MTI Itthon

Szándékosan okozhatott baleseteket egy kisapostagi férfi, őrizetbe vették

Őrizetbe vettek egy 56 éves kisapostagi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy több alkalommal térkődarabokat és más tárgyakat helyezett fő közlekedési utakra, ezzel veszélyeztette a közúti közlekedésben részt vevők életét és testi épségét – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.

MTI Itthon

Járó motorral, meredek szögben csapódott a földbe a lezuhant kisrepülő

A Közlekedésbiztonsági Szervezet szerint nem volt kötelező repülési tervet benyújtani a lezuhant kisrepülő útvonalára. A Kisapostagnál lezuhant gép roncsát közelebbről még nem tudták megvizsgálni, de az "első helyszíni benyomás" alapján a repülőgép járó motorral, meredek szögben ütközött a földnek.

MTI/HavariaPress Itthon

Lezuhant egy kisrepülő Kisapostagnál, két holttestet találtak benne

Két ember holttestét találták meg abban a kisrepülőgépben, aminek roncsaira a Fejér megyei Kisapostag és Baracs között csütörtök reggel bukkantak rá, a sportrepülőtérhez közeli kukoricásban. A HavariaPress úgy tudja, a pilóta és utasa is tapasztalt repülő volt.

Egy törökországnyi ember él otthonából elűzve

Egy törökországnyi ember él otthonából elűzve

Távozik Mészáros Kinga, a Centrál Médiacsoport vezérigazgatója

Távozik Mészáros Kinga, a Centrál Médiacsoport vezérigazgatója

Lemoshatatlanul Moszkvára ég a maláj gép lelövése – megvannak a gyanúsítottak

Lemoshatatlanul Moszkvára ég a maláj gép lelövése – megvannak a gyanúsítottak

Az összeomlóban lévő baleseti ellátás miatt rendkívüli közgyűlésre hívják a traumatológusokat

Az összeomlóban lévő baleseti ellátás miatt rendkívüli közgyűlésre hívják a traumatológusokat

Máris kiesett Fucsovics Londonban

Máris kiesett Fucsovics Londonban

Sok részmunkaidős dolgozó sem tudja, hogyan számolják ki a szabadságát

Sok részmunkaidős dolgozó sem tudja, hogyan számolják ki a szabadságát

Beindultak a találgatások, miután kiderült, hogy nőt küld a NASA a Holdra

Beindultak a találgatások, miután kiderült, hogy nőt küld a NASA a Holdra

A Bige-birodalom bedőlése a gazdáknak is sokba kerülhet

A Bige-birodalom bedőlése a gazdáknak is sokba kerülhet

Egy hétfőn árokba hajtott busz miatt teljes útlezárás van az M3-as egy részén

Egy hétfőn árokba hajtott busz miatt teljes útlezárás van az M3-as egy részén

Kitört a balhé a békési Fideszben Simonka György miatt, de a pártnak ez csak bolhaköhögés

Kitört a balhé a békési Fideszben Simonka György miatt, de a pártnak ez csak bolhaköhögés

Rakétalövedékeket és könnygázgránátot is tartott otthon egy székesfehévári férfi

Rakétalövedékeket és könnygázgránátot is tartott otthon egy székesfehévári férfi

A címlapról ajánljuk