Több disznó és marha él Magyarországon
200 ezerrel több sertés, és mintegy 25 ezerrel több szarvasmarha van Magyarországon, mint tavaly – közölte a KSH.
200 ezerrel több sertés, és mintegy 25 ezerrel több szarvasmarha van Magyarországon, mint tavaly – közölte a KSH.
Ha a közmunkásokat nem számítjuk, a közszférában a havi munkaerőköltség 295 ezer helyett 326 ezer forintot tett ki a KSH szerint. A versenyszférában sem más a helyzet.
NMájusban 28,7 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene. Az év ötödik hónapjában mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett: az épületeké 17,0, az egyéb építményeké 40,4 százalékkal.
A termelés bővüléséhez elsősorban a járműgyártás, illetve az ehhez kapcsolódó beszállítói ágazatokon kívül az élelmiszeripar és az elektronikus fogyasztási cikkek gyártásának növekedése járult hozzá.
Az elmúlt öt-hat évben indult meg a fiatalok tömeges kivándorlása. Ma már a szülőképes korúak 7-8 százaléka külföldön él, egy évtizede ez az arány még egy-két százalék volt – mondta a KSH szakértője.
Tavaly júniushoz képest 0,3 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak a KSH adatai szerint, de májushoz képest ez 0,1 százalékos emelkedést jelent.
Májusban a belföldiek 13,8 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken, mint egy évvel korábban, a külföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma viszont 4,1 százalékkal kevesebb volt, így 2,9 százalékkal nőtt a vendégforgalom – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Korózs Lajos szerint a leszakadók, a munkások, a kádári kisemberek és a sodródó fiatalok – összesen 4,8 millióan – kevesebből élnek, mint havi 87 510 forint. Kifogásolta, hogy 2010 óta a KSH egyszer sem hozta nyilvánosságra, mennyien élnek a létminimum alatt.
Idén májusban 9,6 százalékkal nőtt az ipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest, a munkanaphatástól megtisztított és kiigazítatlan adatok szerint egyaránt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken.
A kiskereskedelmi forgalom meglepően alacsony ütemben bővült májusban.
A bruttó hazai termék (GDP) 3,6 százaléka volt a kormányzati szektor első negyedévi hiánya a KSH szerint.
0,8 százalékkal csökkentek az ipari termelői árak májusban az előző hónaphoz képest, ez 1,9 százalékos csökkenést jelent az egy évvel korábbihoz képest – közölte a KSH.
Idén március-májusban 104 ezerrel kevesebb volt a munkanélküliek száma, mint egy évvel korábban és 4 millió 105 ezer volt a foglalkoztatottak létszáma, 195 ezerrel több, mint egy évvel korábban.
A kiskereskedelmi cégek forgalma márciusban nagyobb volt, mint egy éve.
A kiskereskedelmi forgalom volumene áprilisban 6,3 százalékkal nőtt az előző évhez képest a naptárhatástól megtisztított adatok szerint – jelentette szerdán második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal. Az első becslésben, június elején még 6,6 százalékos növekedést jelentett a KSH.
A lakásépítések tovább csökkentek, az ipari épületek építése fellendült. Az építőipar 2005 óta a GDP-nek mintegy 4-5 százalékát adja. Tavaly 249 ezer embert foglalkoztattak ebben az iparágban. A vállalkozások száma az építőiparban egyre csak csökken.
A növényi termékek ára 13,6 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékek ára 0,9 százalékkal emelkedett.
Az árutonna-kilométerben mért szállítási teljesítmény tavaly 3,1 százalékkal emelkedett, és meghaladta az 50 milliárdot, de még mindig 3 százalékkal marad el a 2007-es teljesítménytől – áll a KSH Magyarország, 2013 című, most megjelent kiadványában.
Megállt a pedagógusok számának csökkenése, sőt, a ma záruló tanévben több tanár volt a KSH adatai szerint. A népesség iskolai végzettsége folyamatosan javul.
A járműgyártás mellett az élelmiszeripar is húzta az ipari termelést áprilisban.