Felengedik a csúszdára a kazah tengét

A kazah központi bank bejelentette, hogy keddtől nem tartja fenn a nemzeti valuta, a tenge eddigi árfolyamát, mérsékli az intervenciókra szánt összeget, és kevésbé avatkozik be a tenge árfolyam-alakulásába.

  • MTI MTI
Felengedik a csúszdára a kazah tengét

A kazah jegybank közleménye szerint az új átváltási árfolyam dolláronként legfeljebb 185 tengéig emelkedhet.

A keddi hivatalos árfolyam 155,5 tenge/dollár volt. Ez azt jelenti, hogy a kazah jegybank a tenge 19 százalékos árfolyamcsökkenését engedélyezi a dollárhoz képest. A központi bank döntése után a dollár szinte azonnal 163,90 tengére erősödött. 

A jegybank az intézkedést a nemzetközi pénzpiaci bizonytalanságokkal indokolta. A központi bank közleménye szerint az amerikai jegybank szerepét betöltő Fednek az a döntése, hogy fokozatosan szűkíteni kezdi gazdaságélénkítő programját, jelentős tőkekivonást indított el a feltörekvő piacokról, ahová a kazah is tartozik, ez pedig nyomást gyakorol a feltörekvő országok valutáira.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.