Az Iszlám Állam nem hagyja Kobanit
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet először ismerte el, hogy vereséget szenvedett a szíriai-török határon fekvő Kobaninál, és tagjai fogadkoztak, hogy újra támadni fogják a várost.
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet először ismerte el, hogy vereséget szenvedett a szíriai-török határon fekvő Kobaninál, és tagjai fogadkoztak, hogy újra támadni fogják a várost.
Az Iszlám Állam legalább ötven fegyveresét megölték az elmúlt 24 órában a szíriai Kobaninál - közölte vasárnap az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
Az Iszlám Állam által ostromlott Kobani városban a lakosok olyan panaszokról számoltak be, amelyek vegyi fegyverek hatására szoktak fellépni.
Az utóbbi néhány napban szíriai kurd városok több százezer lakója menekült át Törökország területére. Szakértők szerint azonban még tovább emelkedik a menekültek száma, ha folytatódik a dzsihadisták előrenyomulása a Szíriában dúló polgárháborúban. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága felkészül arra a lehetőségre is, hogy Kobani szíriai kurd városnak mind a négyszázezer lakosa Törökországba menekül az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges fegyveres csoportosulás elől – tudatta kedden a szervezet.Csütörtökön megérkezett az ENSZ első, szíriai menekülteknek szánt segélyeket szállító repülőgépe, amely az ENSZ megbízásából segélycsomagokat szállít a török területre menekült szíriai civileknek.Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága Genfben közölte: a repülőgép a jordán fővárosból, Ammánból indult és a déltörök Adana városában szállt le, fedélzetén egyebek között alvószőnyegeket, takarókat és főzőedényeket szállított. A következő napokban további hét repülőgépet indít útnak hasonló rakománnyal az UNHCR.Az utóbbi néhány napban szakadatlanul özönlöttek a menekültek Kobani (arab nevén Ain-el-Arab) szíriai kurd városból Törökországba a dzsihadisták folyamatos támadásai miatt. A világszervezet kedden közölte, felkészül arra a lehetőségre is, hogy a városban tartózkodó négyszázezer - többségében kurd - lakos és menekült török területen keres oltalmat a szélsőségesek elől.
Az utóbbi néhány napban szíriai kurd városnak mintegy 138 ezer lakosa menekült át a szomszédos Törökország területére. Szakértők szerint azonban még tovább emelkedik a menekültek száma, ha folytatódik a dzsihadisták előrenyomulása a Szíriában dúló polgárháborúban.