Lemondott a kazah kormányfő, máris megvan az utódja
Váratlanul lemondott Szerik Ahmetov, Kazahsztán miniszterelnöke szerdán.
Váratlanul lemondott Szerik Ahmetov, Kazahsztán miniszterelnöke szerdán.
A kazah védelmi minisztérium felfüggesztette pénteken az országban folytatott orosz rakétakísérleteket, amíg nem tisztázzák, mi okozta egy MH-300 típusú, meteorológiai kutatásokhoz használatos rakéta lezuhanását a nyugat-kazahsztáni Sungaj településtől egy kilométerre – áll a tárca közleményében.
A HSBC brit nagybank 176 millió dollár készpénzért eladta kazahsztáni leánycégét a közép-ázsiai ország második legnagyobb pénzintézetének, a Halyk Banknak.
Vígan élhettek volna egymás nélkül, ehelyett találkoztak.
Közvetlen közelről kapott el egy fedélzeti kamera egy gyalogosgázolást a kazahsztáni Aktauban.
A kazah központi bank bejelentette, hogy keddtől nem tartja fenn a nemzeti valuta, a tenge eddigi árfolyamát, mérsékli az intervenciókra szánt összeget, és kevésbé avatkozik be a tenge árfolyam-alakulásába.
Muhtar Abljazov volt kazah bankelnök kiadatásáról döntött csütörtökön egy francia bíróság: a hatmilliárd dollár (1360 milliárd forint) elsikkasztásával vádolt kazah ellenzékit az orosz vagy az ukrán hatóságoknak adhatják át.
Jerlan Idriszov kazah külügyminisztert fogadta kedden az Országházban Kövér László házelnök.
2013 első nyolc hónapjában a kétoldalú áruforgalom Kazahsztánnal mintegy 4 százalékkal, ezen belül a magyar kivitel csaknem 32 százalékkal emelkedett - írta az NGM. Az egyeztetésen közös pénzügyi alap felállításáról is megállapodott a két fél.
Szerik Ahmetov kazah miniszterelnök csütörtökön fogadta Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét - jelentette a KAZINFORM kazah hírügynökség a kormányfő hivatalos honlapjára hivatkozva.
Magyarországon próbált letelepedni, de elfogták és most kiadhatják az a kazah nőt, aki 6 milliárd euró elsikkasztásában segített Mukhtar Abljazov bankvezérnek – írja a Blikk.
Gabonaközözösséget hoz létre Oroszország, Ukrajna és Kazahsztán. Dmitrij Medvegyev orosz és Mikola Azarov ukrán kormányfő az orosz-ukrán államközi gazdasági vegyes bizottság ülése után írta alá az erről szóló megállapodást az oroszországi Kalugában.
Fegyházban letöltendő 10 év börtönbüntetésre ítélte kedden első fokon a moszkvai városi bíróság a Vlagyimir Putyin államfő elleni merénylet előkészítésével vádolt kazahsztáni férfit.
Puszta kézzel fojtott meg egy éhes farkast egy volt rendőr Kazahsztánban.
A kritikák kereszttüzébe került Kanye West, amiért a kazahsztáni elnök unokájának esküvőjén lépett fel.
Leleményes alkoholcsempészek egy közép-ázsiai határfolyóban lefektetett tömlő segítségével "exportáltak" vodkát Kazahsztánból Kirgizisztánba.
Őrizetbe vették a francia Riviérán a szökésben lévő Muhtar Abljazov kazah üzletembert, akit azzal vádolnak, hogy hatmilliárd dollárt (1360 milliárd forint) sikkasztott el a BTA banktól, amelynek korábban elnöke volt.
A kazah elnök unokájának esküvőjén fog fellépni a Britain's Got Talent győztese, a magyar Attraction látványszínház – írja a Blikk.
Görögországban bejelentették, a közmédia bezárásával fékezik a kiadásokat. De a kreatív megoldások között felvetődött már mediterrán szigetek eladása, gyarmat létrehozása és pénzügyi adatok szimpla meghamisítása is. Ha nagy a válság, nincsenek tabuk, és a szokásos lépések mellett bármilyen vad ötlet jól jöhet.
Az OTP Bank Kazahsztánban nem folytat akvizíciós tárgyalásokat, az erről szóló értesülések minden valós alapot nélkülöznek - közölte a bank a Privátbankár.hu-val.