Vízágyúkkal oszlattak Kairóban
Vízágyúkat vetettek be a rendfenntartók kedden Kairóban két kormányellenes tüntetés szétoszlatására.
Vízágyúkat vetettek be a rendfenntartók kedden Kairóban két kormányellenes tüntetés szétoszlatására.
A Muszlim Testvériség teljes felszámolására készül Egyiptomban a hadsereg. Az eltávolított Mohamed Murszi elnök elleni tárgyalás az új rezsim lakmusztesztje lehet.
Az egyiptomi hatóságok őrizetbe vették Esszam el-Eriant, a Muzulmán Testvériség egyik vezetőjét – közölték szerdára virradóra belügyminisztériumi források.
Ismeretlen támadók merényletet követtek el egy esküvő résztvevői ellen egy kopt keresztény templomnál Kairó egyik külvárosában vasárnap este.
A legsúlyosabb összecsapások voltak vasárnap Egyiptom-szerte azóta, hogy a biztonsági erők augusztus közepén lerohanták Mohamed Murszi megbuktatott elnök híveinek két ülőtüntetését. A biztonsági erők és az iszlamisták összecsapásaiban 51-en haltak meg vasárnap, amely a fegyveres erők napja volt, az 1973-as arab-izraeli háború kirobbanásának évfordulója.
Ritkábban lát havat Kairó népe, mint a Halley-üstököst. Most, 112 év után ez is megtörtént. Viszont 1639-ben, na akkor ennél is komolyabb hóesés volt! Az egyiptomi fővárost ugyanaz a hidegfront sújtotta, amelyik Jeruzsálemet és Gázát elérte. Kairóban egyébként a hó olvadásra van ítélve, mivel a hőmérséklet még mindig fagypont fölött van.
Az egyiptomi rendőrség könnygázt vetett be kedden a Kairói Egyetem hallgatóinak szétoszlatására, akik Mohamed Murszi megbuktatott államfő mellett tüntettek - közölték biztonsági tisztségviselők és a diákok egyik képviselője.
A tüntetésekre vonatkozó szabályokat szigorító törvény ellen demonstrálók és rendőrök csaptak össze Kairóban egy bíróság előtt szombaton.
Újra felbukkant kedden Kairóban az az iszlámbíráló német író, akit a hatóságok feltételezése szerint a hét végén elraboltak az egyiptomi fővárosban - jelentette a youm7 nevű egyiptomi hírportál.
Elraboltak egy egyiptomi születésű, német állampolgárságú írót Kairóban - jelentette hétfőn a dpa német hírügynökség. Hamad Abdel Samad műveiben rendszeresen bírálta az iszlám politikai ideológiáját és a vallás modern értelmezését szorgalmazta.
Egy diák életét vesztette azokban az összetűzésekben, amelyek szerda este zajlottak Kairóban a megbuktatott Mohamed Murszi elnök mellett tüntetők és a biztonsági erők között.
Ismét áll a bál a kairói Tahrír téren, a 2011. november 19-i tüntetések második évfordulóján.
Több ezer iszlamista tüntető követelte Kairóban és az ország más városaiban Mohamed Murszi újbóli beiktatását pénteken, néhány nappal a megbuktatott egyiptomi elnök tárgyalásának megkezdése előtt.
Az egyiptomi rendőrség szerdán behatolt a kairói al-Azhar egyetem területére és könnygázt vetett be a tüntető diákok ellen - jelentette szemtanúk beszámolója alapján a Reuters hírügynökség.
Több ezer iszlamista tüntető követelte pénteken Kairóban és az ország más városaiban Mohamed Murszi megbuktatott elnök újbóli beiktatását. Az egyiptomi biztonsági erők Alexandriában és Szuezben könnygázt vetettek be.
Fáraók orvosának 4000 éves sírjára bukkant egy cseh régészcsapat a Kairótól délnyugatra, Abu-Szírben folyó ásatásokon.
Több ezer egyiptomi egyetemista követelte hétfőn Kairóban és az ország más városaiban Mohamed Murszi megbuktatott államfő újbóli beiktatását. A harmadik napja tartó diáktüntetések komoly próbatétel elé állítják a hadsereget, amely két hónapja vérbe fojtja a kormányellenes iszlamista demonstrációkat.
Könnygázt és éles lőszert is bevetett a rendőrség pénteken Kairóban, hogy iszlamista tüntetők behatolását a Tahrír térre. Az összecsapásban egy tüntető meghalt.
Általános iskolás gyermekeket szállító busz ütközött teherautóval Kairóban szerda este, a szerencsétlenségben nyolc gyermek és egyik tanáruk meghalt.
Megerősítette a megbuktatott egyiptomi államfő miniszterelnökének egyéves börtönbüntetéséről szóló ítéletet egy egyiptomi fellebbviteli bíróság hétfőn. Hisam Kandilt először áprilisban, majd júliusban amiatt ítélték el első fokon, mert nem hajtott végre egy korábbi bírósági végzést, amely megsemmisítette egy állami vállalat privatizációját, és elrendelte a korábban elbocsátott alkalmazottak visszavételét.