Kim Dzsong Un megígérte, hogy helyreállítja a kommunikációt Dél-Koreával
Októbertől él a régi-új kommunikációs vonal.
Októbertől él a régi-új kommunikációs vonal.
A szél és az eső miatt több mint 1500 embernek kellett elhagynia az otthonát.
Az orosz elnök a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel folytatott csütörtöki tárgyalásai után arról beszélt: megvalósítható a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítése.
Nem ez az első ilyen esete.
Az északi atomlétesítmény bezárásának felügyeletére kéri az ENSZ-t a déli elnök
Észak-Korea vezetője és a dél-koreai elnök megállapodtak, hogy atomfegyvermentessé teszik a Koreai-félszigetet. Abban is megállapodtak, hogy idén hivatalosan is véget érhet az 1953-ban lezárt koreai háború.
A világtól elzárt kommunista diktatúra külügyminisztériuma provokációnak tűnő közleményben vizionált atomháborút.
A két ország megegyezett arról, hogy közös pályázatot készít. A 2032-es nyári játékokra pályáznak.
Még idén Oroszországba látogathat az észak-koreai vezető – jelentette be Valentyina Matvijenko, az orosz parlament felsőházának elnöke phenjani látogatásának befejeztével.
A Koreai-félsziget atommentesítéséről is tárgyalhat Észak-és Dél-Korea vezetője, emellett Kim Dzsong Un is kifejezte elkötelezettségét.
Az amerikai elnök és az észak-koreai vezető elkötelezte magát a békefolyamat mellett.
Megérkeztek az Egyesült Államokba azok az amerikaiak, akiket Észak-Korea engedett szabadon még szerdán.
Az amerikai elnök belengette pénteken azt is, hogy "sok minden történt" az Észak-Koreában fogva tartott amerikai állampolgárok ügyében is, illetve "nagyon jó dolgok fognak történni".
Az orosz elnök örül, hogy Észak- és Dél-Korea megpróbálja rendezni a viszonyát. Oroszország állítólag közös infrastrukturális és energetikai programokba is hajlandó beszállni harmadik országként.
Kezet fogott egymással Kim Dzsong Un észak-koreai és Mun-Dzse In dél-koreai vezető a Korea-közi határon fekvő panmindzsoni katonai támaszponton, majd kézen fogták egymást, és a déli elnök átlépett az északi oldalra, igaz, ezt eredetileg nem tervezték. Utána az északiak vezetője ment át délre, ami ugyancsak történelmi lépés volt: phenjani vezető most először lépte át ugyanis az 1953-ban véget ért háború után létrehozott határt. Fotók a két Korea csúcstalálkozójáról, ahol talán most megváltozhat a világ.
Jó hangulatú volt Kim Dzsong Un észak-koreai és Mun-Dzse In dél-koreai vezető hosszan várt (sokáig nem is remélt) tárgyalásainak első fordulója. Az ebéd utáni második forduló után várhatóak az 1953-ban véget ért háború lezárásával, illetve a félsziget atommentesítésével kapcsolatos bejelentések.
Kim Dzsong Un Pekingbe ment tárgyalni, szakértők szerint azért, hogy előkészítse a két Korea, illetve Észak-Korea és az Egyesült Államok csúcstalálkozóját.
Műholdas felvételekből arra lehet következtetni, hogy Észak-Korea újraindította a plutónium gyártását a jongbjoni atomerőműben – vélik egy washingtoni kutatóintézet, a Koreai-félszigetre szakosodott Egyesült Államok–Korea Intézet szakértői.
"Kielégítő" megállapodáshoz vezettek Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és a Mun Dzse In elnök által Phenjanba menesztett dél-koreai küldöttség tárgyalásai, egyebek közt egy csúcstalálkozó szándékáról – közölte kedden az észak-koreai állami média.
Az orosz elnök szerint csak a tárgyalások vezethetnek eredményre, méghozzá olyanok, amelyekhez nem támasztanak előfeltételeket.