Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#KSH

MTI Itthon

A Fidesz visszaszólt: "nem a pártoknak szülnek a nők"

A Fidesz tisztában van azzal, hogy komoly demográfiai problémákkal küzd Magyarország, ugyanakkor figyelmezteti a szocialista politikusokat, hogy nem a pártoknak szülnek a nők - közölte a kormánypárt szerdán az MSZP közleményére reagálva.

MTI Plázs

KSH: tíz százalékkal kevesebb gyerek született, mint egy éve

Az év első öt hónapjában csaknem 10 százalékkal kevesebb gyermek született, mint az előző esztendő hasonló időszakában, a halálozások száma pedig mintegy három százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), hozzáfűzve, hogy az ország becsült lélekszáma május végén 9 millió 969 ezer volt.

MTI Gazdaság

KSH: kissé gyorsult az ipari termelés növekedése

Kissé gyorsult az ipari termelés növekedése májusban: az előző havi 7,1 százalékos emelkedés után májusban 7,6 százalékkal bővült a termelés volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

MTI Gazdaság

Londoni elemzők szerint az MNB nem változtat az alapkamaton

A vártnál ismét jóval alacsonyabb magyarországi inflációs adatok ellenére egyelőre nem várható kamatcsökkentés az MNB részéről, mivel a magyar jegybank nem csupán az infláció fő mozgatóerejét adó élelmiszerárakra figyel - vélekedtek a keddi adatismertetés után londoni felzárkózó piaci elemzők.

MTI Gazdaság

Kevesebb külföldi ment a Balatonhoz

Tavalyhoz képest nőtt az év első felében a szállodai vendégek és az eltöltött éjszakák száma is, ezen belül azonban a balatoni szálláshelyek és a wellness-hotelek kevesebb vendéget fogadtak, mint tavaly - áll a KSH felmérésében.

MTI Gazdaság

KSH: 7,6 százalékkal nőtt az ipari termelés májusban

Az ipari termelés volumene májusban 7,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, a munkanaphatással korrigált index 2,6 százalék - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az előzetes adatok alapján.

MTI Gazdaság

KSH: áprilisban tovább lassult az export és az import növekedési üteme

Áprilisban tovább lassult az export és az import éves összevetésű növekedési üteme, és a havi külkereskedelmi többlet a februári és márciusi egyenként 830 millió eurót meghaladó rekord szintről 479,3 millió euróra, az egy évvel korábbit mindössze 23,8 millió euróval meghaladó összegűre csökkent.

MTI Gazdaság

KSH: májusban nőttek az ipari termelői árak

Az ipari termelői árak májusban az előző havinál 0,1 százalékkal magasabbak voltak, az egy évvel korábbihoz mérten 1,2 százalékkal emelkedtek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

MTI Gazdaság

KSH: csökkent a munkanélküliségi ráta

Tovább csökkent, 0,4 százalékponttal 11 százalékra mérséklődött a munkanélküliségi ráta Magyarországon március-májusban, és nőtt a foglalkoztatottak száma - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

MTI Vállalkozás

Áprilisban kevesebbet forgalmaztak a kiskereskedők

A kiskereskedelmi üzletek a naptárhatástól megtisztított adatok alapján áprilisban 1,3 százalékkal, az év első négy hónapjában 0,5 százalékkal kisebb volumenű forgalmat bonyolítottak le, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

MTI Gazdaság

Az első negyedévben 1,4 százalékkal nőtt a reálkereset

A családi adókedvezmények és a 16 százalékos személyi jövedelemadó együttes hatására 2011 első negyedévében nemzetgazdasági átlagban a nettó kereset 5,6 százalékkal, a reálkereset 1,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán a honlapján.

MTI Itthon

Számottevően csökkent idén a születésszám

Kevesebben születtek és többen haltak meg Magyarországon 2011 első négy hónapjában mint múlt év ugyanezen időszakában; az ország lélekszáma 9 millió 972 ezer volt 2011 április végén - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

MTI Karrier

Meglepte az elemzőket az áprilisi bérnövekedés

Meglepte az elemzőket az 5,9 százalékos áprilisi bruttó bérnövekedés, hiszen átlagosan csak 4 százalékot vártak, ugyanakkor arra számítanak, hogy a következő hónapokban lassul a növekedés üteme, s az év végére az infláció is mérséklődhet.

MTI Karrier

KSH: stagnáló foglalkoztatottság

A vállalkozásoknál foglalkoztatottak április létszáma 37 900-zal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a költségvetési szektorban alkalmazott állomány 36 400 fővel csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

MTI Gazdaság

KSH: folytatódott az építőipari termelés visszaesése

Az építőipar teljesítményének hosszabb ideje tartó visszaesése az év negyedik hónapjában is folytatódott: 2011 áprilisában az építőipari termelés volumene mind kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva 15,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest és az új szerződések volumene is 30 százalékkal esett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

MTI Gazdaság

Májusi inflációs adatok: az elemzők rosszabbat vártak

A vártnál jobb májusi inflációs adatokból az elemzőket az élelmiszerek drágulásának lassulása lepte meg leginkább, és bár a megkérdezettek az infláció további csökkenésére számítnak, korainak tartanák megjósolni egy következő jegybanki alapkamat csökkentés idejét.

Napi Gazdaság Vállalkozás

Napi: tízezer bolt szűnt meg fél év alatt

A KSH nemrég közzétett adatai szerint 2009 második felében tízezer üzlet tűnt el a kereskedelemből - írja szerdai számában a Napi Gazdaság a statisztikai hivatal másfél éves csúszással publikált adataira hivatkozva.

1
92 93 94 95 96
117
Vitézyék leállítanák a közösségi költségvetést, a bizottsági ülésen a Tisza és a Párbeszéd is támogatta

Vitézyék leállítanák a közösségi költségvetést, a bizottsági ülésen a Tisza és a Párbeszéd is támogatta

2024 legjobb találmányai: ápolószimulátor, kódergömb, fordított egyetemi felvételi

2024 legjobb találmányai: ápolószimulátor, kódergömb, fordított egyetemi felvételi

Ásóval csapkodott az autósok felé egy férfi, mert összeveszett a feleségével – videó

Ásóval csapkodott az autósok felé egy férfi, mert összeveszett a feleségével – videó

Golovin Vlagyimir női kézikapitány: Ismerem a játékosaimat, tudom, mikor fáj nekik, mikor boldogok, és ezt mind kezelni kell

Golovin Vlagyimir női kézikapitány: Ismerem a játékosaimat, tudom, mikor fáj nekik, mikor boldogok, és ezt mind kezelni kell

Ismét akcióba lépett az orosz repülős potyautas

Ismét akcióba lépett az orosz repülős potyautas

Golovin Vlagyimir női kézikapitány: Ismerem a játékosaimat, tudom, mikor fáj nekik, mikor boldogok, és ezt mind kezelni kell

Golovin Vlagyimir női kézikapitány: Ismerem a játékosaimat, tudom, mikor fáj nekik, mikor boldogok, és ezt mind kezelni kell

Az ukránok szerint az oroszok intenzív ellentámadást indítottak a Kurszki területen

Az ukránok szerint az oroszok intenzív ellentámadást indítottak a Kurszki területen

Újabb nagy pofon a streamingtől, az LG kiszállhat a Blu-rayből

Újabb nagy pofon a streamingtől, az LG kiszállhat a Blu-rayből

Úgy felforgatta a dubaji csoki a pisztáciapiacot, hogy a törököknek már a baklavára se telik

Úgy felforgatta a dubaji csoki a pisztáciapiacot, hogy a törököknek már a baklavára se telik

A címlapról ajánljuk