#Kormányinfó

Lázár az Európai Parlament döntéséről: baloldali provokáció, nem több
 

Lázár az Európai Parlament döntéséről: baloldali provokáció, nem több

Az Európai Parlament szerdán elfogadta azt a határozattervezetet, amelynek értelmében megkezdik az uniós szerződés hetedik cikkelye szerinti eljárás megindításának előkészítését Magyarországgal szemben. Az úgynevezett hetes cikkely bevetése végső esetben Magyarország szavazati jogának a megvonását is jelentheti. A Fidesz közleményében Soros-jelentésnek nevezte az EP határozattervezetét. Kövesse velünk élőben a Kormányinfót!

hvg.hu hvg.hu




Kormányinfó 84: CEU, CEU, CEU - össztűz irányult a kormányra
 

Kormányinfó 84: CEU, CEU, CEU - össztűz irányult a kormányra

Forró hangulatú Kormányinfónak indult, de végül nem lett olyan erős. Lázár egyértelművé tette, hogy Soros Györggyel van bajuk, a CEU-val nem. Balog Zoltán Emmi-miniszter tévedett, amikor azt mondta, a törvénymódosítás a CEU ellen irányult. A CEU-"habverés" egyébként valójában a menekültkvóta elleni harc leplezett eszköze. Simicska Lajos támadásaival nem foglalkozik a kormány, Orbán pedig belátta, hogy mégis foglalkozik nőügyekkel (Szemerkényi Réka amerikai nagykövet visszahívását kommentálta korábban így), mert az ország fele nő. Bocsánatot nem fog kérni - ez történt azon a Kormányinfón, ahol még egy Magyar Idők-újságíró is rosszul lett.

hvg.hu hvg.hu


Kormányinfó: CEU-tól Orbánig - percről percre
 

Kormányinfó: CEU-tól Orbánig - percről percre

Amerikáig érő CEU-botrány, a médiasokszínűséget vészesen fenyegető reklámtörvény, újabb strasbourgi tiltás a kormánynak. Ja, és Orbán Viktor monstruózus munkabírása. Sűrű, és néhol puskaporos volt az e heti Kormányinfó.

hvg.hu hvg.hu





Kormányinfó: belátható időn belül nem rendezünk olimpiát
 

Kormányinfó: belátható időn belül nem rendezünk olimpiát

A baloldali pártok miatt vonta vissza a kormány az olimpiai pályázatot – ismételte meg Lázár János a szerdán hallottakat a 79. Kormányinfón, ahol, mint az országban máshol is, az olimpiai pályázat visszavonása volt elsősorban terítéken. A miniszter szerint nem rendezünk olimpiát belátható időn belül. Lázár nem tudott a Matolcsy György által előadott amerikai kormány- és MNB-buktató tervekről, és kimondja azt, amit senki sem várt: a Fidesz nem képes nemzeti egység kialakítására. Lázár elárulja, milyen magyar filmet szeretne, hogy elkészüljön, Paks II. tekintetében nagyon titokzatos. Szerinte Orbán nem buzizott a Parlamentben Vona Gábor napirend előtti felszólalására reagálva.

hvg.hu hvg.hu

Kormányinfó 78: Lázár nem optimista az olimpiarendezési esélyeinket illetően
 

Kormányinfó 78: Lázár nem optimista az olimpiarendezési esélyeinket illetően

Lázár János és Kovács Zoltán a 78. alkalommal is várja a sajtó mélyütéseit, na és persze elmondja, mit miért tesz a kormány. A menedékkérők nem léphetnek be az országba, a határon kell megvárniuk, amíg a bíróság elbírálja kérelmüket, közli Lázár. Feljelentést tett a kormány az M4-es metró ügyében ismeretlen tettes ellen. Lázár megdöbbent azon, hogy különböznek bizonyos élelmiszerek ugyanattól a gyártótól Ausztriában és Magyarországon. A miniszter nem optimista az olimpiarendezési esélyeinket illetően. Lázár szerint Magyarországon jogszolgáltatás van, nem igazságszolgáltatás.

hvg.hu hvg.hu

Lázár üzent a Heinekennek: ne csak a markukat tartsák
 

Lázár üzent a Heinekennek: ne csak a markukat tartsák

A miniszter szerint a cég úgy viselkedik, mint egy multi. A Bethesda Kórház és a Budai Irgalmasrendi Kórház 8,7 milliárdot kap fejlesztése, cserébe nem fogadnak el hálapénzt, és nem végeznek abortuszt. Lázár sok sikert kívánt Angela Merkelnek és az olimpia ellen kampányoló Momentum Mozgalomnak.

hvg.hu hvg.hu


Kormányinfó 75: metrós gigabírság, sorosozás, megértést Németh Szilárdnak
 

Kormányinfó 75: metrós gigabírság, sorosozás, megértést Németh Szilárdnak

Visszaállítjuk az EU által már egyszer eltörölt menekültügyi őrizet intézményét. A nemzetközi baloldal bűncselekményt követett el a 4-es metró építésekor, állítja Lázár. És azt is, Soros György szervezte le a sok százezer menekültet a magyar határra. Lázár nem ért egyet Németh Szilárd terminátori stílusával, a kormány nem tekinti ellenségnek a civileket. Hirtelen őszinteség: a vagyonnyilatkozat Lázár szerint sem oldja meg a politikusoknál a valódi vagyonosodás megismerésének kérdését. Putyinnal lesz találkozó, de nem kell túlmisztifikálni a kérdést. Trumppal nem lesz. Budapest valamikor mindenképp megrendezi az olimpiát, ha nem 2024-ben, akkor később. Az ORÖ-féle tartozás visszafizetése: a lónak négy lába van, mégis megbotlik. A körmendi menekülttábort vélhetően bezárják.

hvg.hu hvg.hu

200 milliárdot dobott szét a kormány
 

200 milliárdot dobott szét a kormány

Ma van az utolsó kormányülés, az év technikai zárása volt a fő napirendi pont. 27 milliárdból lőtereket építenek. Orbán január közepén találkozna Botka László szocialista polgármesterrel.

hvg.hu hvg.hu

Lázár:
 

Lázár: "Brüsszel sarokba akarja szorítani az országot"

Brüsszel új javaslattal állt elő, bedobta a kötelező szétosztást, ezt a kormány nem hagyná. A PISA-teszt eredménye mellett nem lehet elmenni szó nélkül, nem Balog Zoltán a felelős, de a miniszter majd egyeztet a pedagógusokkal. A polgármesterek örülhetnek, mert emelkedik a juttatásuk. A gyerekes kormányhivatalnokok jól jártak, de általános prémium nincs.

hvg.hu hvg.hu


Kormányinfó 72: az Európai Bizottság ki akarja végezni a rezsicsökkentést?
 

Kormányinfó 72: az Európai Bizottság ki akarja végezni a rezsicsökkentést?

Elsöpri az EU a rezsicsökkentést? Nem állunk le kvótafronton. Megváltozik a polgármesterek díjazása. Lázár beszél a keresztény és magyar gyerekek nevelésének szükségességéről is. Eddig csak szöveg volt a hadseregfejlesztés Lázár szerint. Kedves olvasó, ön tudta, hogy forrásokat rendelt az úszó-vb költségeihez? Volt sorosozás is. "Nem tudom, hogy mozog-e", mondta Lázár Simicskáról. Kiderült, Amerika hibája, hogy nem fogtuk el Pharaont. Lázár amúgy két napja találkozott Pharaon barátjával. A 3 millió nyugdíjashoz karácsony előtt még kiviszik az Erzsébet-utalványokat a kormányhivatali dolgozók. Rogán Antal igazságügyi bizottság előtt tett szavait is kommentálta Lázár.

hvg.hu hvg.hu