Kovács Kokó Istvánék nem adják ki a bokszszövetség előző vezetéséről szóló átvilágítás eredményét
Csak egy összefoglalót tettek elérhetővé, a teljes dokumentumot a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre nem hozzák nyilvánosságra.
Csak egy összefoglalót tettek elérhetővé, a teljes dokumentumot a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre nem hozzák nyilvánosságra.
A végső döntést a közgyűlés hozza meg, de az a Magyar Ökölvívó Szakszövetség szerint már csak formalitás.
A közgyűlésen résztvevő összes klub támogatta, hogy a MÖSZ csatlakozzon az új nemzetközi szövetséghez.
Nagy Tímea, Kemény Dénes, Kovács István és Vaskuti István szerint kell a társadalmi vita, de a referendumot idő előttinek tartják.
Gazdasági és jogi átvilágítást ígért a Magyar Ökölvívó Szakszövetség újonnan megválasztott elnöke, Kovács Kokó István. Atlanta olimpiai bajnoka a rá váró feladatok mellett beszélt arról, mekkora szerepe lehetett a politikának a megválasztásában, miként alakult a viszonya Erdei Zsolttal, miért indul nála hatalmas mínusszal a szövetségi kapitány, és hogy miért ilyen határozott a véleménye Imane Helif ügyéről. Interjú.
Az ellenfele nem kapott elég szavazatot, fel sem került a jelölőlapra.
Az olimpia után Orbán Viktor még arról beszélt, hogy hiányolja Kovács hozzájárulását a hazai bokszhoz.
Be kellett juttatni a bokszoló öltözőjébe annak öltönyét. Oda viszont nem mindenki mehetett be. Orbán Viktor igen.
Igaz, verekedni nem ő fog, de ezúttal már nem csak a szorító mellett lehet majd látni.
A szereposztás ezúttal a XXI. Század Intézet és a Mathias Corvinus Collegium által rendezett Az identitás, mint politikai fegyver konferencián zajlott.
Négy részben mutatja be Kovács „Kokó” István életútját a dokumentumfilm-sorozat, amelyet A Király alkotói készítettek.
Fürjes Balázs már Párizsban arra kérte a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, hogy vonja le a következtetéseket a női ökölvívótornán történtekből.
A két ökölvívó a barátsága kezdetéről és arról is beszélt, mikor vált fagyossá a kapcsolatuk.
Ahogy nő a nézettsége az RTL műsorának, úgy kerül előtérbe a kérdés: a Sztárbox mennyiben szól ténylegesen a küzdelemről – amit egyébként a műsoridő alig 20 percében láthatunk –, és mennyiben puszta szórakoztatás.
Ellenfele várhatóan a korábbi elnök, Kurtucz Csaba lesz.
Két világhírű sakkozó, egy olimpiai bajnok bokszoló, több jól menő üzletember és művész, egy közgazdász és egy szociológus volt húsz éve az ország tíz legtehetségesebb fiatalja. Milyen ívet futott be a pályájuk? Mennyien vannak még (adott esetben már megint) itthon? Ki vitte közülük a legtöbbre? Cikkünkből kiderül.
Élete állását hagyta ott Svájcban, azt mondja, azért, mert nem tudott a pénzhez, a politikához lojális lenni. Hiányérzete van amiatt, hogy a magyar ökölvívás szakmai vezetésében sosem kapott szerepet, de mára elfogadta, hogy egyedül nem is tudna rendet tenni abban. Úgy látja, a sportba öntött milliárdok nagy része nem jól hasznosul, és bár vannak ötletei arra, hogyan lehetne megreformálni a rendszert, azt érzi, a kritikus hangvétel itthon nem vezet sikerhez. Kovács Kokó István húsz éve egyike volt a(z akkori) Magyar Hírlap listáján az ötven legsikeresebb fiatalnak. Sikerről, érvényesülési lehetőségekről, sportról és politikáról is kérdeztük.
Nonszensznek tartja, hogy Helif elindult, és meg is nyerte az olimpiát a nők között.
A bokszolót elmondása szerint nem lepte meg a felkérés.
Váratlanul leváltották a Boksz Világszövetség főtitkári posztjáról Kovács „Kokó” Istvánt, akit tavaly márciusban neveztek ki a szervezet élére.