Annyian jelentkeznek Kijevben önkéntesnek, hogy kifogytak a felszerelésből
Az ukrán rendőrök és katonák szerint nagyon sok diverzáns van Kijevben, akik célpontokat jelölnek meg az orosz légierő számára.
Az ukrán rendőrök és katonák szerint nagyon sok diverzáns van Kijevben, akik célpontokat jelölnek meg az orosz légierő számára.
A hvg.hu munkatársa, Bihari Ádám jelentkezik Kijev belvárosából az orosz támadás második napján
Ugyan a hírszerzés szerint az ukránok keményebben ellenállnak, mint feltételezték, de a főváros elestét firtató kérdésre nem voltak hajlandók válaszolni.
A támadók az ukrán főváros Obolon kerületét foglalták el.
Oroszország ultimátumot intézett Ukrajnához, amely szerint akkor fejezi be a csütörtökön kezdett offenzívát, ha Kijev garantálja Ukrajna semlegességét és demilitarizálását. Ukrán beszámolók szerint a harcokban eddig mintegy kétszáz ukrán katona és polgári személy vesztette életét, de Kijev 350 orosz halottról tud. Az országban általános mozgósítást rendeltek el, és megtiltották a hadkötelesek külföldre utazását.
Bihari Ádám elmondta, hogy továbbra is támadják az ukrán fővárost az orosz csapatok.
Az amerikai külügyminiszter szerint Moszkva az emberi jogok megsértésére készül az ukrán fővárosban.
Tíz-tizenöt percenként ismétlődnek.
A HVG fotóriportere Kijevben van, az ő, illetve hírügynökségek fotóin mutatjuk be, mi történt Ukrajna megtámadásának napján.
A helikopterek Belarusz felől támadtak rá az ukrán főváros mellett található repülőtérre.
A telefonvonalak nem mindig üzemelnek, de mindenkinek segítséget nyújtanak, aki kéri.
A város belső részein kiürültek az egyébként forgalmas utcák – írja helyszíni tudósítónk, Németh András.
Szemtanúk kora reggel óta tesznek közzé az itt láthatóhoz hasonló felvételeket közösségi oldalakon.
Ukrajnába kiküldött tudósítóinkkal beszélgetünk.
Pattanásig feszül az orosz–ukrán konfliktus, a hvg.hu stábja Ukrajnába utazott, hogy onnan tudósítson a fejleményekről. Először a Majdan teret nézték meg.
A kijevi polgármester az uniós és NATO-tagállamok által beígért szankciók azonnali bevezetését követelte.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a háromoldalú, Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló minszki összekötő csoport minél előbbi összehívását sürgette vasárnap Emmanuel Macron francia államfővel folytatott telefonbeszélgetésében.
Az amerikaiakhoz hasonlóan ők is a lengyel határ melletti Lvivbe költöztek.
Az USA ukrajnai diplomáciai szolgálata a fővárosból a lengyel határ melletti Lvivbe költözik.