Nyolc élhető és megfizethető város – Budapest is felkerült a listára
A Business Insider olyan világvárosokat gyűjtött össze, ahol a legmagasabb életminőséget lehet kihozni a legalacsonyabb megélhetési költségekből.
A Business Insider olyan világvárosokat gyűjtött össze, ahol a legmagasabb életminőséget lehet kihozni a legalacsonyabb megélhetési költségekből.
Összesen kilenc ember vesztette életét.
Az állat már 50 kilós, de lesz még ennél nagyobb is.
A levegőben vette észre, hogy nincs nála a kisbabája.
Ezernél is többen próbáltak megszerezni kétszáz utalványt, a tülekedés két halálos áldozattal járt.
A holland törvényhozás kedden hagyta jóvá az Ukrajnával kötött tavalyi megállapodást, amely szerint Hollandiában fogják bíróság elé állítani a tragédia felelőseit.
A rangsort annak alapján állították össze, hány ember töltött el legalább egy éjszakát az adott városban.
A feltételezések szerint a 47 éves Ri Dzsong Csol csempészett be Malajziába VX idegmérget, amit a Kuala Lumpur-i reptéren két nő az észak-koreai diktátor féltestvérének arcára kent. A férfit mégsem tudják bíróság elé állítani.
A szakértők sem szívrohamra, sem tűszúrásra utaló nyomokat nem találtak Kim Dzsong Un észak-koreai vezető féltestvérének, Kim Dzsong Namnak a boncolásakor – közölte a malajziai egészségügyi minisztérium egyik magas rangú tisztségviselője.
A Kuala Lumpur-i repülőtér biztonsági kameráinak felvételeit a japán Fuji TV tette közzé.
Nyolc ember megsebesült egy robbanásban a malajziai főváros, Kuala Lumpur egyik külvárosi szórakozóhelyén helyi idő szerint kedd hajnalban. A robbanást feltehetően egy kézigránát okozta, de a hatóságok kizárták, hogy terrortámadás történt.
A hatóságok tiltása ellenére tüntetők ezrei gyűltek össze szombaton a malajziai fővárosban, Kuala Lumpurban, hogy a sikkasztási botrányba keveredett Najib Razak miniszterelnök lemondását követeljék.