Nem lesz többé kétféle peso Kubában
A gazdaság megreformálása keretében Kuba fokozatosan felszámolja a kettős valutarendszert.
A gazdaság megreformálása keretében Kuba fokozatosan felszámolja a kettős valutarendszert.
Az utazási korlátozások ellenére tavaly rekordszámú amerikai turista látogatott Kubába – olvasható a havannai kormány pénteken nyilvánosságra hozott jelentésében. A két évvel ezelőtti 73 ezerrel szemben tavaly már több mint 98 ezer amerikai állampolgár utazott Kubába, ez a szám kétszerese az öt évvel ezelőttinek.
Az USA történetében egészen mást jelent a gengszter – vagy más néven Mob –, mint a világ többi részén. Így igazán nem csoda, hogy múzeumot szenteltek a maffia-gengszter históriának. Hol másutt is, mint Las Vegasban. Persze lehetne akár Chicagóban vagy New Yorkban is, hiszen mindkét város büszkélkedhet máig élő gengszterlegendákkal.
Súlyos betegségben 72 éves korában hétfőn Madridban elhunyt Óscar Espinosa Chepe közismert kubai ellenzéki közgazdász, akit tíz évvel ezelőtt több más kubai értelmiségivel együtt politikai okokból elítéltek hazájában.
Visszavonták a kubai hatóságok a Roberto Carcassés népszerű dzsesszzenészre kiszabott büntetést, miután tisztázó megbeszélést folytattak vele - jelentette be szerdán honlapján egy másik híres kubai muzsikus.
Eltiltották az államilag működtetett koncerthelyszíneken való fellépéstől Robertico Carcassés kubai dzsesszzenészt, miután az előadó a közvetlen elnökválasztás és a nagyobb információszabadság mellett emelte fel a hangját egy múlt heti havannai koncerten.
Politikai reformokat kért a kormánytól a kubai katolikus püspöki kar egy hétfőn nyilvánosságra hozott nyílt levélben. A sajtónak is bemutatott nyilatkozatban a püspöki konferencia hangsúlyozta, hogy "a jobb jövőbe vetett remény magába foglalja az új politikai rendet is".
Az Egyesült Államokban kémkedésért bebörtönzött négy kubai szabadon engedését követelték "sárga szalagos" felvonulásokon, rendezvényeken csütörtökön Kuba több városában.
Négy kudarcba fulladt kísérlet után ötödszörre átúszta a Floridai-szorost cápaketrec nélkül Diana Nyad, aki szombaton vágott neki Kubából a 166 kilométeres távnak.
Kuba több pontján kolera megbetegedéseket észleltek, a betegek között több külföldi is van - közölte a Külügyminisztérium konzuli szolgálata csütörtökön.
Fidel Castro szerdán tagadta azokat az orosz sajtóban megjelent vádakat, amelyek szerint Kuba amerikai nyomásra akadályozta volna Edward Snowdent abban, hogy felszálljon a szigetországba tartó repülőgépre.
Eredetileg Kubába akart továbbutazni Moszkvából Edward Snowden, de a szigetországban nem végül nem fogadták őt. Az orosz Kommerszant szerint ezért ragadt hetekre a seremetyevói repülőtér tranzitjában a kémkedéssel vádolt amerikai informatikus, aki végül Oroszországtól kapott menedékjogot egy évre.
Jurij Andropov szovjet pártfőtitkár a nyolcvanas években magára hagyta Kubát az Egyesült Államokkal szemben, ezért Havanna Észak-Koreától kapott fegyvereket - derül ki egy szerdán megjelent cikkből, amelyben Fidel Castro volt kubai államfő a több évtizedes kubai-szovjet kapcsolatokra emlékezett vissza.
Elsőként evezett át Kubából Floridába egy szörfdeszkán állva egy amerikai extrém sportoló.
Elhunyt 98 éves korában Fernando Alonso, a híres kubai balettiskola atyja, táncos és koreográfus, a világhírű Alicia Alonso első férje, akit a szigetországban csak a maestrók maestrója néven emlegettek.
Menedékjogot kért az Egyesült Államokban Misael Siverio kubai baseballos, aki szeretne az észak-amerikai profiligában (MLB) szerződést kapni.
"A rakomány nem állt egyébből, mint elavult fegyverekből, amelyeket felújítás után visszaküldtünk volna Kubába egy törvényes szerződés alapján" – reagált a Panamában feltartóztatott hajó ügyében Észak-Korea.
Elismerte Kuba kedden, hogy egy észak-koreai hajón onnan küldtek több tonna fegyvert az ázsiai országba. A külügyminisztérium közleménye szerint mindazonáltal elaggott, javításra szoruló katonai eszközökről van szó, amelyeknek javítás után vissza kellett volna térniük Kubába.
Könyvet írt szerelméről, Kubáról az ismert televíziós újságíró, Horvát János. A Kubai retró című kötet útikönyvként és anekdotagyűjteményként is felfogható, emellett egyfajta időutazás a több mint fél évszázada Fidel Castro rendszerében élő szigetországban.
Kuba szégyenletesnek tartja azt, hogy az amerikai külügyminisztérium ismét a terrorizmust támogató országok közé sorolta.