Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#KSH

MTI Gazdaság

Csökkent az infláció augusztusban

A fogyasztói árak augusztusban 0,1 százalékkal csökkentek az egy hónappal korábbihoz képest, és 3,6 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

hvg.hu Gazdaság

Magyarország: negyedével drágultak a mezőgazdasági termékek

Az agrártermékek termelőiár-szintje 2011 júliusában 24,9 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 32,3, az élő állatoké és állati termékeké 11,4 százalékkal emelkedett – derül ki a KSH hétfői gyorstájékoztatójából.

MTI Gazdaság

Csökkent a vendégéjszakák száma

A vendégéjszakák száma 5,9, az összes bruttó árbevétel 3,8 százalékkal csökkent júliusban 2010 júliusához képest a kereskedelmi szálláshelyeken - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

MTI Itthon

234 millió forintba kerül a népszámlálás kampánya

Az idei népszámlálás kampányára majdnem 70 millió forinttal kevesebbet költ a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), mint a tíz évvel ezelőtti, legutóbbi népszámlálás kampányára - közölte Kruchina Vince, a KSH sajtó- és kommunikációs osztályának vezetője.

MTI Gazdaság

Nem módosította a KSH a magyar GDP-adatot

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) stagnált az idei második negyedévben a megelőző negyedévhez, és 1,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. A ma közzétett végleges adat megegyezik a KSH által augusztus 16-án nyilvánosságra hozott előzetes számmal.

MTI Gazdaság

Ma kiderül, mennyi a GDP

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma teszi közzé a bruttó hazai termék (GDP) második negyedéves adatait.

MTI Itthon

Megfelel az adatvédelmi törvénynek a népszámlálás

Megfelel a népszámlálás az adatvédelmi, statisztikai, kisebbségi és népszámlálási törvényeknek; a Központi Statisztikai Hivatalból (KSH) egyedi adat soha nem kerülhet ki, név nem szerepel a kérdőíveken, a lakcímet pedig a személyes adatoktól külön kezelik - mondta Virágh Eszter, a népszámlálás szóvivője pénteken Budapesten.

MTI Itthon

40 ezer népszámlálási számlálóbiztost képeznek ki

Hétfőn kezdődik a csaknem 40 ezer népszámlálási számlálóbiztos és az őket ellenőrző felülvizsgálók képzése - jelentette be Németh Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálásért felelős elnökhelyettese pénteken Budapesten.

MTI Gazdaság

Nem lepődtek meg az elemzők a magyar exportadatokon

Sem az export, sem az import növekedésének jelentős júniusi lassulása nem okozott meglepetést az elemzőknek, akik úgy vélték, az év egészét tekintve a külkereskedelmi többlet elérheti a 6,5-6,6 milliárd eurót, szemben a tavalyi 5,5 milliárd euróval.

MTI Gazdaság

KSH: hatalmasat lassult az import és az export

Júniusban a kivitel 3,1 százalékkal, a behozatal 3,8 százalékkal nőtt 2010 júniusához viszonyítva euróban számolva, ami jelentős lassulás a májusi 20,5 százalékos export és 15,6 százalékos import növekedést követően - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában pénteken.

MTI Itthon

Idén eddig több, mint 17 millió külföldi járt Magyarországon

Az első félévben 17,6 millió külföldi látogató érkezett Magyarországra, 4 százalékkal több mint 2010 azonos időszakában, fogyasztásuk 523 milliárd forint (1.944 millió euró) volt, ami 1 százalékkal kevesebb, mint a múlt év első felében volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

hvg.hu Plázs

Évi nyolcvanezer újszülött hiányzik

A drámaian rossz tavalyi adatokhoz képest is csökkent a születések száma az év első felében Magyarországon: míg 2010-ben eleve több mint 6 százalékkal – 6107 fővel – kevesebb gyerek jött világra, mint 2009-ben, az idei esztendő első hat hónapjában további 8 százalékos visszaesést mért a KSH.

MTI Gazdaság

Enyhén emelkedtek az ipari termelői árak

Az ipari termelői árak az előző havihoz mérten 0,3 százalékkal nőttek, az egy évvel korábbihoz képest ugyanakkor 1 százalékkal csökkentek júliusban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

MTI Gazdaság

Magas lesz a munkanélküliség az elemzők szerint

Idén továbbra is magas maradhat a munkanélküliség, az egyetlen biztató részlet azonban, hogy emelkedett a foglalkoztatottság a május-júliusi időszakban - kommentálták elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn publikált munkaerő-piaci adatait.

MTI Gazdaság

Nem változott a munkanélküliségi ráta május és július között

A munkanélküliségi ráta 10,8 százalék volt a május-júliusi időszakban, nem változott a megelőző három hónaphoz, azaz a második negyedévhez képest, és csökkent az egy évvel korábbi 11 százalékhoz viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.

1
90 91 92 93 94
117
Még a Fidesz-közeli agytröszt szerint is álom a kormány gazdasági előrejelzése

Még a Fidesz-közeli agytröszt szerint is álom a kormány gazdasági előrejelzése

Felfüggesztették az atomenergiával kapcsolatos amerikai szankciót, de a paksi bővítés nem kapott mentességet

Felfüggesztették az atomenergiával kapcsolatos amerikai szankciót, de a paksi bővítés nem kapott mentességet

Mészáros Lőrinc éttermét megbüntette a NAV

Mészáros Lőrinc éttermét megbüntette a NAV

A Mentőszolgálat állítja, hogy a legsürgősebb esetekhez átlagosan 12,3 perc alatt kiérnek

A Mentőszolgálat állítja, hogy a legsürgősebb esetekhez átlagosan 12,3 perc alatt kiérnek

Magasabb infláció, kisebb növekedés – itt a jegybank friss előrejelzése

Magasabb infláció, kisebb növekedés – itt a jegybank friss előrejelzése

Valami becsapódott a Hold felszínébe, videóra vette egy csillagász a villanást

Valami becsapódott a Hold felszínébe, videóra vette egy csillagász a villanást

Elárulta a HungaroMet, hol van a legnagyobb esély fehér karácsonyra

Elárulta a HungaroMet, hol van a legnagyobb esély fehér karácsonyra

Szegeden féltékenységből lövöldözött az utcán egy férfi, vádat emeltek ellene

Szegeden féltékenységből lövöldözött az utcán egy férfi, vádat emeltek ellene

Menesztették Tarr Zoltán feleségét, az Ügyfélkapuról tudta meg

Menesztették Tarr Zoltán feleségét, az Ügyfélkapuról tudta meg

A címlapról ajánljuk