. A külkereskedelmi mérleg többlete 47 millió euróval csökkent 2013 azonos hónapjához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken.
Magyarországon egy-két százalékkal emelheti a bruttó hazai termék (GDP) folyó áras értékét az, hogy az ESA2010 bevezetésével módszertani változások lesznek a nemzeti számlák elszámolásában.
Áprilisban 10,1 százalékkal bővült az ipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest az előzetes adatok szerint. Elsősorban a járműgyártás és az ahhoz kapcsolódó területek bővültek, de összességében a feldolgozóipar valamennyi ágazatában jelentős növekedés volt.
Az állami szektor mellett a magángazdaságban is megindult a beruházások növekedése az idei első negyedévben, ez pedig kedvező fejlemény. A bővülés elsősorban a járműgyártáshoz kapcsolódó iparágakban jelentős. Elemzők szerint a következő negyedévekben lassulni fog a bővülés üteme, de összességében marad a kedvező tendencia.
Az eddigi legnagyobb előző negyedévi 14,9 százalékos növekedés ütemét is jelentősen túllépve, a beruházások volumene 22,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit január-márciusban. A tavalyi negyedik negyedévhez képest 0,5 százalékkal nőttek a beruházások a Központi Statisztikai Hivatal szerint.
2014. február–áprilisban 4 millió 107 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 238 ezer fővel több, mint egy évvel korábban – közölte a KSH. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 61,4 százalékra emelkedett. Emellett a munkanélküliség csökkent az idei első negyedévben, 8,3-ról 8,1 százalékra. Az NGM úgy kommentálta a statisztikákat, hogy a foglalkoztatottság növekedésének része a közfoglalkoztatás és a migráció is, ám a kormány foglalkoztatási programjainak a foglalkoztatottak számának növekedéséből a versenyszféra egyre nagyobb arányt képvisel.
Januártól márciusig több gyerek született és többen házasodtak, mint előző évben ugyanebben az időszakban. A halálozások száma csökkent.
Miután a márciusi éves infláció csak 0,1 százalékos volt, a reálkeresetek is a nettó bérekkel azonos mértékben nőttek, amit a családi adókedvezmények hatása tovább erősített.
A férfinépesség fele, a nők harmada nikotinfüggő az országban. Ám míg a férfiak közül egyre többen leszoknak a cigiről, a nőknél ugyanez nem mondható el.
Az év első három hónapjában a termelés 27,6 százalékkal bővült 2013 azonos időszakához képest, márciusban az arány 34,2 százalékot - közölte a statisztikai hivatal.
2014 egészében a kormány által a korábban vártnál magasabb, 2,5 százalékos bruttó hazai termék (GDP) -növekedés sem elérhetetlen Varga Mihály szerint.
A KSH első, gyorsbecslése alapján Magyarország bruttó hazai terméke 2014. I. negyedévében 3,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ilyen tempójú növekedés nyolc éve nem volt, ez meghaladja az elemzői várakozásokat is.
A mezőgazdasági termelői árak márciusban 10,2 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban.